Velünk az Isten! – 2014. augusztus 14.

„Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó idõkben szólott nékünk Fia által.” (Zsid 1,1)

Isten szól. Bármennyire is némának tűnik sokszor, a mi imáink nem hullnak porba, nemcsak meghallgatásra találnak, hanem választ is kapunk rájuk, a megfelelő időben, a megfelelő helyen és a megfelelő alkalommal.

Még abból az időből, mikor távíró volt a leggyorsabb távközlési eszköz és a távíró kezeléséhez ismerni kellett a morze jeleket, egy ilyen intézmény munkát hirdetett. Többen jelentkeztek a meghirdetett állásra köztük egy fiatal ember is. Elment a megadott címre. Látta, hogy az előszobában már heten ülnek. Mindannyian azért jöttek, amiért Ő. Ő is kitöltötte azt a formanyomtatványt amit mindenkinek odaadtak. Egyszercsak föláll és teljes határozottsággal bemegy azon az ajtón amiről azt mondták, hogy onnan jönnek majd ki és oda kell majd bemenni beszélgetni. Ő meg csak így hívás nélkül bemegy.

Rövid idő múlva kijön a munkaadóval, aki azt mondja a többieknek:

“Uraim, köszönöm, hogy elfáradtak ide, de betöltöttük az állást, ezt a fiatalembert választottuk.”

A bejelentést nagy fölháborodás követte. -Hogyhogy Őt??? Ő jött utoljára!!! És csak úgy bement hívatlanul!

Mire a munkaadó azt mondta: -Mióta maguk itt üldögélnek morze jelekkel, jól hallhatóan a következő szöveg hangzik: “Ha érted a szöveget hívás nélkül is gyere be, Tiéd lesz az állás!” Ez a fiatal ember értette és magára vette. Amit neki komolyan mondtak, azt komolyan vette.

Mi is sokszor olyanok vagyunk, mint ez a hét ember. Nagyon sok áldást amiatt nem kapunk meg, mert vagy nem halljuk meg Jézus szavát, vagy ha meghalljuk nem vesszük komolyan.

Ne vedd sértésnek, ha megkérdezem: Te meghallod Jézus szavát? És ha igen, komolyan veszed?

Rácz Ervin,

Erdőd

Vélemény, hozzászólás?