Imahét Kisbábonyban

A templom kazettás mennyezete
A templom kazettás mennyezete

Kisbábony gyülekezete az elkövetkezendő héten, február 27-e és március 6-a között tart imahetet. Kovács József helyi lelkipásztor elmondása szerint a hálaadás határozza meg az imahét programját. Elsősorban imádságban és dicséretben Istennek adnak hálát, ugyanakkor „köszönöm”-öt mondanak azoknak a gyülekezeteknek és lelkipásztoroknak is, akik adományokkal támogatták a templom kazettás mennyezetének felújítását. A kazettás mennyezetet 1857-ben készítették, és nem csak a megyében, de az egész országban egyedülálló, különleges rozetta-mintázatú alkotás. A szú, a penész és a gomba komolyan elkezdte károsítani a faszerkezetet, így szükségessé vált a felújítás.

A héten tehát azok a lelkipásztorok hirdetnek Igét Kisbábonyban, akiknek a gyülekezetei adománnyal segítettek ebben a nem könnyű munkálatban.

Vendég lelkipásztorok Kisbábonyban:

Vasárnap: Kovács Sándor, szatmári esperes, Egri

Hétfő: Bajnai Csaba, Avasújváros

Kedd: Genda Árpád-Szabolcs, Pettyén

Szerda: Higyed István, Mikola

Csütörtök: Makay Lehel György, Komádi (Magyarország)

Péntek: Dr Szűcs József, nyugalmazott esperes, Tisztaberek (Magyarország)

Szombat: Kovács Ferenc, Szatmárhegy

Vasárnap: Keresztúri Sándor-Zsolt, Szatmárgörbed

A kisbábonyi gyülekezet ifjúsága minden nap műsorral köszönti a lelkipásztorokat.

Vélemény, hozzászólás?