Pénteken délelőtt elballagtak a Szatmárnémeti Református Gimnázium nyolcadikosai. A végzős diákcsapat Láncos-templomba vonult át, hogy részt vegyen a ballagásuk alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten.
Varga Szilárd Csaba iskolalelkész hirdette az Igét Péter első levele 5. részének 6-tól 11-ig terjedő verseit hozva útravalóként: „Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok neki ellen a hitben szilárdan, tudva, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban. A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.” A prédikátor biztatásképpen elmondta, hogy képesek lesznek a diákok harcaikat véghez vinni. Az igazán erős jellem a kihívások tüzében próbáltatik meg. Meg kell tenni, amit tőlünk telik a többit rá kell bízni Istenre. A megpróbált hit az aranynál is értékesebb „Nektek kedves végzősök, minden helyzetben fel kell mutatni azt, akinek nevét hordozzátok!” – szólt a biztatás, majd Sék Gusztáv: A békesség című versével záródott az igehirdetés:
A világ legyen bármily nyugtalan,
ha szívünkben Isten békessége van.
Ő minden gondot vállára vesz,
s bennünket szabaddá, békéssé tesz.
Az Ő békessége tökéletes,
minden félelemtől mentes.
Nekünk szánja ezt a békességet,
s tőlünk csak egyet kér: engedelmességet.
“Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja.” (Jn 14,27)
A prédikációban megfogalmazott jó tanácsokat követően Elek Kinga igazgatóhelyettes szólt a diákokhoz. Megköszönte a szülőknek az előre bocsátott bizalmat, amellyel megtisztelték az iskolát, amikor évekkel ezelőtt rájuk bízták gyermekeik tálentumainak kamatoztatását. Majd a népmesénk lencséjén át rávilágított sok olyan apró csodára, melyek lehetővé tették, hogy ezen a napon mindannyian itt állhassanak, az iskola nyolcadikosaiként, egy új életszakasz kapujában. Ahogy a népmesék hőseit a segítők, úgy kísérték a diákok útját is végig az ő segítőik. A szülők, a nagyszülők, a tanító néni, az osztályfőnöknő, a tanárok, az iskolalelkész és még olyan sokan, akik mind-mind gyarapították a segítők sokaságát. Ők voltak azok, akik akár egy lelkesítő mondattal, egy kedves útba igazítással, egy tanáccsal, vagy éppen barátságukkal egyengették az osztályközösség életét, útját mostanáig: „De mint a Református Gimnázium diákjainak bátran megnevezhetjük legfőbb segítőtöket, mint Jézus Krisztust. Mert amikor a korábban felsorolt segítők elengedik a kezdeteket hosszabb-rövidebb időre, majd körbeölel és egy biztonságos védőhálót fon köréd Krisztus szeretete. Ő mindig tudja a választ, tudja hogy merre indulj és merre keresd az élet vizét.”
Ezt követte a stafétaátadás: ilyenkor a hagyományokhoz híven a nyolcadikosok átadnák a Károli-Bibliát hetedikes társaiknak, majd az iskola diákjai zenés produkcióval emelték az alkalom színvonalát.
Végül pedig Apjok-Kun Noémi, a 26 fős nyolcadik osztály osztályfőnöke búcsúztatta a diákokat, külön szólva minden végzőshöz egy-egy kedves értékelő mondatot. Póti Eduárd igazgató pedig átadta a diákoknak az érdemdíjakat.