Thököly Vajk szilágysági költő előadásával, verseivel örvendeztette meg az erdődi református gyülekezet közösségét.
Vasárnap a délelőtti istentiszteleten Kaszaniczki Csongor erdődi lelkipásztor hirdetett Igét: „Az ő ura azt mondta neki: Jól van, jó és hű szolgám, hű voltál a kevesen, sokra bízlak ezután, menj be a te uradnak örömébe!” (Máté 25,23)
Isten mindenkinek adott talentumot, azaz mindnyájan részesülünk legalább egy kegyelmi ajándékban. Isten tehát mindenkinek adott valamit és valamilyen szolgálatra mindenki alkalmas. Senkitől sem követelnek túl sokat, képességein felül. Mindenkinek egyszerűen azzal az ajándékkal kell szolgálni, amit kapott. Fontos, hogy felfedezze, milyen ajándékot kapott, és azzal szolgáljon. Ez olyan, mint a költőnél a vers írás, amellyel szolgál a világ felé és üzen, vagy a zenésznél a zene, amely ének formájában tolmácsolja az üzenetet. Így van ez Isten munkásainál is. Némelyek Istentől kiemelkedő ajándékot kaptak, de nem használják. Milyen kár, hogyha némely talentum kihasználatlanul marad. – mondta a lelkipásztor.
Az igehirdetést követően a lelkész köszöntötte Thököly Vajkot, aki ezen az alkalmon versekkel és műsorral örvendeztet meg bennünket. A vers mindig csodálatos hiszen szavai biztatnak, erősítenek vigasztalnak, örömöt adnak, vagy megszólítanak, magával ragadnak, szívünkig hatolnak. Ezért nagyon igaz, amit Vajk mond: „a vers mindig mindenkié”. Aki verset ír, csak őszinte lehet, és aki őszinte, az az igazságot festi le a maga színeiben. Hol fehéren, hol feketén, hol pedig a szivárvány minden árnyalatában. Aki versekkel festi, rajzolja le önmagát, érzéseit, hitét és reménységét, az nemcsak magáról ír, hanem egy picit mindannyiunkról. Verseiben Thököly Vajk lelke egy Istent, szerelmet, reményt és megértést keresve tárulkozik ki, játszadozva a képekkel, hasonlatokkal, és mint egy csörgedező patak próbál végigmenni az érzések világán. Ennek részese lett, őt hallgatva az erdődi gyülekezet is.
