Archive for the Category » Napi Ige «

Velünk az Isten! – 2014. április 22.

“Még ha a sírba vitetik is ki, a sírdomb felett is él.” Jób 21,32

Az Emmaus felé haladó tanítványok az első húsvét napján teljes elkeseredésben, csalódottságtól átitatva teszik meg azt alig néhány kilóméter távolságot, ami Jeruzsálemtől lakóhelyüket elválasztotta. Az elmúlt napokban valami történt a szent városban, a templom és annak környéke körül valami megmozdult, de a történések nem úgy alakultak, ahogyan ők azt elvárták. Csalódottak és szomorúak voltak, ezért elérkezettnek tartották az időt, hogy visszatérjenek lakóhelyükre, mert akiben bíztak, Jézust keresztre feszítették, meghalt és eltemették. Vége. Ő már nincs többé. Az elmúlt napokban tudom, hogy református népünk tagjai közül sokan kimentünk a temetőkbe, szeretteink sírhantjára virágot, sírcsokrot helyeztünk és lélekben visszagondoltunk azokra a húsvéti ünnepekre, amikor még együtt lehettek velünk. Ők azok, akik mindig hiányozni fognak nekünk, mint amiképpen mi is hiányozni fogunk egyszer valakiknek. Addig is járnunk kell a magunk útjait, de nem mindegy hogyan. Jób mai bizonységtétele rendkívüli megerősítést nyújt a temetőkben és az emmausi utakon emlékeket kereső emberek számára, akik hasonló módon kezdhetik panaszukat: “pedig mi azt reméltük…” Igen, ott a kórházi beteg ágyon azt reméltük, hogy a szülő, a hitvestárs, a gyermek meggyógyul, ők nem hagynak el bennünket soha, mi leszünk azok, akik megszabhatjuk a földi élet határát, de nem így történt. A betegség erőt vett, a halál elragadta őket és kérdezzük: Hol vannak ők?  A sírkő alatt? A fejfa “itt nyugszik” feliratának árnyékában? Nem. Ott, egy levetett porsátor pihen csupán, ezért kedveseinket ne a sírhant alatt akarajuk keresni, mert ők is, mint mindenki, akik Krisztusban költöztek el a “sírdomb felett is élnek.” Hol élnek? Jézusnál, aki feltámadásával megnyitotta az élet országának kapuját. Ezt az életet hirdeti a Húsvét, ezt az életet hirdesd ma te is! Ámen!

Ilonczai Zsombor,

Szárazberek

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2014. április 20.

„Ekkor láttam és hallottam, hogy egy magányos sas átrepül az ég közepén, és hatalmas hangon ezt mondja: jaj, jaj, jaj azoknak, akik a földön laknak, a másik három angyal trombitájának hangja miatt, akik még ezután trombitálnak.” Jelenések: 8, 13

Elolvasni: Jelenések 8, 7-13

A minap a városban volt dolgom, és elszörnyülködtem azon a hangulaton, ami fogadott. Ünnep közeledett, mégis mindenki sietett, mindenki feszült, ideges és gondterhelt volt. A piacokon hangzavar, a bevásárlóközpontokban üvöltő zene, az utcán autódudálás. Hol van itt a nagyhét csendje?! – Tettem fel magamban a kérdést. Hogyan halljuk meg így az Isten szavát, ha szólít? Talán éppen ezért ilyen az ünnepi készülődés, mert már kevesen hallják az isteni szót, mert már kevesen kíváncsiak rá.

Ennek ellenére, az Úr mindet megpróbál, hogy felhívja magára a figyelmet. A mára kijelölt igerész 7-12 verseiben minden állítmány múlt időben van. Ez annak a jele, hogy noha János a végidőkben bekövetkezendő jelekről ír, ezek nemcsak a végidőkre vonatkoznak, hanem azt hangsúlyozza, hogy Isten ítéletei minden korban az utolsó időkre előremutató jelekké válnak. Ha tehát nem lehet velünk beszélni csendben és szelíden, akkor Isten, a különböző figyelmeztető jelek által próbál megkeresni bennünket. Mit akar elmondani? Azt, hogy nélküle kárhozatra jutunk. Istennek egyetlen egy célja van ebben a földi életben, az, hogy minket üdvözítsen. Ezért adta halálra egyszülött fiát, és kihozván Őt a halálból, azt szeretné tudtunkra adni, hogy csak Őáltala lehet nekünk is örök életünk. A sok csapás olyan, mint a szülés előtti jósló fájás, mely jelzi, hogy közeleg az idő. Oda szoktál-e figyelni ezekre a jelekre? Érted vannak!

A Biblia tanít arról, hogy az embereknek az utolsó időben különösen nehéz sorsuk lesz, mert az ördög megpecsételi őket. Nekünk azonban, akik Krisztust szeretjük, nem kell félni ettől a pecséttől, mert Ő is, mint Isten Báránya megpecsételi az övéit, és akiket Ő megpecsétel azokat meg is őrzi még a legveszedelmesebb próbákban is. Lehet úgy élni, mint a Nóé napjaiban, amikor, akárcsak napjainkban, ettek, ittak, házasodtak az emberek, aztán egyszer csak jött az ítélet, melyben mind elpusztultak, mert nem vették észre azokat a jelzéseket, amiket az Úr küldött nekik. Szomorú: csak azt gondolták, hogy élnek.

Húsvét első napján ünneprontónak tűnik ez az ige, pedig a legfontosabbra hívja fel a figyelmünket: Isten nélkül minden élet csak vegetálás. Csak egy élet van, amelyik minden próbát túlél, sőt még a halált is legyőzte. Ez az élet egy személy, neve is van: Jézus Krisztus. Akinek vele szoros közössége van már itt a földön, az él igazán, és az minden körülmények között él. Ráadásul csak ez az élet az egyedüli, mely megmarad a biológiai halálunk után is, hisz Krisztus azt ígérte, hogy aki hisz Őbenne, ha meghal is él. Ma még nem a sas repül, mely háromszoros jajt hirdet, hanem az Isten Szentlelkére emlékeztető galamb, mely azt hirdeti, hogy ma még lehet választani élet és halál között. Ma még nem az angyali ítélet trombitái zengnek, hanem az örömöt hirdető harsonák: „Krisztus feltámadott, kit halál elragadott. Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk, halleluja!” (236. dicséret). Ámen.

Nagy Róbert,

Apa

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2014. április 19.

„Meddig búsítjátok még a lelkemet, és kínoztok engem beszéddel? Tízszer is meggyaláztatok már engem; nem pirultok, hogy így erősködtök ellenem? Még ha csakugyan tévedtem is, tévedésem énmagamra hárul. Avagy csakugyan pöffeszkedni akartok ellenem, és feddődni az én gyalázatom felett? Megútált minden meghitt emberem; akiket szerettem, azok is ellenem fordultak.” (Jób 19,2-5.19.)

Jób barátai nem tudják őt megvigasztalni. Meg sem tudják magyarázni Jób szenvedéseinek okát, mert nem látnak a színfalak mögé. Egyetlen dolgot tudnak csak tenni: Jóbot hibáztatni szenvedése miatt, hiszen ok nélkül nem érné őt mindez.

De mi jól tudjuk, hogy Jób ártatlan. Barátai viszont ezt nem hajlandók elfogadni. Ez pedig még inkább megkeseríti Jób testi és lelki fájdalmát. Eszembe jut egy ének: „Ó, mely sokan vannak, Akik háborgatnak Engemet, én Istenem! Nagy sok ellenségim És sok gyűlölőim Tusakodnak ellenem. Sokan azt állítják, Lelkemről azt mondják: Elveszett ennek dolga, Segítsége nincsen, Mert elhagyta Isten, Így szólnak bolond módra.” (RÉ: 3,1) Jób is talán hasonló dolgokat fogalmazhatott meg magában.

Csúnya dolog a meggondolatlan ítélkezés. Jézus korában is volt rá példa („ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született?), és meg kellett akkor is érteni, hogy nem kimagyarázni kell a dolgok okát, miértjét, hanem hittel elhordozni. Ha csak magyarázni akarunk, akkor szüntelenül azt keressük, ki a hibás. Ez pedig nem célravezető.

Jób barátai talán azért is kereshették barátjuk szenvedése mögött Jób vétkeit, mert önmagukat is ismerték, és tudták, hogy vannak hibáik. A másikra vetítették ki saját lelkük mélyén meghúzódó dolgokat. Ez pedig a másik félreértésével jár, és sok lelki sebet ejt rajta. Mi is kivetítjük másokra lelki bajainkat, és lényegében azok fölött mondunk ítéletet. De mert magát az ember védi, ezért másokat ítél el a maga hiányosságaiért.

A nagypénteki események forgatagában bennünk is ott motoszkál az ítélkezés gondolata: milyen bűnösek voltak Jézus elítélői, a tömeg, stb. De gondoljuk át még egyszer, hogy mi sem vagyunk jobbak náluk. Ránk nézve is érvényes Ésaiás próféta leírása a Messiás elhagyatottságáról: „nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kivánatos! Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! mint aki elől orcánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele.” (És 53,2b-3.)

Egyet tehetünk: megszűnni folyton csak mások hibáit keresni, vétkest keresni, hanem nézzünk önmagunkba. Előbb saját magunkban leplezzük le a bűnt, hogy Isten bocsánatában részesüljünk. Ha pedig ez megtörtént, akkor van lehetőség hittel elhordozni azt, amit Isten ránk helyez, legyen az feladat, teher, vagy éppen próbatétel.

„Uram, kerestelek téged, céltalan futottam:

Csak magamig, másokig, majd sírodig jutottam.”

Kürti Tamás,

Szatmárgörbed – Aranyosmeggyes

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2014. április 18.

“Emlékezete elvész a földről, még az utcákon sem marad fel a neve. A világosságról a sötétségbe taszítják, a föld kerekségéről elüldözik őt. Sem fia, sem unokája nem lesz az ő népében, és semmi maradéka az ő tanyáján.”

Jób. 18,17-19

Micsoda vigasztaló ez a Bildád, a mindenét elvesztett emberről, ahelyett hogy bátorítaná, ezt mondja: emlékezete elvesz, nevét elfelejtik, a sötét elnyeli, a földön nem lesz helye, se fia, se unokája semmilyen leszármazottja a lakóhelyén.

Eszembe jut egy Szápphó vers, de ő nem barátjához, hanem vetélytársnőjéhez írja:

Eltűnsz nyomtalanul. Néma leszel. Soha senki

nem gondol tereád, ha meghalsz. Mafla kezed nem

érintette a Múzsák rózsáit. Odalent kell

sodródnod nyomorult kis szellemszárnyaidon, te

megfeketült hulla…

A világ sajna sokszor ma is ilyen. Egymást sötétbe taszító, Gyilkos… Sajnálom, ehhez semmit nem tudok hozzátenni, az emberi gonoszság, ha ekkorára nő már nincs helye az evangéliumnak, az örömnek… és pont Nagypénteken kap az ember egy ilyen igét feladatként, hogy kicsiholja belőle a szeretet tüzét…

Bezzeg a kereszten szenvedő, ezer sebből vérző, fájdalmakat hordozó Krisztus nem így beszélt, sem barátaival, sem vetélytársaival, de még ellenségeivel sem. Arra kéri a Teremtő Istent, Atyját: „Bocsáss meg nekik, nem tudják mit cselekesznek.”

Bildádnak, meg Szápphónak, mentségére szólhat, hogy nem ismerték Krisztust… és te, és te ismered? Ámen!

Jobb Domokos,

Ombod

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2014. április 15.

„Körülvettek engem íjászai, felhasítja veséimet kíméletlenül, epémet kiontja a földre…” (Jób 16,13)

Olvasandó: Jób 16

Jób teljesen a panaszkodásnak adja át magát, fájdalmait hasonlatokkal és szóképekkel próbálja megfogalmazni a hallgatóságnak. Szenvedését úgy éli meg, mint azt a fájdalmat, melyet a nyíllal átlőtt vese, mint az epét kiontó lövedék pusztító hatása okoz.

Panasza mögött ott van az ősi emberi magatartás: a lázadás.  Isten érthetetlen magatartásában látja a tulajdonképpeni okot. A modern ember hajlamos állandóan lázadni „sorsa” ellen, és elszokott attól, hogy sorsát elfogadja. Illúziója, hogy mindent meg tud vásárolni, és pénzzel mindent meg tud változtatni. Vannak azonban az ember életében olyan helyzetek, melyeken változtatni nem tud. Ahhoz, hogy lázadjon, van bátorsága – hogy sorsát elfogadja, ahhoz hiányzik alázatossága.

Jézussal a nagypénteki események felé haladunk. Hatalmában lett volna, hogy „ne igya ki a keserű poharat”, hogy ne szenvedjen, ne engedje, hogy megalázzák. Ő azonban nem panaszkodik és nem lázad, hanem elfogadja az Atya akaratát. Nem kerüli ki nagycsütörtök és nagypéntek mélységeit, hanem vállalja a „kereszteket”.

Mi szeretnénk, ha életünkből kimaradnának a „jóbi, a nagycsütörtöki és nagypénteki” mélységek, de szívesen fogadunk és élünk át minden húsvéti örömöt.

A húsvéti feltámadás öröméhez a nagypénteki fájdalmon keresztül vezet az út. Felkészültél erre?

Ámen!

Király Lajos,

Batiz

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2014. április 14.

„Nem menekül meg a setétségtõl…” (Jób 15,30)

Előbb-utóbb mindenkinek el kell számolnia tetteivel. Nem ijeszteni szeretnék ezzel, de ez az igazság. A hazug embert is utolérik, ha a sánta kutyával versenyzik, ha mással. Nincs menekvés?!

Történet szerint, egyszer egy házaspár ebédelni indult az egyik bevásárlóközpont éttermébe. Ahogy egy kertes lakónegyed kanyargós utcáján autóztak, elütöttek egy macskát. Először megálltak, aztán kísértést éreztek arra, hogy egyszerűen elhajtsanak. Aztán mégis úgy érezték, valakinek szólniuk kellene, ezért becsengettek a legközelebbi házba, és elmondták, mi történt. Pont a macska gazdája volt a háztulajdonos. A macskagázolók megkérdezték, tehetnek-e valamit. Az idős ember megkérdezte, elrendeznék-e az állat tetemét. Visszamentek az utcára, felemelték a macskát, és betették az egyetlen szatyorba, amit találtak az autójukban, egy Nordstrom feliratúba (ez egy drága ruhaüzlet az USA-ban). Aztán úgy döntöttek, előbb megebédelnek, aztán viszik el a macskát a menhelyre. Amikor megérkeztek a bevásárlóközpontba, az étterem előtt parkoltak le. Kivették a Nordstrom szatyrot, benne a macskával, és a motorháztetőre tették, ha netán büdösödni kezdene. Az ebédlőből ráláttak a kocsira. Megpillantottak egy Mercedes Benz-t, ami éppen az ő kocsijuk mellé parkolt le, és egy jól öltözött hölgy szállt ki belőle. A nő meglátta a Nordstrom-szatyrot, körülnézett, aztán megragadta, anélkül, hogy belenézett volna, és besétált ugyanabba az étterembe, ahol a házaspár evett. Ez a jómódú nő nyilván azt hitte, hogy valami értékeset sikerült szereznie, és a szatyrot a lábához tette, miután leült a házaspár melletti asztalhoz. A házaspár nem szólt semmit, csak figyelték a hölgyet. Ő megrendelte az ételét, és kiszolgálták. Aztán felülkerekedett a kíváncsisága, és nem tudta megállni, hogy belenézzen a szatyorba, és végre megtudja, milyen drága holmira tett szert. Lehajolt, hogy belekukkantson a szatyorba, és azonnal elájult. Az étteremvezető mentőt hívott, ami pár percen belül meg is érkezett, mert az állomás csak pár tömbnyire volt onnan. A mentősök elvitték a hölgyet és személyes holmijait. Ahogy öntudatlan testét beemelték a mentőbe, kezdett magához térni, éppen amikor ölébe rakták a Nordstrom-szatyrot, benne a döglött macskával.

„Tudjátok meg, hogy utolér benneteket vétketek büntetése” (4Móz 32,23) És most az áhítatot befejezhetném ezzel a száraz ténnyel. De nagyhéten, és nemcsak, el kell nekünk indulni a Golgota felé, és meglátni a menekülés lehetőségét, mert Jézus is befejezett, beteljesített, elvégzett valamit. Őszintén oda kell adni neki a mi adós levelünket, amit felfüggeszthet a keresztfára, megsemmisítve minden bennünk levő sötétséget.

Három órán keresztül a Golgotán is sötét volt, a világtörténelem legnagyobb sötétsége, amit követett a nyitott sir leírhatatlan világossága. Ehhez tényleg le kell borulni, szakítani minden sötét, vagy homályos tettünkkel, rálépve az ő útjára. „Ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt” Ámen!

Rácz Ervin,

Erdőd

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2014. április 11.

“Imé, előterjesztem ügyemet, tudom, hogy nekem lesz igazam” (Jób 13: 18)

Folytatódik Jób védőbeszéde, az önmaga igazát védi barátai előtt.

Minden ügynek legalább  két oldala van. A vádlottnak joga van védőügyvédet fogadni, aki mindig védette igazát próbálja védeni. A legtöbb per éppen azon múlik, hogy a vádlott mellett milyen tényeket tud felsorolni a védőügyvéd. Fordultak meg már nagy perek azon, hogy védőügyvéd újabb tényszerű bizonyítékokkal állott elő.

Jón nem fogad védőügyvédet, önmaga is képes megvédeni önmagát. Miután Isten annyira összetörte, még arra is jut lelki erejéből, hogy ezt megtegye.

Nekünk van közbenjárónk, Akire rábízhatjuk élet-ügyünket. Jézus Krisztus a mi szószólónk az Atyánál. Ő mondja: “Ha valaki vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt”.

Az Ige második része önteltséget juttat kifejezésre. Jób tudja, hogy neki lesz igaza. Merész kijelentés ez, még akkor is, ha Jóbról van szó. Lehet, hogy barátai előtt igaza lesz, de Isten előtt is? Ez a mindenkori ember kérdése: egyáltalán lehet- e nekem, porszemnyi embernek igazam Isten előtt? Pilátus felteszi a kérdést az elé állított Jézusnak: “Micsoda az igazság?” A keresztyén ember így formálja át ezt a kérdést: “Kicsoda az igazság?” A választ ismerjük.

Igazunkat soha nem tudjuk bizonyítani a Mindenható előtt. A számunkra igazságtalannak tűnő dolgokat is az igazság Istene javunkra tudja fordítani.

Vidd ügyedet  Isten elé úgy, hogy meg is valld: Istenem, egyedül Nálad van az igazság, de ha nekem is igazat adsz, ezt se hallgasd el. Ámen!

Fodor Lajos,

Halmi

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2014. április 10. (Király Lajos prédikációja az egyházmegyei közgyűlésen)

“Imé, mindezeket, látta az én szemem, hallotta az én fülem és megértette. A mint ti tudjátok, úgy tudom én is, és nem vagyok alábbvaló nálatok. Azonban én a Mindenhatóval akarok szólani; Isten elõtt kívánom védeni ügyemet. Mert ti hazugságnak mesterei vagytok, és mindnyájan haszontalan orvosok. Vajha legalább mélyen hallgatnátok, az még bölcseségtekre lenne. Halljátok meg, kérlek, az én feddõzésemet, és figyeljetek az én számnak pörlekedéseire. Az Isten kedvéért szóltok-é hamisságot, és õ érette szóltok-é csalárdságot? Az õ személyére néztek-é, ha Isten mellett tusakodtok? Jó lesz-é az, ha egészen kiismer benneteket, avagy megcsalhatjátok-é õt, a mint megcsalható az ember? Keményen megbüntet, ha titkon vagytok is személyválogatók. Az õ fensége nem rettent-é meg titeket, a tõle való félelem nem száll-é rátok? A ti emlékezéseitek hamuba írott példabeszédek, a ti menedékváraitok sárvárak.” (Jób 13,1-12)

Bevezetés

Nt. Egyházmegyei Közgyűlés!

Az elmúlt esztendőkben a bibliaolvasó kalauz Egyházmegyei Közgyűlés napjára kijelölt igéi, – Isten különös gondviselése által-, egy-egy gyógyítási történetet adott elénk. Így hallhattunk tavaly a sánta, tavalyelőtt pedig a vakon született meggyógyításáról. A mai napon egy „beteglátogatás” mélylélektani aspektusaira irányíthatjuk tekintetünket: a beteg Jób, a beteglátogatók pedig a barátai. Azonban kiderül, hogy a gyógyító Isten is közöttük van, sőt mi is helyet kapunk a történetben.

Különlegesen hangzik az az állítás, hogy Isten látszólag sokszor bajba kerül, ugyanis történnek olyan események a világban és életünkben, melyek nem összeegyeztethetőek Istennel, az Ő jóságával, kegyelmével, szeretetével és gondoskodásával. Urunk akkor „kerül bajba”, ha a történések rácáfolnak minderre, és ha nem tudjuk összeegyeztetni azzal az istenképpel, melyből sugárzik a jóság.

Jób könyvének egyik fő gondolata, hogy Isten hatalmánál fogva tehet olyat, amit nem ért az ember. Ezeket a tetteket és cselekedeteket követik az ember részéről a miért kérdések. Ha van válaszom ezekre a kérdésekre, akkor Isten trónusa nagyon stabilan áll életemben, akkor értem, hogy mi a célja. Nagy kérdés azonban az, hogy mi van akkor, ha Istennek nincs felelete és nem értem tetteit?

1. A beteglátogatók. A történetben a vigasztaló barátok, a beteglátogatók, azért érkeznek, hogy Jób kérdéseire feleletet adjanak. Magatartásukkal azonban mintha önmagukat akarnák vigasztalni. Ők azt vallják, hogy a hitet meg lehet erősíteni azáltal, hogy a következményeket vissza kell vezetni az okokra, azaz, ha az ember élete tiszta, becsületes, törvénytisztelő, akkor elkerülhető a nyomorúságos helyzet. A könyv a fogság utáni kor bölcsességirodalmához tartozik. A régebbi bölcselet „világképé”-nek elégtelenségéből született, amely még biztos utat ígért az embernek a szerencséhez és a sikerhez, s egyúttal megoldást is az élet rejtélyire. A tanítás szerint az emberi sors az egyéni magatartás eredménye. Aki elég okos, és Isten rendelkezéseihez tartja magát, annak csak jól mehet a sora. Ha szerencsétlenség éri, csak önmagát okolhatja.

Keresztyén testvéreim! Mi is szeretnénk ilyen magyarázatokat, hogy biztonságosnak érezzük életünket, hogy ne legyen kiszámíthatatlan Isten tette és cselekedete. Ebbe a világképbe kapcsolódik a gyülekezeti tag kérdése: miért vagyok beteg, hiszen minden vasárnap ott vagyok a templomban? Miért ért szerencsétlenség és próba, hiszen minden este imádkozok? Hát megérdemlem, hogy ezt történt velem?

2. A beteg. Holnap ünnepeljük a magyar költészet napjának ötvenedik évfordulóját. József Attila A megfáradt ember című versében mutatja be a magányos ember lelki kontűrjeit. Jób megfáradt ugyan, de nem érzi magát egyedül. Sőt azt kérdezi látogató-vádlóitól, a „mihaszna orvosoktól”, vajon jó lesz-e, ha Isten megvizsgál titeket? Isten érdekében akartok hazudni, hogy így erősítsétek meg az Ő trónját (13,8-9)? Jób két hasonlatot mond el ezzel kapcsolatban: azt mondja, hogy mondásaik hamuba írott példázatok és sárvár. (13,12)

Nt. Egyházmegyei Közgyűlés! Segítőkről, rólunk is kiderülhet, hogy azért beszélünk, mert félünk hallgatni, ugyanis míg mondhatjuk a magunkét, addig védekezhetünk, a magunk igazságát támogathatjuk. A hallgatás azonban kiszolgáltatottságot jelent. Jézus tanítványai közül Péter az, akinek életében ez a magatartás megmutatkozik. Jézus közöl valamit tanítványaival és azt szeretné, hogy csendben legyenek, meghallgassák, de Péter nem tud elhallgatni. Jézus közli velük, hogy meg kell haljon, míg Péter meggondolatlanul ráfeleli: „Mentsen Isten, Uram, nem eshetik meg ez tevéled”(Mt 16,22). A hallgatással a biztonságérzetét is elveszíti az ember. Jób azt mondja, hogy neki szüksége van erre a csendre, időt akar fordítani rá. Mai pörgő világunkban szeretjük a zajt, lármát, ha a TV a háttérben szól, ha valaki beszél hozzánk. Miért? Mert biztonságban érezem magam, mert azt érezem, hogy élek és vagyok. Azonban vállalkoznánk-e arra, hogy bezárkózunk szobánkba és csendünkben föltesszük Istennek és önmagunknak a kérdést: ki vagyok? Vállalom-e azt, hogy Istennel töltsek egy fél órát, hogy leüljek elébe? Ez félelmetes is lehet, mert ekkor az ember életében nincsenek lármák és zajok, hanem bele kell gondoljon hogyan számol majd el Istennel, esetleg megszólal Isten és mond valamit. Ezek tehát félelmetesek, mégis Jób  azt mondja, hogy nem kell ettől rettegni, mert a csendben Isten meg tud szólítani és helyre tudja állítani életemet. „Csak légy egy kisség áldott csendben: Magadra békességre lelsz” (R. É. 399,3)

A csend arra is alkalmassá tesz, hogy másokat észrevegyünk. Elisabeth Lukas (logoterapeuta) írja le a következő esetet. Egy nyugalmazott orvosnak az az ötlete támadt, hogy hetente egy délutánt a vakok otthonában töltsön, ott a bennlakókat vigasztalja, és lehetőleg megbékítse szomorú sorsukkal. Nagy meglepetésére néhány hét múlva arra a megállapításra jutott, hogy az otthon lakói egyáltalán nem vakságuk miatt szenvednek, hanem valami egészen más miatt: életük értelmetlensége miatt – mert nincs semmilyen feladatuk, semmilyen céljuk; csak részben foglalkoztatják őket, gyakorlatilag mindent készen kapnak; szenvednek, mert haszontalannak, lélekben üresnek, frusztráltnak érzik magukat. Amikor az orvos vakságukról próbált beszélni velük, mindannyian elutasították, nem akarták meghallgatni; de nagy érdeklődéssel figyelték, ha valamilyen javaslatot tett, ötlettel állt elő, mit tehetnének, amiben nem zavarná őket vakságuk, vagy némelyiküknek kisebb feladatott adott, amivel lekötötték délutánjaikat.  Az orvos rádöbbent, hogy semmit sem olyan nehéz elviselni, mint saját életünk értelmetlenségének érzését, gyógyírt pedig az élet értelmének keresése és megtalálása adhat.

Jób rátalált élete értelmére, Istenre. Nagy kérdés számunkra, hogy beteglátogatókként, segítőkként képesek vagyunk-e a megfáradt, célvesztett, életkedvtelen embereknek utat mutatni? Tudunk-e egyházmegyénknek, egyházközségeinknek és valamennyi tagjának rámutatni a legnagyobb élet-értelemre, Krisztusra? Tőle kérjünk ehhez naponta erőt.

Érdekes ez a beteglátogatás, hiszen Jób azt mondja, hogy barátai vigasztalni jöttetek egy nyomorultat, de nem neki van szüksége erre, hanem látogatóinak. Jób Inkább Istennel szeretne társalogni, inkább hozzá ragaszkodik.

Ha Isten elé csendben leülök és megvizsgál, valami mást is észrevesz életemben, mégpedig azt, hogy csak gondolataimat állítom elébe. Imáinkban vágyainkat és gondjainkat visszük és toljuk oda Isten elé. Mi azonban szeretünk egy lépéstávolságra maradni a Mindenható Istentől. Jób ennek ellenére azt mondja: vállalom, hogy oda állok elé, vállalom a találkozást. Ha elébe állunk, tudhatjuk: minden hatalom, ítélet és kegyelem néki adatott. Ha szemtől szembe állok vele, nem mondhatom, hogy ez vagy az jár nekem, nem sorakoztathatom jótetteimet, nem magyarázkodhatok, csak azt mondhatom: cselekedd azt, amit akarsz. Vállalom, hogy csupasz élettel állok előtte, és átadom magamat. Kiszolgáltatottságomban Jézus Krisztus közbenjárásában bízhatok.

3. A gyógyító Isten. A történet záró kérdése így hangzik Jóbtól: „Nem ijedtek meg Isten felséges voltától, nem fog el benneteket rettegés?” (13,11) Első reakció erre a kérdésre, hogy igen, ezek után már én is félek és rettegek. Veszélyeztetve látom azt a könnyedséget és boldogságot, amiről azt képzeltem, hogy Jézus vagy Isten követése jelent. Rettegés és félelem fog el, hogy amim van, vajon mikor veszi el Isten. Mikor jön el a próbatétel, mely nagyon megvisel engem. De Jób nem erről beszél. Ő azt mondja, hogy a rettegés nem kellene ott legyen, nem ez célja Istennek. Ő bizalmat akar építeni, hogy életem békességet találjon. Az istenfélelem azt jelenti, hogy nekem nagyon alázatos módon kell állni előtte, hiszen hatalma nagyobb, mint az elképzelni tudjam. Jelenti, hogy Isten bizonyítványát nem kell magyarázzam, jelenti, hogy ő a javamat akarja.

Mennyire merjük ráírni életünkre, hogy a tudatlanság és a bölcselkedés sokszor mihaszna orvosokká tesznek minket? Sajnos sokszor így próbálunk vigasztalni, magyarázatokat legyártani.

Befejezés

Nt. Egyházmegyei Közgyűlés!

Jób csendesen leül Isten elé, és szavára vár. A többi nem érdekli, hiszen azok hamuba és sárvárba irt gondolatok. Ezekre nem alapozhatom életemet, hiszen bármikor összedőlhetnek. Azért imádkozzunk, hogy kapjunk olyan bölcsességet és hitet, mely megvolt abban az emberben, kinek életén kívül már szinte semmije nem volt, és aki el tud minket is vezetni odáig, hogy nem kell küzdenem, hogy Istent felmentsem a magam gondolataival, mert Isten trónja hatalmasan áll, és az Ő dicsőségéből és kegyelméből mindig jut annyi, hogy életemet teljessé tegye.

Ámen!

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2014. április 9.

Jób 12, 7-10

Egyébiránt kérdezd meg csak a barmokat, majd megtanítanak, és az égnek madarait, azok megmondják néked. Avagy beszélj a földdel és az megtanít téged, a tengernek halai is elbeszélik néked. Mindezek közül melyik nem tudja, hogy az Úrnak keze cselekszi ezt? A kinek kezében van minden élő állatnak élete, és minden egyes embernek a lelke. (Olvasandó: Jób 12, 1-10)

Mi, emberek, szeretünk mindíg mindenről pontosat tudni. Tudni akarjuk honan jöttünk, és hova tartunk, mi végre születtünk. A lét nagy kérdéseit részleteiben is szeretjük ismerni, hogyan tovább? Mit tartogat a következő nap számunkra, mire készüljünk a holnapi napot illetően? Szeretünk mindent kézben tartani, irányítani. Szeretjük elhinni, hogy „mindenki a maga sorsának kovácsa” és ebbe annyira kapaszkodunk, hogy sokszor „ráütünk” Isten kezére, vagy egyszerűen nem veszünk róla tudomást. Sorsunkat, életünk magas és mélypontjait betudjuk a jószerencsének, vagy előző tetteink következményének.

Ez történik Jóbbal is. Miután elveszíti mindenét, családját, vagyonát, egészségét – környezete számára – bizonyítékait annak, hogy őt Isten megáldotta, felmerül a kérdés benne és környezetében is, hogy vajon miért történik mindez?

A dolgok értelmét kereső emberi lélek, az emberi értelem szerint segíteni akaró barátok pedig megadják a választ, sőt a megoldást is tudni vélik.

A gond ezekkel a megoldási javaslatokkal az, hogy szinte receptet kínálnak Jób bajára. Biztosan állítják, hogy ha Jób bűnbánatot tart, akkor Isten megkönyörül. Mind ugyanarra az ok-okozati sémára épül fel, amely azt állítja: a nyomorúság nem más, mint a bűn büntetése. Az Ő szemszögükből Isten nem más, mint maga a merev törvényszerűség, amelyhez alkalmazkodni kell, amelyet áldozatokkal ki lehet engesztelni, meg lehet vásárolni, és végsősoron az ember befolyásolhatja, hogy élete ezáltal milyen irányba halad.

Egy ténnyel azonban nem számolnak: Isten szabad. Ő a teremtője mind a látható mind a láthatatlan világnak, mindent kézben tart. Mindent az Ő akarata igazgat, akkor is, ha ezt nem vesszük észre. Ő engedi meg a nyomorúságot, nem az ember bűne miatt, hanem hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai.

Jób bizonyságtételében, hogy az Úr kezében van minden élő állatnak, és minden embernek lelke, ott van az a bizodalom, amely tudja, bármilyen mély is legyen a szenvedése, Isten őt is kézben tartja, és ameddig Isten kezében van, addig semi sem árthat neki. Ez a mi bizodalmunk is. Ámen!

Pocsveiler István,

Szatmár-Láncos

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten III.

Újra kapható

az áhítatos könyvünk

a Szatmári Református Egyházmegye

Esperesi Hivatalában.

Ára 10 lej.


Főszerkesztő:
Rácz Ervin-Lajos
refszatmar@freemail.hu
Tel.: 0740-483-375

Szerkesztő:
Kovács Mátyás Péter
matyi_p@yahoo.com
Tel.: 0740-140-380

Esperes:
Kovács Sándor
kovacs_is@yahoo.com
Tel.: 0769-668-719

Hivatal:
Szatmárnémeti, Kálvin tér 2. szám
Tel.: 0261-711-816

Szeretettel várunk adományokat a
következő folyószámlára:

RO 86 OTPV 280000383726 RO 01
OTP Bank, Satu Mare