Isten kegyelméből 2023. december 10.-én Adventi Hitmélyítő alkalmat tartottak Patóházán. Az elmúlt évhez hasonlóan a gyülekezeti tagok ismét összegyűlhettek lelkileg készülni az érkező Messiás fogadására. Igét hirdetett, Illyés Sándor evangélikus lelkipásztor, a dicsőítést a Szegletkő együttes vezette – tudtuk meg Törő Attila lelkipásztortól.
A hitmélyítő istentiszteleten Nt. Illyés Sándor evangélikus lelkipásztor hirdette az Igét, Máté evangéliuma 25. részének 1-13 verse alapján: ,,Akkor hasonló lesz a mennyek országa ahhoz a tíz szűzhöz, akik elővették lámpásaikat, és kimentek a vőlegény elé. Öt közülük okos volt, öt pedig balga. A balgák ugyanis, amikor lámpásaikat magukhoz vették, nem vittek magukkal olajat; az okosok viszont lámpásaikkal együtt olajat is vittek edényeikben. Mivel a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor pedig kiáltás hangzott: Jön a vőlegény! Gyertek elébe! Akkor mindegyik szűz fölkelt, és elkészítette a maga lámpását. A balgák pedig azt mondták az okosoknak: Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink kialszanak! De az okosok így feleltek: Netalán nem lenne elegendő nekünk és nektek; menjetek inkább az árusokhoz, és vegyetek magatoknak! Amíg azok vásároltak, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőbe, majd bezárták az ajtót. Később pedig a többi szűz is megjött, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk! Ő azonban így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket. Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!”
Jézus Urunk ebben a példázatban újból rávilágit arra a tényre, hogy nem tudjuk sem a napot sem az órát, amikor Ő visszatér. Ahelyett, hogy találgatnánk, lényeges odafigyelni a várakozásra. Ez éber készenlétet jelent. Személyes felelősségünk abban áll, hogy az üdvözítő kegyelem, mint olaj a rendelkezésünkre álljon. Ezt el lehet kérni a Mennyei Atyától, aki bőségesen adja mindenki számára, aki alázattal Őhozzá tér. Számunkra még tart a kegyelmi idő bölcsen éljünk vele – fogalmazott az igehirdető.
Az igehirdetés előtt és azt követően a Szegletkő dicsőítő együttes vezetésével együtt énekeltek a jelenlevők. Jézus azért jött, hogy Királyunk legyen, életet adjon, megváltson és újjáteremtsen, védelmezzen. Ezt mélyen átérezve szabadon rábízhatjuk újra az életünket! Az estét egy közös vacsorával zárta a gyülekezeti házban! Feltöltő, a hitben megerősítő alkalom volt, hála és öröm van mindenki szívében Isten iránt, aki lehetővé tette ezt az ünnepi együttlétet.
,,Köszönetet mondunk a vendégeknek, akik szívmelengető reménységet hozó énekekkel örvendeztették meg a gyülekezetet. A vendégek és vendéglátók együtt magasztalták a mindenség Urát. Köszönet illesse a Patóházai Református Gyülekezetet vállalásáért, hogy idén újra közösen a lelkipásztorával megszervezte az adventi Hitmélyítő alkalmat. Tisztelettel és szeretettel köszönöm a gondnok úr és presbiter urak segítségét, áldozatos munkáját, illetve a mellém állást. Jól eső érzés megtapasztalni azt, hogy közösen haladunk egy cél felé. Hálásan köszönjük a gondnok asszony és presbiter feleségek munkáját, akik jó segítőtársként támogatják férjüket a gondnoki – presbiteri szolgálatban. Hálásan köszönjük meg a Nőszövetségi tagok kitartó munkáját. Azoknak a testvéreknek az áldozatos munkáját, akik a szeretetvendégséget készítették el. Mindenért Istené a dicsőség!” – mondta a házigazda lelkipásztor.