Kezdőlap / Ünnep / A Gecsemáné kertjében

A Gecsemáné kertjében

Ahogy a nappalt lassan felváltja az éj,
Kis csapat halad a Getsemáné kertje felé.
Elől szelíd tekintetű szép termetű férfi megy,
Őt követi lassan csendben még tizenegy.
Távolról hallgatom ahogy azt mondja az első,
„Imádkozzatok barátaim, ameddig nem késő”,
Majd Ő maga kicsit távolabb megy tőlük,
Mintha rejteni akarná amit szégyell előlük.
Térdeire ereszkedve könnyei megerednek,
Eközben a többiek lassan elszenderednek.
A szelíd arcú férfi egyedül van már,
És csendben kéri, Uram ha lehet múljon el tőlem e pohár,
De ne úgy legyen amint én akarom, hanem ahogy te
S ahogy ezt kimondja fájdalomtól terhelt lesz tekintete.
Eközben távolról láncok csörgése hallatszik,
Az olajfák lombján át fáklyák lángja látszik.
Fegyveresek jönnek kiket egy ifjú vezet,
S lassan a szelíd arcúhoz ér a gyülekezet.
Az őket vezető csókot lehell a férfi arcára,
Majd hirtelen köteleket vetnek ,mindkét karjára.
A fegyveres zajra felkelnek a többiek,
Egyik kardot ránt, míg a többiek menekülnek!
A szelíd arcú férfi békességre inti társát,
Elfogadva szótlanul reménytelen sorsát.
Megfeszülnek karjain a vastag, nehéz kötelek,
Viszik már a szelíd arcút az erős fegyveresek.
Menet közben többször földre rántják,
Ő azonban némán tűri, ahogy bántják.
Mint ahogy a bárány menetel a vágóhídra,
Úgy menetel lassan halálba az Isten Fia!

Józsefháza 2017.04.13. Varga Szilárd Csaba

Szóljon hozzá