Lassan beindult az élet az új esztendőben is. Nyílnak az üzletek, indul a munka, a suli… A rövid ünnepi szünet után megy minden tovább a régi kerékvágásban, vagy elkezdődik valami új? Az esztendő új, vagy mi is hajlandóak vagyunk megújulni?
Jólvan már! – még a hétköznapokon is ilyen kérdéseket szegez elénk az Élet? Igen! Főleg a hétköznapokon. Mert vasárnap könnyű felvenni az ünnepi ruhát, de vajon mi van a mindennapok harcaiban? Akkor is érvényesül az Igazság?
Az elmúlt év végén egy nagyszerű Igére találtam, ami hétköznapjainkról szól: „Vannak, akik hajókon a tengerre szálltak, munkájukat a nagy vizeken végezték. Ezek látták az Úr tetteit, csodáit a mélységes tengeren. Szavára forgószél támadt, fölemelték őket a hullámok. Égig emelkedtek, majd a mélybe zuhantak, kétségbeestek a veszedelemben. Imbolyogtak, tántorogtak, mint a részegek, bölcsességük egészen odalett. De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és ő kiszabadította őket szorult helyzetükből. Lecsendesítette a forgószelet, elcsitultak a hullámok.” (Zsolt 107,23-29) Ezek a múlt tapasztalatai a hétköznapokon, a munkában, az élet harcaiban, de iránymutatóak is az előttünk álló esztendőben.
Szél
Forgószél támad szavára. A Szél a Szentlélek jelenlétét szimbolizálja és fúj, ahova akar. (Jn 3,5) Egyházi épületeink, templomok, gyülekezeti házak, egyre inkább rendben vannak. Nem mondom, hogy nincs mit tenni, de panaszkodni valónk sincs. Sokszor hallom, hogy nah, ezt már csak megtölteni kell. Itt a baj, mert a szél fúj, ahova akar. Izzadságszagú cselekedeteinknek pedig nem szoktak ilyen jellegű eredményei lenni. Itt nem lehet kivinni az embereket erőszakkal a tapstérre. Vagy fúj a szél vagy nem. Nem elég a ventilátor, nem elég a légkondi, Széllökésre van szükségünk az új évben is.
Egyszer fenn
Valamikor felemelnek a hullámok. Sőt az égig emelnek. Óriási magasságokat képes elérni az ember, sikerek övezhetik életét. Mit kezdjünk ezzel? Keresztyénként hogyan reagálhatunk erre?
A magyaros választ már hallom: meglesz ennek még a böjtje! Már látom is a fenyegető kezet, főleg, ha másról alkotunk ítéletet: magasról lehet ám nagyokat esni! – mintha ez lenne a kívánságunk. Elképesztő, hogy mennyire irigyek tudunk lenni másra, ha valamiben sikeres. Ezekkel az keserű emberekkel pedig foglalkozni nem érdemes. Egyszerűen örüljünk, önfeledten, de nem vakon. Isten örül, ha mi örülünk. A boldog Isten azt akarja, hogy mi boldogok legyünk.
A tragédiánk az, hogy legtöbbször észre sem vesszük, ha valami jó történik velünk. Annyi gazdag embert hallottam már panaszkodni! És annyi szegény embert hálát adni! Ma is vannak szegény gazdagok és gazdag szegények. Nemrég hallottam egy török közmondást: „Egy fal kidől, messze hallszik. Nő az erdő? Ki hallja?” Ha valami rossz történik velünk, azonnal tudunk kiabálni, rinyálni, panaszkodni. Rossz hírekkel tele van az internet. Szenzáció messzire reccsen. Kommentszekció tele van. Ha valami nő, az a természetes. Ha valami jó, fel sem vesszük. A jó sokszor nem ír kommenteket. Vagy csendben hálás, vagy fel sem tűnik neki, hogy valami jó történt.
Pedig jó volna hálát adni. A magunk érdekében. A magaslati levegő akkor ad erőt, ha teleszívjuk magunkat, hogy jusson a mélyre is. A lelkünknek is kell adni ám ilyenkor üzemanyagot, táplálékot. Nem fog jóllakni szalmakrumplival. Merjünk hálánkat megélni, és feltölt Ő.
Egyszer lenn
Mélybe is zuhanunk. Imbolygunk, tántorgunk, bölcsességünk is odalesz. Okoskodni sem tudunk már olyankor. Szorul a helyzet. És ilyenkor mi a megoldás? Mire jó ez?
Amikor lenn vagyunk, kénytelenek vagyunk megállni. Kórházi ágyban, börtön ajtaja mögött is láttam ezt sokszor. A nagy STOP tábla befigyel. Ez lecsiszolja a feleslegest, lefejti a felszínest. Nos erre jó, de mit tegyünk?
Arra kell gondolni, hogy ez csak egy szakasz az életünkből. A jó is van, persze ilyenkor már eszünkbe jut, hogy de jó is volt akkor! Az örökkévalósághoz képest pedig megrövidülnek a szenvedésünk napjai, ha merünk úgy gondolkodni!
Tudom, hogy ilyenkor jönnek ám a szkeptikus válaszok, belülről is. Áh! – ez csak önszuggesztió, önbecsapás! Miért? A rossz mozizása nem az? Amikor annyi mindent beképzelünk, már az úton képesek vagyunk magunkat leamortizálni. Az élet előre megy, éljük előrefelé! Egy-egy szenvedésekkel teli napunk is közelebb visz a túlsó parthoz. És ugye tudjuk, hogy ott ki vár ránk?
Amikor pedig nagy mélységekben vagyunk, jusson eszünkbe, hogy patakokban, sőt egy lavorban is tud Isten csodát tenni, de az csak pancsolás. A mélységekben is megláthatjuk az Úr tetteit. Kiáltsunk bátran Hozzá!
Járjunk nyitott szemmel az új esztendőben is és lássuk meg, halljuk meg és érezzük Őt minden nap! S aztán? Hullámok mögött ott a túlsó part, de addig is ott van velünk az, aki nemcsak, hogy le tudja csendesíteni a tengert, de járni is tud rajta. Ámen!
Rácz Ervin,
Szigetlanka