Az Úrnak irgalmát énekelték Józsefházán

Kilenc énekkar dicsérte Istenét a Szatmári Református Egyházmegye soron következő kórustalálkozóján, melynek ez alkalommal Józsefháza református temploma adott otthont.

Vasárnap késődélután 5 órakor tele templomban hirdette Isten szavát Király Lajos esperes a 149. zsoltár 1. verse alapján: „Dicsérjétek az Urat! Énekeljetek az Úrnak új éneket; dicsérje őt a kegyesek gyülekezete!” A rövid és tartalmas igehirdetés három gondolat köré csoportosult. A zene fontos Isten számára, hiszen a törvény és a Megváltó születését is zene “vezette be”. A zene ugyanakkor kapcsolatot teremt Isten-ember, ember-ember között és megtanít a türelemre, a ritmustalan életben a ritmusra. Így gyógyít Isten a zene által.

Varga Szilárd házigazda lelkipásztor köszönte meg az igehirdetést, majd köszöntötte a megjelenteket és egy saját versimádságával szólította meg Őt, kiről szólt minden ének:

“Uram, te aki uralkodsz a csenden,

Szentlelked által kérlek szólíts meg engem!

Szükéségem van rád, és a te közelségedre,

Ahogy szükségem van az újabb lélegzetvételre.

Oly jó érezni, amikor újra kebledre ölelsz engem,

Amikor Szentlelked csendben munkálkodik bennem.

Oly jó érezni, hogy én mindenkor a tied vagyok,

Akár éberen kereslek téged, vagy csak álmodok.

Te Uram akkor is itt vagy, ha nem hívlak téged,

Ha nem szólítalak, ha nem látom gondviselésed.

Köszönöm, hogy te akkor is mellettem maradsz,

Ha én nem kereslek, még akkor sem ha adsz.

Noha nem érdemlem meg végtelen jóságodat,

Te bőven árasztod rám testi – lelki áldásodat.

Hogy mivel érdemlem ki mindezt a jót, fel nem foghatom,

De cserébe éltem neked szentelem és szívem neked átadom.

Fogadd hát kedvesen az én hálaáldozatomat,

És kérlek, hogy hallgasd meg imádságomat. Ámen!”

Csáki Melinda kántornő orgonajátékát követően a főszervező Higyed Gyöngyi vette át a szót. A Szatmári Református Egyházmegye zenei előadója az igehirdetésre is reflektálva elmondta: ő gyógyulni jött, a zene által, mely szavak nélküli imádság. Közösen, együtt, hangosan és szépen zengték el az alkalom himnuszát, a 89. zsoltár: „Az Úrnak irgalmát örökké éneklem, :/: És hűséges voltát mindenkor hirdetem, Mert mondom, hogy megáll mindörökké irgalma, Melyet úgy megépít, hogy megálljon mindenha, És, hogy mind az égig erősíted, megtartod Te szent igazságod és a te fogadásod…”

Mindegyik énekkar 3-3 énekkel érkezett: Előszőr is a főszervező vezérletével a Szatmári Református Egyházmegye lelkészkórusa énekelt, majd Papp Krisztina a szigetlankaiak-, Pop Szováti Imelda a vetésiek-, Tolnai Zelma a patóházaiak-, Ilonczai Zsombor a szárazberkiek-, Badar Andrea az apaiak-, Orosz Márta a Szatmár-láncosiak-, Gerő Anikó a mikolaiak kórusát vezényelte. A sort a vetési szépkorúak kórusa zárta.

Higyed Gyöngyi minden kórusnak egy emléklappal-, a szervezők pedig virággal köszönték meg a kórusvezetők, ezáltal az énekkarok szolgálatát, majd Aranyosmeggyesen szeretetvendégséggel ért véget az alkalom.

Vélemény, hozzászólás?