„Péter pedig azt mondta: Anániás, miért foglalta el a Sátán a szívedet, hogy becsapd a Szentlelket, és a föld árából félretegyél? Ha megmaradt volna, nemde neked maradt volna meg, és miután eladtad, te rendelkeztél az árával? Hogyan tudtál helyt adni e dolognak a szívedben? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek.” – (ApCsel 5, 3-4)
Megrázó, ami Anániással és Safirával történt. Ez a házaspár tagja volt az első keresztyén gyülekezetnek, amelyben minden vagyonukat megosztották egymással a hívek. Ők is a többiekhez hasonlóan cselekedtek, amikor eladták a birtokukat, hogy az abból származó jövedelmet betegyék a közösbe. Csakhogy óvatosságból az összeg egy részét megtartották maguknak. Nem tűnik ez olyan nagy bűnnek, hogy ezért mindketten meghaljanak, mégis ez történt. Az előrelátásuk akár még dicséretes is lehetne. Mi lesz, ha Krisztus visszajövetele előtt elfogy a pénz? Mi lesz, ha másként alakulnak a dolgok, és mindent elölről kell kezdeni? Akkor nagy segítség lenne az a félretett összeg. A bűnük valójában nem is ez volt, hanem az, hogy hazudtak Istennek. A saját pénzükkel úgy rendelkeztek, ahogy akartak. Megtehették volna, hogy az igazat felvállalva adják át az adományukat. Ők azonban áldozatkészebbnek tűntették fel magukat a valóságnál.
Amikor a szívünk csak félig az Úré, ne mutassuk, hogy teljesen oda szántuk magunkat neki, mert ez hazugság. Ha ezért ma is azonnali halál járna, akkor talán én sem tudnám leírni ezeket a sorokat. Na és te el tudnád olvasni? Olyanok vagyunk, mint Anániás és Safira: Istenhez járulunk, de a földön keresünk biztos alapot az életünknek. Pedig Jézusnál nincs jobb fundamentum. Az igazság az, hogy gyarlók és esendők vagyunk. Adjunk hálát az Úrnak, hogy még ennek ellenére is megtart! Ámen!
Erdei-Árva István Béla,
Szamoskóród