Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / Gyógyulásig, avagy az elszámolásig

Gyógyulásig, avagy az elszámolásig

„Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt…” (Zsolt. 130,6)

Megdönthetetlen jelekkel ostromolja családunkat a járvány. Nem sok esélyünk volt a fertőzést elkerülni, de immár egyértelmű, hogy más nem marad, mint a láthatatlan ellenséggel szembeszállni. Lehetne az elmúlt hónapokat elemezgetni, döntéseket bírálni, utólagos módosításokat végrehajtani. A feladat most más, most a megküzdési stratégiát kell megszervezni. Szeretném ezt nemcsak, magamra nézve, hanem mások javára is megtenni.

A vírus láthatatlansága és nehezen kiismerhető támadásai soha nem tapasztalt félelmet gerjesztett az emberekben. Az orvostudomány, az egyház mindent megtettek, hogy a lehető legkisebb károkkal jussunk át a halálosztó korszakon. Sajnos, voltak és vannak, akik butaságból vagy hazug ígéretek csábítására életellenes pártosokkal szövetkeztek. Félelemgerjesztőknek és félelemhordozóknak együtt sikerült a ragályt a legismertebb jelenséggé emelniük. A félelem éppen azért hatványozódik, mivel legyőzhetetlen hatalomnak látszik immár a gyilkoló vírus, amit inkább elkerülnének az emberek, mert a megküzdésben meglazult a bizalom.

Közvetlen vírus-közelben Isten szeretete adja számomra a 130. zsoltárt. A láthatatlan főszereplőjét, azaz önmagát, helyezi a figyelem központjába. Késztetést érzek arra, hogy kiáltsam magamnak és másoknak, hogy nézzünk már arra, aki uralja a láthatatlant. Aki adja az életet, ezért egyedül neki van joga azt el is venni. A vírus csak elvenni tudja az életet, adni nem, tehát nem mindegy, hogy kinek maradok az engedelmes gyermeke. A betegség addig marad rettegtető hatalom, hajlongást kiváltó bálvány, ameddig Istent felülmúló tekintéllyel ruházza fel a megbolondított világ.

A zsoltáros a mélységből kiált Mindenhatójához. Bizonyos, hogy nincs más lehetősége. Azt nem tudjuk, hogy leereszkedő múltjában, hogyan kereste Megtartóját. Nincs kizárva, hogy nagyon nehéz pillanatokban a sóhaj szárnyán volt egy-két vallomás, vagy elképzelhető az önerőből erőlködő elszánt küzdő próbálkozó. Az is lehet, szerencsevadászként botorkált végig, a mélyig ahová eljutott. Most viszont kiált a mélyből. Tudtunkra adja, hogy nincs az a mély, ahol ne lehetne Teremtőnkre számítani, ahol a kiáltónak ne hallaná a hangját. Nincs az a mélység, ahova ne jönne közel az Úr, ahol ne válaszolna a kétségbeesett kérésére.

A járvány támadásakor kísérjük végig életünket úgy, hogy a mélységeket ne kerüljük el elegáns nagyvonalúsággal. Nézzünk szembe a kilátástalan állapotban tanúsított viselkedésünkkel. A legjobb tisztelettel sem tudjuk megköszönni a velünk közölt kegyelmet. Megköszönhetem-e, hogy bár mindkét szülőm családjait földönfutókká tették, apám és anyám szolgálták az újrabszolgaság áldozatait. Édesanyám tanította unokáját annak a párttitkárnak, aki többször szólította fel, hogy kerülje el a templomot, amelyben édesapám szólta a mennyei szót. Gyermekként lehettem betegúrvacsoráján annak az egyházi vagyont kisajátító hatalmaskodó halálos ágyánál, aki felzokogott a hitvallás utolsó mondatánál. Meghálálhatom-e valaha, hogy minden tanításomra volt, ha nem is mindenből tanultam, hogy minden rossz figyelmeztetett, ha nem is voltam mindig vigyázatos.

Eljutottam a zsoltár üzenetéig. Isten nemzetének megváltója, Benne kell bíznunk!

Csűry István püspök

Szóljon hozzá