Imahét – Kórusszolgálattal

Szatmár-Kültelek református templomában f.év január 30- február 4 között zenés-imahét zajlott.

A Gyülekezet kántora, Higyed Gyöngyi ötlete és javaslata nyomán minden este olyan gyülekezetek lelkipásztorai hirdették Isten Ígéjét akiket elkísért az adott gyülekezet kórusa. Jobban mondva most a –kabátot kellette a gombhoz varrni- , a lelkipásztorok kísérték el a gyülekezetek kórusait akik énekükkel szintén Igét hírdettek. E közös szolgálatok felemelő estéket ajándékoztak a résztvevők számára.

A képes beszámolóból kitűnik kik és milyen sorrendben vettek részt.

Higyed Gyöngyi, mint a Szatmári Református Egyházmegye Zenei Előadója, Egyházkerületi Zenei Bizottság tagja, örömét fejezte ki minden alkalommal, hogy vannak gyülekezetek ahol szép kórusmunka folyik. Ennek áldásai a közösségben nyilvánvalóak. Méltatta a kórusvezetők odaadását és a kórustagok lelkesedését.

A kültelki presbitérium és asszonyközösség a vendégfogadás magas fokán teljesítette a házigazda szerepét.

Ez az imahét több száz embert mozgatott meg több gyülekezetben.

Istené legyen a dícsőség.

Köszönjük a közreműködő szolgálattevők lelkesedését, munkáját.

 

Vélemény, hozzászólás?