Kezdőlap / Húsvét 2012 / Húsvéti pásztorlevél – Nagy Sándor, a Nagykárolyi Egyházmegye esperese

Húsvéti pásztorlevél – Nagy Sándor, a Nagykárolyi Egyházmegye esperese

A feltámadás boldog örömére!

“Mikor azért estve vala, azon a napona hétnek első napján és mikor az ajtók zárva valának, ahol egybegyültek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen és monad nékik: Békesség néktek!”
“És ezt mondván megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendezének azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat
Jn 20. 19-20

Keresztény testvéreim, az elolvasott Szent Ige arról tájékoztat bennünket, hogy a megfélemlített tanítványok egybegyülekeztek és azon tanakodtak, hogy miképpen cselekedjenek az elkövetkezőkben, hiszen őket is veszély fenyegette mint a megfeszített Jézus követőit. Kiürült, kétségbeesett lelkek voltak, akik elveszítették minden reménységüket. Szinte önkénytelen, reflexszerűséggel keresték egymás társaságát. Bár mi nem vagyunk kiválasztott tanítványok mégis úgy gondolom, hogy a tanítványi csoport viselkedése ugyancsak ismerős a mi számunkra is. A tanítványok szívében még ott volt Jézus alázatos kérése “vigyázzatok és imádkozzatok” azután a fustélyos, goromba társaság hangja akik fegyverrel rontottak Jézusra, hogy elfogják amint arcán kihűlt a Júdás csókja.

Ezután menekülés, a rettenetes félelem, a fogak közé szorított szívdobogás és aztán a nagypénteki szürke hajnal csekély kis reménye, “talán elengedik”! S erre roppanva csattan a nagypéntek bágyadt homályába a kalapácsok írtózatos ütése. Aztán egy rövid ideig csend, és végűl Mária anyai szíszorító sikolya, amely kettéhasította az ernyedtséget és a rájuk telepedő félelmet, hogy mégis megtörtént. A patakzó könny, a tanítványok zavart tekintete és az arcokról világító kérdés maradt valyon mi lesz?

Bizony hány nagypéntek múlt már el azóta. Hányszor estünk nagycsütörtöki álomba? Hányszor feletkeztünk el egymás figyelmeztetésétől, és hányszor nem vigyázunk és hányszor fagy a gyűlölködő ajkakra az imádság szava? Hányszor szeretnénk bosszúra szomjas Péterek lenni, hogy minden bánatunkért, sikertelenségünkért, gyenge hitünkért lecsaphassunk valakire, és Kaini vigyorral a fogunk között sziszegve mondogatni : “megérdemelted”. Hányszor érezzük az életben hogy magunkra maradtunk, hogy akire felnéztünk az elhagyott vagy elárúlt vagy kint nyugszik a temető csendjében. Hányszor gondoljuk azt , hogy hiábavaló az imádságunk? Hányszor halljuk koporsók mély dübögését amidőn rá hullnak a gyászos göröngyök? Vajon mi lesz, vagyon hogyan tovább? És félünk az esték magányától, önmagunk kérdésitől, az előttünk bezáruló ajtóktól és az egyedül töltendő ünnepeinktől. Valahogy ilyen érzések között tekintettek a tanítványok egymásra, és valahogy ebben az elhidegűlt világban a szívünkben lehalkított harangok hivogatása melett mi is egymásra nézünk. Kellene valami, kellene valaki, aki menyugtat, aki biztos ígér, aki megfogja a kezed őszintén szól hozzád és  mindig veled akar lenni.

Ő ezt akarja, ezt szeretné, veled akar lenni emberi kétkedéseidben, lelki próbatételeid között, testi gyötrelmeid között, ott akar állani melletted a családban, a barátaid között és a szeretteid előtt és csupán annyit mond nékünk: “békesség néktek”. Milyen jól tudta Jézus, hogy mire van szüksége a tanítványoknak és azt is, hogy most 2012 húsvétjában mire lenne szüksége ennek a felbolydult világnak?

Sokan vannak akik a nagypénteki kalapácsos kézzel bármikor készek az ütésre, vannak olyanok akik kétségbeesetten keresnek vagy nyúlnának egy szerető kéz után amely megsimogat ameik biztonságot ad és amelyből érződik a szeretet melege. Mások anyai sikollyal fétő szívvel aggódnak és félnek gyermekük és családjuk minden fájdalmától, próbatételétől, betegségétől.

És sokszor nem találjuk azt a bizonyos mentő, védő kezet. Csak kemény ökölbe szorításut, vagy lagyma lemondót vagy félrenitőt, vagy szigorúan nemet intőt. Mivé is lesznek azok az ártatlan simogatásra, imádságra, megvédésre formált kezek? És mielőtt végleg elbágyadnánk és elfogyna hitünk és végleg kiürülne a lelkünk, egyszer csak megáll előttünk egy töviskoronás fő, szelíd mosollyal, meleg tekintettel és tiszta kezével könnyeinket törölgetve. Furcsa ugyanolyan kéz mint a miénk de valahogy mégis más. Mert bár ugynúgy simogat, ugyanúgy ügyel, ugyanúgy töröl könnyet de a két tenyerében ott van a szegektől ütött vérző seb. Az oldalában pedig a dárda mély nyoma amelyeket értünk szerzett.

A tanítványok örvendeztek, boldogok voltak, hiszen él, hiszen legyőzte a halált, feltámadott. Ezt üzeni a történet a mi számunkra is, Ő él, Ő feltámadott, és nekünk akik az élet próbatételeiben hozzá fordulunk, és az ő kezét fogjuk, ezt a kimondhatatlan boldogságot kínálja.  Azt kívánom legyetek részesei ennek és az egész világ tapasztalja meg a feltámadott Jézus Krisztus nekünk kínált kegyelmét , és a halál fölött aratott diadalmának igaz örömét. Ezekkel a gondolatokkal kívánunk egész megyénk hívő népének Istentől áldott, meghitt, békés Húsvét ünnepet!

A Szatmári Református Egyházmegye valamint a Nagykárolyi  Református Egyházmegye nevében.

Tisztelettel Nagy Sándor lelkész-esperes

Szóljon hozzá