Ballagtak a felekezeti iskolák nyolcadikosai

Forrás: Szatmár.ro

A Hám János Római Katolikus Iskolaközpont és a Református Gimnázium is pénteken tartotta a nyolcadikosok ballagási ünnepségét. Bár a ballagás általában az iskola elhagyását jelenti, ez ebben az esetben nem teljesen igaz: többen is eddigi iskolájukban kezdenek a líceumi éveknek.

Ballagtak a Református gimnázium nyolcadikosai

A Református Gimnázium 32 nyolcadikosának ballagási ünnepségét a Láncos-templomban tartották meg pénteken, melyen a diákok és tanárok mellett a boldog szülők, nagyszülők, rokonok, barátok is részt vettek. A 10 órakor kezdődő ünnepi istentiszteleten Nt. Lukács József, a szilágysomlyói egyházmegye volt esperese prédikált, aki elmondta, mindenkinek szüksége van Isten áldására, megtartó szeretetére, gondviselésére. Az istentiszteletet követően Nt. Kovács Sándor esperes, majd Szilágyi Éva igazgató köszöntötte a végzősöket és az egybegyűlteket.

„Az iskola két útravalót ad: gyökeret és szárnyat. Ahol az ember gyökeret eresztett, ott mindig biztonságra, otthonra talál. Remélem, hogy a szárnyatok is kinőtt, amellyel szárnyalhattok az új célok elérése felé, és amelyet nem szeg majd utatokon semmi” – magyarázta Szilágyi Éva.

A nyolcadikosokat a hetedik osztály rövid műsorral búcsúztatta, az eseményt pedig a kórus éneke ette még hangulatosabbá.
Ezt követően Gál-Simon Judit osztályfőnök oklevéllel és könyvjutalommal díjazta az osztály legjobb tanulóit. A 32 diák közül a legnagyobb átlaggal, 9,81-el Krakó Attila végzett osztályelsőként.

Ballagó refis nyolcadikosok

Nyolcadikosok a Láncos Templomban

Vélemény, hozzászólás?