Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / Atyám két kezedben – Szigetlankai konfirmandusok csapatösszerázója

Atyám két kezedben – Szigetlankai konfirmandusok csapatösszerázója

Idén sem maradhatott el a szigetlankai konfirmandusok közös programja. Az utóbbi évek tapasztalata azt mutatja, hogy ez a csapatösszerázó felér a két éves felkészítő alkalmak összességével. Jobban megismerkedtek egymással, és ami még fontosabb, jobban megismerkedtek Istennel.

Csütörtökön és pénteken Nagytarnán, a szabadban, együtt kirándulva, kis csoportban, még inkább megértették az ifjak a gyülekezethez tartozás fontosságát, Istent pedig szerető Atyának ismerték meg. Az elveszett bárány, az elgurult drachma és a tékozló fiú példázata, története alapján megtanulhatták egy életre: fontosak, értékesek, egyediek ők az Isten számára, és ha találkoznak ezzel az isteni szeretettel, az vonzani fogja őket örök életen át. Bibliadráma előadása, bibliai történetek megtanulása és elmesése, valamint láthatatlan színház mélyítette az üzenetet.

Néhány presbiter ételt készített számukra, jó apukaként hívogatva a kátésokat a nagycsaládba, azaz a gyülekezetbe. Konfirmációjuk szeptember 6-án lesz.

Az ifjak a vasárnap délelőtti istentiszteleten bizonyságot is tettek, elénekelve: Atyám, két kezedben, csak ott lakhatom. Biztonságot csak tőled kapok. Újjá így teremtesz, sebem ápolod. Boldogság, hogy itt van otthonom! Tarts meg két kezedben, őrizz meg, Uram! Oltalmadban rejtsd el sorsomat!…

Szóljon hozzá