Hálaadás a harangért Túrterebesszőllőhegyen

Hálaadó istentiszteletre került sor november 9-én a Túrterebesszőllőhegyi református templomban. Ünnepélyes keretek között adtak hálát a gyülekezeti összefogással megvásárolt, frissen a toronyba helyezett első harangért. Izgalommal és hálaadással várták a Túrterebesi Református Egyházközséghez tartozó Túrterebesszőllőhegyi református templom első harangjának felszentelését. A mindössze 46 lelket számláló kicsiny közösség ismét nagyot mert álmodni, hiszen miután 3 éve […]

Bővebben

SZIKE Szatmárgörbeden a megújulás jegyében

November 9-én, vasárnap délután 5 órától a Szatmárgörbedi református templom adott otthon a soron következő SZIKE istentiszteletnek. Az őszi szezonban, a szeptemberi Új Forrás-, és az októberi CrossYounity koncert után ismét egy gyülekezet adott otthont a havonta megszervezett ifjúsági istentiszteletnek. Igét hirdetett Erdei-Árva István lelkipásztor, előadást tartott Nagy Alpár Csaba, dicsőített a zsoboki IgeSziget zenekar. […]

Bővebben

Negyed évszázados az Árva Bethlen Kata Református Óvoda

,,A mi kedves óvodánkat áldja meg az Isten!” – zengte egy édes gyermekhang vasárnap délelőtt a Szamos-negyedi református templomban, ugyanis kiemelkedően fontos ünnepet ültek a gyülekezet tagjai: idén 25 éves Szamos-negyedi Árva Bethlen Kata Református Óvoda. Az ünnepi istentiszteletet az óvoda nagycsoportosai indították, versekkel, énekszóval, Szilágyi Orsolya és Bajnai Melinda óvónők felkészítésével. Igét hirdetett Nt. […]

Bővebben

Teleki Blanka emlékünnep a Szatmárpálfalván

Teleki Blanka emlékünnepet tartottak a Szatmárpálfalvai Református Egyházközségben. Igét hirdetett Kiss József egyházmegyei főjegyző, előadást tartott Kiss Orsolya tiszteletes asszony. Isten kegyelméből szép számban összegyűltünk emlékezni és együtt imádkozni. Nt. Kiss József lelkipásztor János evangéliuma 15. részének, 12. verse alapján hirdette Isten igéjét ,,Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket”-  (János 15,12). Igehirdetést követően egy […]

Bővebben

Kiskonfirmáció Sárközújlakon

November 9-én, kiskonfirmáció keretében hitvalló lélekkel tettek bizonyságot a Sárközújlaki Református Egyházközség konfirmándusai mindazokról az ismeretekről, melyeket az első éves konfirmációi felkészítő alkalmával elsajátítottak. A gyülekezet jelenlétében Ádám József, Bodnár Sarah, Czentner Richárd, Ferenczi Ádám, Király Lóránd és Korponai Kinga vallotta a szerecsenországi komornyik felismerését Filep magyarázata, tanítása nyomán:  ,,Hiszem, hogy a Jézus Krisztus az […]

Bővebben

Velünk az Isten – 2025. november 9.

„Amikor meghallották ezt az apostolok, Barnabás és Pál, ruhájukat megszaggatva a sokaság közé futottak.” – (ApCsel 14,14) Pál és Barnabás szívének mély alázata és Isten iránti buzgósága tárul elénk. Lisztrában az emberek el akarták ismerni őket istenekként, miután látták, hogy Pál meggyógyított egy sánta embert. Az apostolok azonban azonnal elutasították a dicsőséget, mert tudták: minden […]

Bővebben

XVIII. Egyházkerületi Bibliaismereti Vetélkedő

Királyi Küzdelem címmel a XVIII. Egyházkerületi Bibliaismereti Vetélkedő megtartására került sor az érmelléki Magyarkéc gyülekezetében 2025. november 8-án, szombaton. Az egyházmegyei selejtezőkből továbbjutott ifjúsági csapatok, illetve az előző évi győztes csapat (Nagyvárad-Olaszi) mérték össze bibliai tudásukat Dávid története és több zsoltár alapján. Az igei bevezetőt Bogdán Szabolcs püspök tartotta az 1 Sámuel 16,1-13 alapján. A […]

Bővebben

Egyházkerületi nőszövetségi választó közgyűlés

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nőszövetsége 2025. november 8-án tartotta meg Választó Közgyűlését, Nagyváradon a Lorántffy Zsuzsanna Református Rendezvényközpontban Az eseményre a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Rendezvényközpontban került sor. A mintegy 42 megjelentett Nagy Erika elnök köszöntötte. Dénes István Lukács egyházkerületi főjegyző igemagyarázata után a közgyűlés megválasztotta a következő 6 évre a nőszövetség vezető testületét. A […]

Bővebben

Az Úr mindent kézben tart – reformáció és Ige világossága Szigetlankán

Reformáció hetében az Ige körül erősödött a szigetlankai református gyülekezet, a Mátyás király utcai temetőben is Isten szava vigasztalt. Elmúlt héten minden nap szólt az Ige a szatmári Deák téri református templomban, október 31-én két ízben erősített a reformáció üzenete. A helyi lelkészen kívül Fodor Lajos nyugalmazott lelkipásztor, Kocsis Leila patóházai lelkésznő és Antal Mátyás […]

Bővebben

Tisztújító Nőszövetségi Közgyűlés

Október 27-én, hétfő délután 4 órától, a Szatmár- Németi gyülekezet imatermében került sor a Szatmári Református Egyházmegye Nőszövetségi Közgyűlésére. A közgyűlés tagjai a gyülekezet nőszövetségének bibliaórás csoportjával együtt erősödtek lélekben Nt. Dr. Király Lajos esperes előadását hallgatva a gyász feldolgozásáról, a veszteségekkel való megküzdésről. A jelenlévőket Nagy Erika és Szilágyi Noémi társelnökök köszöntötték, megköszönve a […]

Bővebben