Csoda és öröm – Kitartó munka eredménye a sárközújlaki református templom

A sárközújlaki református templom felújításáért adtak hálát vasárnap azok a hívek és vendégek, akik olyan sokan voltak, hogy többszörösen megtölthették volna az 556 éves hajlékot. „Jertek áldjuk Isten!” – fogadta a magasztos felhívással a gyülekezetet a szatmári lelkipásztorkórus, Csűry István prédikációja után pedig többen szóban is hálát adhattak Istennek és köszönetet mondhattak a helyi gyülekezetnek, illetve lelkipásztornőjének a kitartó munkáért.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke Csűry István prédikációjában a tőle megszokott nemes egyszerűséggel és természetes közvetlenséggel hívta fel a figyelmet arra, hogy a nehéz helyzetben és az örömben is elmondhatjuk hitvallással a 77. zsoltár szavait: „Te vagy az Isten!” Ez ad kiegyensúlyozottságot a mindennapokban és az ünnepi órákban egyaránt. Hitvalló emberek, őseink, aki hittel építették, újították a templomot ugyancsak ezt vallották, Isten vezet bennünket, ezzel a hittel lehet biztos nemcsak a múltunk, jelenünk, hanem a jövőnk is.

Kovács Sándor esperes ünnepi köszöntőjében a 84. zsoltár szavai mellett Péter az Apostolok cselekedeteiről szóló könyvben található bizonyságtételét is tovább adta, „mert nem tehetjük, hogy ne szóljuk azt, ami ránk bízatott.” A gyülekezethez fordulva az esperes elmondta: „Gyertek gyógyulni és erőt nyerni, töltsétek meg a templomot alkalomról alkalomra!” Nagy Erika lelkipásztornőt, egykori vallásórás gyermekét pedig atyai biztatással szólította meg: „a Szőke Zsigmond által készített szószéken szóljad: van bűn, van megbocsátás!”

Varga Attila az egyházkerület főgondnoka elmondta, hogy a lelkipásztoroknak az ige hirdetése mellett az építkezés kihívásait is vállalniuk kell, ezt a helyi lelkipásztornő meg is tette, így lett ez a felújított templom a „konok kitartás jelképévé.”  Csűry Miklós egyházmegyei főgondnok az egy pásztor és az egy nyáj gondolatának fontosságára mutatott rá.

Nagy Erika helyi lelkipásztornő a csoda és az öröm napjának nevezte az alkalmat, amit az Úr rendelt, majd részletesen köszöntötte a Középkori templomok útja Európai Uniós pályázat által felújított „ősi Sionba” megjelenteket, a vállalkozókat, alvállalkozókat, akik végezték a templom restaurálását, és mindazokat, akik „hazatérés napja” alkalmából érkeztek meg oda, ahol egykor keresztelkedtek, konfirmáltak, házasodtak, vagy éppen szeretteikre emlékeztek és emlékeznek.  Külön megemlítette azon lelkipásztorok leszármazottait, akik itt szolgálhattak.

Lelkipásztornő ezután a gyülekezethez fordult: „Én népem, töltsétek be a templomot, lakjatok benne, legyen otthonotok, szeressétek! Báthory Zsuzsanna temploma a tietek, nektek építette! 556 év alatt minden nemzedék tett érte valamit, hogy álljanak a falak és a következő nemzedékek számára is oltalom legyen! Ő a ti dómotok, legyetek büszkék rá!” Nagy próbatétel volt az elmúlt két év a lelkipásztornő és a presbitérium számára, de Isten velük volt, így egy sikeres munka gyümölcse lett a sárközújlakiak ékessége. A csillár, az új úrasztali terítő, a padokon lévő párnák és a szőnyeg a gyülekezet adományaiként készültek el. A szószékkoronát szintén saját költségükön, adományokból készíttették el.

A templomot a 15. században Báthory Zsuzsanna építtette, aki annak ellenére, hogy férjét és fiát is elveszítette a törökök elleni csatában, fájdalmában sem tagadta meg Istenét. A hosszú évszázadok során többször is felújították, (1850, 1957…) a legutolsó nagyszabású restaurálás 1988-ban néhai Major András lelkipásztorsága alatt volt, illetve legutóbb a templom tetőzetét 2007-ben sikerült felújíttatni. Sorolhatnánk még azokat a dolgokat, amiket az aktív sárközújlaki gyülekezet önerejéből, illetve Isten segítségével végzett az évszázadok során.

A hálaadó ünnepségen a lelkipásztorkórus szolgálata, illetve megszokott művészi kísérete mellett a debreceni csonkatornyú templom gyülekezetének kórusa is énekkel dicsérte az Urat. A lelkészek igei köszöntése, az ifjak verses-énekes műsor-összeállítása, Hankovszki Ilonka erre az alkalomra irt verse tovább emelte az ünnepi hangulatot a csoda és az öröm megélésének alkalmán, ami bőséges szeretetvendégséggel zárult. Isten áldja Sárközújlak hűséges református népét!

Vélemény, hozzászólás?