Isten nemcsak számon kéri a javító szándékot, hanem szemlélteti is azt a Szentírásban. Reformáció ünnepére készülve olvassuk együtt az ötezer ember megvendégeléséről szóló történetet (Mk 6,30-44, Mt 14, 13-21, Lk 9,10-17, Jn 6,1-15) úgy, hogy a kevés kenyér és hal megszaporításának csodáján túl fedezzük fel a résztvevők közösségi életében előállt pozitív változást.
Jézus Krisztust egy lakatlan helyen nagy sokaság hallgatta. Az óriás tömeg pásztor nélkül való juhok benyomását keltette. Fáradtak voltak, étlen-szomjan jöttek, siettek és tülekedtek a jobb helyek elfoglalásáért. Jézus szánakozott felettük, ugyanakkor lelkesen tanította őket. A sorsfordító mennyei üzenetet hallgató sokadalom táplálék hiányában egyre nyugtalanabb lett a lakatlan helyen. A tanítványok jól érzékelték, hogy közeledik a perc, amikor ennyi embert nehéz lesz méltó körülmények között tartaniuk.
A világban elfáradt embereknek kevés a türelmük, elégedetlenek. Szeretnének eredményeket látni, azonnali változásokat megtapasztalni. Ilyen igények és követelések között a sokaság egyre kezelhetetlenebb, egyre robbanékonyabb állapotba kerül. A tömeghisztéria hihetetlen sebességgel halad a maga kiszámíthatatlan pályáján. Valamit sürgősen tenni kell! Ez volt az érzésük a tanítványoknak, a reformátoroknak, hitvalló őseinknek, és nekünk is, amikor látjuk a mieinket rendezetlen seregben nyomorogva. Letagadhatatlanul vannak zilált helyzetek nemzetünk, egyházunk, családunk életében. Azért vannak a tanítványok, hogy ne csak észleljék a gondokat, hanem orvosolják azokat kellő időben és eredményesen.
Bár későre járt az idő, de Péterék mégsem késlekedtek. Készen volt a terv, sőt a kivitelezésre is megvolt az ötlet. Jézus Krisztus beavatkozása egyenesen ámulatba ejtette a sokaságot, akik immár ötvenes, százas csoportokban fogadták a csoda teremtette kenyeret és halat. A tömeg rendezett vacsorázó társasággá vált. Megelégedő polgárok ültek egymás mellett, figyeltek a rendezők szavára és egymásra. Az asztaltársaságok örömmel nyugtázták, hogy a gondoskodó odafigyelés nemcsak az ígéretek elszálló mondataiban jelentkeznek, hanem kézzel fogható valóságban is. A megvendégeltek életében megújult a bizalom, a biztonság, valamint az Istenbe vetett hit és az ember iránti elismerés. Amikor elszéledő nemzettársaink után kérdezünk, vagy céltalanul lézengő ifjainkat keressük, esetleg elzárkózó szomszédjainkat hiányoljuk, eszünkbe jut-e, hogy kimaradtak életünkből az ilyen tömegből kiváló és asztalközösségekké alakuló Krisztust hallgató alkalmak!?
Ötezer ember akkor boldog gyülekezetté lett. A csoda nemcsak az volt, hogy az öt kenyér és a két hal tizenkét kosárnyi maradékkal elegendő volt, hanem az, hogy a tömeg istentiszteleten részt vevő gyülekezetté vált.
Íme, a reformáció egyik előképe az akkor megújulni tudó emberrel, egymásra figyelő csoportokkal és a csodát megbecsülő gyülekezettel. Vállaljuk bátran mi is az ilyen változást.
Csűry István, Harangszó
Jézus Krisztust egy lakatlan helyen nagy sokaság hallgatta. Az óriás tömeg pásztor nélkül való juhok benyomását keltette. Fáradtak voltak, étlen-szomjan jöttek, siettek és tülekedtek a jobb helyek elfoglalásáért. Jézus szánakozott felettük, ugyanakkor lelkesen tanította őket. A sorsfordító mennyei üzenetet hallgató sokadalom táplálék hiányában egyre nyugtalanabb lett a lakatlan helyen. A tanítványok jól érzékelték, hogy közeledik a perc, amikor ennyi embert nehéz lesz méltó körülmények között tartaniuk.
A világban elfáradt embereknek kevés a türelmük, elégedetlenek. Szeretnének eredményeket látni, azonnali változásokat megtapasztalni. Ilyen igények és követelések között a sokaság egyre kezelhetetlenebb, egyre robbanékonyabb állapotba kerül. A tömeghisztéria hihetetlen sebességgel halad a maga kiszámíthatatlan pályáján. Valamit sürgősen tenni kell! Ez volt az érzésük a tanítványoknak, a reformátoroknak, hitvalló őseinknek, és nekünk is, amikor látjuk a mieinket rendezetlen seregben nyomorogva. Letagadhatatlanul vannak zilált helyzetek nemzetünk, egyházunk, családunk életében. Azért vannak a tanítványok, hogy ne csak észleljék a gondokat, hanem orvosolják azokat kellő időben és eredményesen.
Bár későre járt az idő, de Péterék mégsem késlekedtek. Készen volt a terv, sőt a kivitelezésre is megvolt az ötlet. Jézus Krisztus beavatkozása egyenesen ámulatba ejtette a sokaságot, akik immár ötvenes, százas csoportokban fogadták a csoda teremtette kenyeret és halat. A tömeg rendezett vacsorázó társasággá vált. Megelégedő polgárok ültek egymás mellett, figyeltek a rendezők szavára és egymásra. Az asztaltársaságok örömmel nyugtázták, hogy a gondoskodó odafigyelés nemcsak az ígéretek elszálló mondataiban jelentkeznek, hanem kézzel fogható valóságban is. A megvendégeltek életében megújult a bizalom, a biztonság, valamint az Istenbe vetett hit és az ember iránti elismerés. Amikor elszéledő nemzettársaink után kérdezünk, vagy céltalanul lézengő ifjainkat keressük, esetleg elzárkózó szomszédjainkat hiányoljuk, eszünkbe jut-e, hogy kimaradtak életünkből az ilyen tömegből kiváló és asztalközösségekké alakuló Krisztust hallgató alkalmak!?
Ötezer ember akkor boldog gyülekezetté lett. A csoda nemcsak az volt, hogy az öt kenyér és a két hal tizenkét kosárnyi maradékkal elegendő volt, hanem az, hogy a tömeg istentiszteleten részt vevő gyülekezetté vált.
Íme, a reformáció egyik előképe az akkor megújulni tudó emberrel, egymásra figyelő csoportokkal és a csodát megbecsülő gyülekezettel. Vállaljuk bátran mi is az ilyen változást.
Csűry István, Harangszó