Kezdőlap / Gondolatok / Elkéstem!

Elkéstem!

Bekapcsoltam a rádiót. Fölcsendült a szombat esti „Harangszó” szignálja, de ugyanakkor a telefonom is. Fölvettem. Egy gyülekezeti tag fájdalmas sóhaját hallottam: „tiszteletes úr, tessék jönni, édesapám nagyon rosszul van és önt hívja”. Azonnal öltöztem, rohantam, de közben ég és föld között lebegve, a füves legelőről a halál árnyékának völgyébe indultak gondolataim. Sok kusza „alapérzés” között visszhangzott a legfontosabb: nehogy elkéss. Nemrég nála voltál családlátogatáskor, később beteglátogatáskor találkoztál vele, s legutóbb karácsonykor vitted az úrvacsorát. Már ekkor tudtad, hogy rák, – hatvan éves életbe csomagolva. Ajándékként otthagytad a Szatmári Egyházmegye lelkészei által írott áhítatos könyvet.

Haldoklóhoz rohantam, az agyamban önkéntelenül nevek kavarogtak: Hamvas Béla, Gyökossy, Piaget, Popper…de mit keresnek a fejemben? Talán a tudatom alján próbálok keresni fogódzót, támaszt, segítséget?! Eszembe jut, hogyan jött ki a templomból, fogott néhány hónapja erőteljesen kezet, aztán hogyan feküdt erőtlenül az ágyban, s miként küzdött egy darabka kenyér lenyelésével. Közben megérkeztem a házhoz. A fia az udvaron sírt. Ekkor tudatosult bennem a gondolat: ELKÉSTEM. „Egy perce halt meg” – mondta a fiú. Beléptem a házba, a család az „eltávozott” mellett állt, akinek még a szeme nyitva, szája pedig tátva volt. A kínok jelei az arcára voltak „égve”. Fejénél az áhítatos könyv. Vigasztaló szavakat mondtam, megfogtam hitvestársa kezét, kinyitottam a Bibliát és fölolvastam a 23. zsoltárt, aztán imádkoztunk.

A kocsiban vagyok.  Kint süvit a szél. A rádió önmagától bekapcsol. Éppen esperes úr beszél: „a 2012-es esztendőben is lesznek felhők az égen”, – mondja. Hát igen, megérkeztek, pedig nemrég még a csillag mutatta az utat a betlehemi jászolhoz. Elkezdődött egy új év.

Vajon miért késtem el? Talán Isten nem akarta, hogy lássam a haláltusaharc másodpercinek gyötrelmeit?

Belépek otthonomba, ahol gyermekem mosolygós arca fogad. Micsoda arc-végletek pár percen belül. Megkérdezi, hogy van a bácsi, akihez mentem. Azt mondom: „Elkéstem, de Isten nem”. Látom, nem igazán érti a választ. Átölel. Eszembe jut egy délután olvasott mondat Kempis Tamástól (1379-1471): „Mindenben nyugodalmat kerestem, de csak egy sarokban, könyvvel a kezemben találtam rá”. Fogom a Szentírást és a „sarokba” vonulok…

Király Lajos

 

Szóljon hozzá