Hazatérés Napja lesz Hiripen

Szeptember 9-én, vasárnap: Hazatérés Napja Hiripen

A hiripi református gyülekezet az idén is hazavárja a falu szülötteit a Hazatérés Napjára. A hagyománnyá vált gyülekezeti napot immár 16. alkalommal rendezi meg a kis közösség.

Az esemény déli 1 órakor kezdődik a felújítás alatt álló református templomban. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdet Dobai Zoltán, ákosi református lelkész, a szomszédos Nagykárolyi Református Egyházmegye főjegyzője.

Az ünnepség meghívottai között szerepel Erdei D. István és Magyari Loránd parlamenti képviselő ill. Turos Loránd szenátor, továbbá Szatmárpálfalva község alpolgármestere és a helybeli gyülekezetek lelkészei.

Az istentiszteleten gyűjtött perselypénzt a templom belső felújítására fordítja a gyülekezet.

Az istentiszteletet követően az ünneplő gyülekezet megkoszorúzza Pap József kántor-tanító 2013-ban állított emléktábláját. A koszorúzást pedig közebéd követi, amihez az ünnepi asztalokat a református parókia udvarán terítik meg.

A szervezők ezúton is hívják és várják a hiripieket haza, Hiripre, a Hazatérés Napjára.

Vélemény, hozzászólás?