2012. január 2.

“Mikor pedig ezeket magában elgondolta: ímé az Úrnak angyala álomban megjelenék néki, mondván: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert a mi benne fogantatott, a Szent Lélektõl van az.”

Máté 1, 20

Milyen szíven ütő az, ahogyan a ma embere újból és újból a társára tekint, vagy a barátjára néz, vagy a szerelmére, vagy a házastársára, vagy valakire, és kimondja, vagy kimondjuk az, hogy: Arra van szükségem, hogy fogadj el engem. Erre mindannyiunknak szükségünk van.

Ne félj magadhoz venni Máriát! – szól az angyali biztatás.  Ez sokkal több, mint mikor azt mondja az ember: na jó elfogadlak, megtűrlek. Az elfogadás egy kapcsolatban nem elég. Az elfogadás után történik az, vagy történhet az, hogy valaki, akit elfogadok, őt magamhoz is tudom fogadni. “És amikor valakit magamhoz tudtam fogadni, akkor teremtődik meg annak a föltétele, hogy be is tudom őt fogadni. Hát valamiképpen ezt az ívet tudjuk végigjárni, amikor egy emberi kapcsolatnak igazán a nagyságát, a szépségét akarjuk megélni, hogy elfogadom, azután magamhoz fogadom, és végül pedig befogadom őt. És mindegyik egy újabb, nagyobb tartalmat és többletet hoz az előzőhöz képest.” (Pál Ferenc)

Józsefhez hasonlóan mi is félünk. Annyiszor megégettük már magunkat, hogy úgy gondoljuk, nem érdemes. De magunkba zárkózni se jó! Hagyd a duzzogást, a büszkeségedet, a makacsságodat! Valaki téged teljes mértékben befogadott, így tud téged formálni. Jézus az, a szabadító, az Immánuel, aki úgy van veled, hogy benned van és te Őbenne!

Ez a fejezet úgy fejeződik be, hogy József félreteszi a büszkeségét és magához veszi Máriát. Nagy dolog az, hogy valaki már öt éve, meg ötven éve a feleségem, és őt megint magamhoz fogadom. A férjem, és őt megint magamhoz fogadom. Az apám, és én őt megint magamhoz fogadom. És a gyermekem, és őt megint magamhoz fogadom. Szó sincs róla, hogy ez egyszeri gesztusa volna az embernek, hogy valakit egyszer magához fogadott, és kész van. Dehogy is! Ma magamhoz fogadtalak téged, és holnap fölkelek, és holnap megint megszólít az élet, hogy magamhoz fogadom-e őt…

Hát persze!

Ámen!

Rácz Ervin,

Erdőd

Vélemény, hozzászólás?