Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / HÁZASSÁGTÖREDÉK (részlet) – Most is igent mondanál?

HÁZASSÁGTÖREDÉK (részlet) – Most is igent mondanál?

Azt akarod mondani, hogy amikor Isten az embert megteremtette, és látta, hogy ebben a tökéletes egységben és kerekségben mégis van valami, ami az embernek nem jó, nem lett pipa rögtön, hanem megteremtette a társat, de ezzel nem azt akarta üzenni, hogy kizárólag csak azért lennénk egymás mellett, mert a másik rosszul érezte magát egyedül, és egyéb dolgunk nincs is, mint, hogy egymás magányát enyhísük? (1Móz 2.)

És egyetérthetünk abban, hogy a “lesznek ketten egy testté”, és a ragaszkodnak egymáshoz, az nem azt jelenti, hogy azt teszünk egymással, amit csak akarunk, és hogy az én testem a te tested, és ha kedved van, mintha csak magadhoz lenne kedved?

Te is érzékeled, hogy mennyire abszurd, hogy bár még apánk és anyánk jóindulatán csüngve csipogunk önfeledt gyermekként, és ijesztőnek tűnik még a gondolata is annak, hogy valaki huzamosabb ideig ragaszkodjon hozzánk, mégis folyamatosan csak a két törékeny habtestünk egyesítésének projektjén dolgozunk?

És ugye te is úgy gondolod, hogy most is van olyan kapcsolat, ami kísértetiesen hasonlít Mikál és Dávid kapcsolatára akikben egyszer csak elviselhetetlen undorrá vált a szerelem, és képtelenekké váltak arra, hogy egymást megbecsüljék, és ez az elidegenedés annyire átjárta a kapcsolatuk szöveteit, hogy minden további találkozást és éríntkezést lehetetlenné tett? (2Sám 6.)

Vagy ott van például Dávid és Betsabé. Tényleg úgy gondolod, hogy egy ilyen parázna és kiszolgáltatott véres viszonyból lehet még valami? Egyáltalán te jónak tartod azt, hogy esélyt kaptak a folyatásra ahelyett hogy inkább nagy kínok között elpusztultak volna, mint akiknek retinájukba égett a meggyilkolt férj szerelmes arca? (2Sám 11.)

És egyetértesz azzal, hogy aljas dolog, ha érzéketlenek vagyunk a másik fájdalmával szemben, és azt gondoljuk, hogy a társunknak semmilyen vágya nem lehet, csak az, hogy velünk legyen, és az, hogy velünk van, az minden egyéb szükségeletét és vágyát be kellene töltse? Igen, Elkánara és Annára gondolok. Arra az Annára, aki keservesen sírt, mert nem lehetett gyereke, miközben a férj a csendes együttérzés helyet önmagát kínálta vigaszul. Ugye, hogy mennyire éretlen és mennyire gyerekes? (1Sám1)

És tényleg normálisnak tartod, hogy ezek után Isten mégis pont a házassághoz hasonlította az emberekkel való kapcsolatát?

És azt állítod, hogy ebben a viszonyrendszerben legalább annyira fontosak és életbevágóak a kimondott nem-ek mint az igen-ek? Hogy ahhoz is erő kell, meg tartás, meg emberség, hogy nem-et mondjunk az agresszióra, a bántásra és sértegetésre, és arra, hogy folyton belerángassuk egymást valami olcsó, gyerekes játszámba, aminek a végén mindeketten belehalunk?

Jól hallom, hogy most azt mondod, hogy bocsánat, meg, hogy ne haragudjak?

És ugye érzékeled, hogy a megbocsátás nem történhet parancsszóra, és hiába is sürgetnéd, idő kell, néha annyi, amennyi nekünk itt a földön nincs?

Te is azt gondolod, hogy ezt az egész dolgot, csak úgy lehet tisztességesen végigcsinálni, ha magadat és engem is legalább annyira komolyan veszel mint Istent?

Inkább most imádkozzunk, jó?

Azt mondod, szeretsz?

Érzed, hogy szeretlek?

Szeretlek, meg néha utállak, érted?

Nehéz?

Most már mehetünk? Folytatjuk?

IGEN.

Dávid István

Szóljon hozzá