Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / Csiszér László koncertjével kezdődik az egyetemes imahét Szigetlankán

Csiszér László koncertjével kezdődik az egyetemes imahét Szigetlankán

Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét Szatmár-Szigetlanka református gyülekezetében. 2020. január 26. és február 2. között, vasárnaptól vasárnapig  lesznek alkalmak. A vasárnapi kezdő és záró istentiszteletek 17 órától, a közöttük levők pedig 18 órától kezdődnek.

Vasárnap 17 órától Csiszér László és zenekara nyitja meg az alkalomsorozatot. Az egyik legnépszerűbb magyar keresztyén könnyűzenei előadó vallja: „az Egyház feladata: tanúságot kell tennünk a feltámadt és megdicsőült Jézus Krisztusról. Ezért élek, egyedül Őt akarom szolgálni. Célom, hogy minden ember találkozzon Vele, megismerje Őt, és az Ő szeretetét. Vízióm, hogy a magyar nép egy olyan nemzet legyen, ahol minden egyes ember a napját Istennel kezdi, Vele folytatja és Vele is fejezi be. Szeretném, ha minden magyar tartozna egy közösséghez, és a Szentlélek által vezetett imádságos életet élne. A zene számomra ebben eszköz. Hiszem, hogy meg fogom látni, amint Isten országa nagyhatalommal eljön az életünkbe.”

A hét további részében különböző helyről érkeznek igehirdetők a gyülekezetbe. Hétfőn Kovács Zsuzsanna Pusztadarócról, kedden Taracközi Ferenc Beregszászról, szerdán Mikló István Boldizsár Nagyszalontáról, csütörtökön Román János a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet vezérigazgatója jön a gyülekezetbe. Pénteken Dobai Zoltán ákosi lelkipásztor, szombat Kiss József szatmári egyházmegyei főjegyző, szatmárpálfalvai lelkész prédikál. Vasárnap Tolnai János patóházai lelkipásztor igehirdetésével és gyülekezeti kórusának szolgálatával zárja az imahetet.

Az imahét során szolgálni fog a házigazda gyülekezet kórusa, nőszövetsége, ifjúsága, kátés- és gyermekcsoportja, valamint a Bízz Band és a Lanka Duó. A színesnek és tartalmasnak ígérkező programsorozatra várnak szeretettel mindenkit!

Szóljon hozzá