Kezdőlap / Református hírek / A Harangszó augusztusi második számából

A Harangszó augusztusi második számából

Forrás: Harangszó

Partiumiak is részt vettek a Észak-keleti Református Találkozón – olvasható a királyhágómelléki reformátusok lapjának legfrissebb számában, melynek több írása újkenyér ünnepére tekint előre.  A lap emellett ifjúsági és a felvidéki testvéregyházkerület lapjában szemléző mellékletet is tartalmaz.

„A kenyér nélkülözhetetlen. Mindennap imádságban kérjük a mi Atyánktól. Naponta dolgozunk érte, oly sokan aggódnak miatta, oly sokan a legvégsőkig elmennek érte.” – írja Hálaadás újkenyérért című írásában Gál Sándor gencsi lelkipásztor, a lap címoldalán.
A Harangszó vezércikkét Tőkés László volt püspök, EP-alelnök jegyzi. Írásának címe: „Értünk szólnak a harangok”.
Partiumiak is részt vettek a Tokajban tartott Észak-keleti Református Találkozón – számol be Lakatos Nella Nagybányáról. Árpád-díjjal emlékeztek a tárkányi áldozatokra. Az elismerést Szakács Zoltán helyi lelkipásztor vette át a közösség nevében – olvasható a Mementó rovatban. Befejező részéhez érkezett Csohány János sorozata, melyben István király, állam- és egyházszervező uralkodónk emlékezetét eleveníti fel.
Érdekes és időszerű témában tartott lelkészértekezletet a Szatmári Egyházmegye. Tamás Ernő lelkipásztor a kiégés veszélyeiről és következményeiről tartott előadást. Az élesdi ifjak érsemjéni kirándulásáról Ciavoiné Létai Andrea Hajnalka számol be.
A Mozaik rovatban Hevesi Mónár József Olosz Lajos időszerűségére emlékeztet, a költő születésének 120. évfordulóján. Ugyanott folytatódik Boros J. Attila Magyarnak lenni című sorozata.
Idén immár negyedik alkalommal jelentkezik a lap Vendégoldal melléklete, mely a felvidéki testvéregyházkerület lapjából átvett írásokból közöl összeállítást.
A lap kétoldalas ifjúsági mellékletében az érszakácsi és a szamosardói bibliahétről, valamint a nagybánya-óvárosi ifjak anyaországi élményeiről olvashatunk.
A lapszám Pilinszky János, Dénes József és Szilasi Ildikó egy-egy versét tartalmazza.
A Harangszó megrendelhető és megvásárolható a református lelkészi hivatalokban. A lap a világhálón a harangszo.blogspot.com oldalon olvasható.

 

Szóljon hozzá