Október 27-én, hétfő délután 4 órától, a Szatmár- Németi gyülekezet imatermében került sor a Szatmári Református Egyházmegye Nőszövetségi Közgyűlésére. A közgyűlés tagjai a gyülekezet nőszövetségének bibliaórás csoportjával együtt erősödtek lélekben Nt. Dr. Király Lajos esperes előadását hallgatva a gyász feldolgozásáról, a veszteségekkel való megküzdésről.
A jelenlévőket Nagy Erika és Szilágyi Noémi társelnökök köszöntötték, megköszönve a nőszövetségek adományait és áldozatos szolgálatukat a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, Nőszövetségi Konferencia alkalmával, melynek szervezése egy példás csapatmunkáról tett bizonyságot.
Az alkalom igei üzenete Nt. Kiss József egyházmegyei főjegyző, házigazda lelkipásztor tolmácsolásában szólt az egybegyűltekhez Pál apostol Kolossébeliekhez írott levele első részének 10. verse alapján.
Szeretetvendégség után a közgyűlés átalakult tisztújító közgyűléssé. Ez év októberében, 6 éves ciklus után, minden egyházmegyében nőszövetségi tisztújításra került sor, melyet követően egyházkerületi tisztségekre is jelölés történt.
Nagy Erika lelkipásztor megköszönte az elmúlt 6 év tisztségviselőinek szolgálatát, áldást kívánva azok életére, akik átadták helyüket másoknak.
Az egyházmegye esperese és főjegyzője áldást kívánt mindazoknak, akik a következő 6 évre vezetői megbízást kaptak.






