Archive for the Category » Napi Ige «

Velünk az Isten! – 2015. március 6.

“Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” (Ján. 13,34-35)

Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből…, Szeresd felebarátodat, mint magadat.”– mondja Jézus. (Mát. 22,37-39)Szeresd az Istent és szeresd az embert.

Az Istent, szeretjük is – már úgy ahogy, mondjuk, a teljesség még hátra van, de fogadjuk el, vannak korlátaink, és szeressük napról napra jobban! Szeretjük az Istent tehát, de a felebarát szeretete nehezebben megy. Túl gyakran lépünk egymás lábára, túl sok a különbség ember és ember között. Bennem is felmerül, hogy talán túl erős kérésnek hangzik, hogy minden embert szeressek. A zsoltáros is küzd ezzel a kérdéssel: „Ne gyűlöljem-é, Uram, a téged gyűlölőket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é? Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek!” (Zsolt. 139,21-22) Persze a mai igét nem ússzuk meg egy legyintéssel, hát kellene, de képtelenség. Figyeljünk csak: A tanítványoknak Jézus nem is azt mondja, mindenkit szeressetek, hanem hogy szeressék egymást. Egymást, azok közösségét, akik Engem szeretnek Engem követnek. – érti Jézus.

Ez a szeretet nem öncélú, a világnak jel, hogy a Krisztuséi szeretetközösségben élnek, hogy aki hisz benne meglássa az övéit, aki pedig nem hisz lássa meg a keresztyénekben tényleg mások többek, van bennük szeretet, mert Istenben vannak aki SZERETET.

Ne azon agyaljunk, hogy úszhatjuk meg a felelősségre vonást, vagy, hogy milyen feltételek mellett utálhatjuk egymást tovább, hanem, hogy próbáljunk eleget tenni Jézus egyetlen parancsának. Szeressük azt aki, mellettünk ül a templompadban, szeressük azt aki megváltójának fogadja el az Úr Jézust még ha más felekezet tagja is, vagy más nyelven beszél. Persze a szeretet mértéke is adott, ne csak elviseljük a másikat, az önfeláldozó szeretet a végcél. „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.”  Ámen.

Jobb Domokos,

Ombod

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2015. március 5.

„Bizony, bizony mondom nektek, hogy közületek egy elárul engem.” Jn. 13,21/b

Olvasandó szakasz: Jn. 13,21-30

Vallásórás gyermekeknek tettem fel egyszer a kérdést, hogy ki árulja el Jézust? Azonnal jött is a válasz: hát Júdás! Örültem neki, hogy tudják a történet alapján a választ, de egy másik kérdést is feltettem: Biztos, hogy Júdás árulja el? Csend lett. Aztán az egyik leányka, félénken jelentkezik, és kérdés formájában válaszolt: Talán mi tiszteletes bácsi? Én azt feleltem neki, hogy a vallásóra végén döntsék el ők.

Ki árulja el Jézust? – ez a fő kérdésünk a mai nap, gondolkozzunk ezen, forgassuk Istennek Igéjét a szívünkbe és ha lehet, akkor a nap végére döntsünk mi is ebben az ügyben.

Jézus megmossa tanítványainak a lábát. Együtt voltak, aztán egy adott pillanatban közli velük, hogy valaki a 12 közül el fogja Őt árulni. Egyfelől ebben a kijelentésben ott van az Úr fájdalma. Milyen fájdalmas neki ezt kimondani. Elhívtalak benneteket a családi hajlékból, munkátok mellől, szeretteitek köréből, velem járhattatok, tanulhattatok tőlem, olyan csodákat élhettetek át, ami nem mindegyik embernek adatott meg, együtt ettünk, együtt nélkülöztünk, együtt sírtunk és örültünk, és most ezek közül az emberek közül valaki elárul engem. Felad a hatóságnak. Lehet, hogy hidegen hagy téged ez, hogy Krisztusnak fáj ez, hogy elárulják, és azt mondod: milyen jó, hogy nem én voltam az, de én úgy érzem, hogy a keresztség által magába oltott, elválasztott minket az Úr. Az enyém vagy, én pedig a tied leszek, csak higgy énbennem. Gyermekei, megváltottjai lehetünk Jézusnak, s talán üthetjük is a mellünket, hogy keresztyén vagyok, de nézz magadba és lelkiismeretesen tedd ezt: vajon te és én nem áruljuk el Őt hitetlenségünkkel, életünk korcsosságával, hangos és durva beszédünkkel, haragot gerjesztő viselkedősünkkel? Dehogy is nem! Fáj a Júdás árulása is neki, és fáj a miénk is.

Másfelől ott vannak a tanítványok. Csodálkoznak! Közülünk valaki? Létezik ez? Vajon ki lehet? Gyanakvó tekintetek. És itt szokott az az általános magatartás előjönni, hogy én jobb vagyok, mint a másik. Nem teszek annyi rosszat, mint az ott! Péter megkéri Jánost, hogy kérdezze meg ki az, és amikor Jézus utal arra a valakire és kéri, hogy hamar tegye meg, még akkor is a tanítványok félre értik szavát. Vajon közülünk ki árulja el? Te? Vagy én?

És van még itt ebben az Igében számomra egy sokat mondó kép: Jézus a tálba bemártott falatot átadja Júdásnak és azt olvassuk, hogy „a falat után bement abba a Sátán.” Jézus igaz lévén átadja neki a falatot, akkor hogy hogy abban a falatban jelen volt a Sátán? Vagy csak azután került belé? Az úrvacsora szereztetési Igéje jutott eszembe: próbálja meg magát az ember, és úgy egyék abból a kenyérből és úgy igyék abból a pohárból, mert aki méltatlanul eszik és iszik ítéletet eszik és iszik magának, mert nem becsülte meg az Úrnak testét. Nem becsülte meg! Júdás nem becsülte meg az áldott napokat, hónapokat, melyeket Krisztus mellett eltölthetett. Ő haszonból volt mellette: ő volt a pénztáros, másfelől, arra gondolt, hogy Krisztus közelében megkapja automatikusan az örök életet. Nem becsülte meg az Úr közelségét, s közben másfelé is kacsintgatott. Ő már beszélhetett a papokkal, sőt a pénz dolgáról is szót ejthettek, s most ez meg is valósult. Júdás elfogadta a falatot, s ezzel elfogadta a Sátán hatalmát is. Nem úgy közeledett Jézus, ahogy kellett volna: számító szándékkal. Sokszor méltatlan a mi kezünk is, de a szívünk is. Ügyeljünk arra, hogy hogyan közeledünk felé.

A vallásóra végén a kislány annyit mondott nekem, hogy ő, ha rosszul viselkedik, akkor ő is elárulja az Urat. Vajon te a nap végére milyen következtetésre fogsz jutni: csak Júdás, vagy te is árulója vagy a Krisztusnak? Ámen

Kovács Mátyás Péter

Sándorhomok

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2015. március 4.

„Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket” Jn. 13, 17

Napi ige: Jn. 13, 13-20

Jézus arra figyelmezteti a tanítványait, hogy gyakorolják az egymás iránti szeretet még akkor is, ha az első gondoltra szégyenletesnek tűnhet. A Mester pedig nem csak szép gondolatokat, eszméket közöl, hanem tetteivel példát is ad a tanításra. Most is ez történik, amikor megmossa a tanítványok lábát, pedig azok – nagyon is helyesen – Úrnak és Mesternek nevezi őt.

A világi gondolatrendszerünkbe nem fér meg az, hogy magas rangú, köztiszteletnek örvendő vezetők megalázzák magukat az egyszerű emberek előtt. Annál inkább igaz ennek fordítottja, viszont megalázkodni kevesen szeretnek. Éppen ezért sokan a boldogságot abban vélik felfedezni, ha vezetői pozíciót tölthetnek be, aminek köszönhetően sok megalázó helyzet elkerülhető. Mindez természetesen elérhető, csak közben a boldogság elképzelt képe elillan. A mai ige arra tanít minket, hogy ez a boldogság a szeretetszolgálatban található meg, de nem elég erről tudni, mert cselekedni is kell. Kérjük Istent a zsoltáros szavaival: „Taníts meg engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem!” (Zsolt 143,10). Ámen!

Erdei Árva István,

Szamoskóród

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2015. március 2.

Aki megvet engem és nem veszi be az én beszédeimet, van annak, a ki õt kárhoztassa: a beszéd, a melyet szólottam, az kárhoztatja azt az utolsó napon.” (Ján 12, 48)

Igét hallgatni jó. Olyan szépen beszélt a tiszteletes úr! Úgy megnyugodtam tőle! – Halljuk sokszor a véleményezést egy-egy szolgálat után. Beülünk a lelki wellness-központba és megnyugszunk az Igétől.

És ez így rendben is van, de nem teljes a kép. Jézus a mai Igében arról beszél, hogy Igét hallgatni nemcsak lehetőség, hanem felelősség is. Van, amikor az Isten szava felháborít, megsértődünk miatta, feldúltak leszünk, mert úgy érezzük: kiprédikált a pap. Pedig szó sincs erről, csak Isten figyelmeztet arra, hogy amiről azt gondoltuk, jól csináljuk, nem jó, vagy nem elég, vagy éppen teljesen rossz.

Ma már egyre kevesebben vannak olyanok, akik ne hallották volna Isten figyelmeztető üzenetét. Nekünk nem dolgunk megítélni azoknak sorsát, akik soha nem hallottak Jézusról. Azonban saját magunk igehallgatásáért felelünk az utolsó napon. Mi már nem mondhatjuk azt, hogy soha nem hallottunk Jézusról, az igaz útról és a hamis útról.

Én azt kívánom neked kedves olvasó, hogy kavarja fel az álló vizedet Isten figyelmeztető szava, hogy az utolsó napon ne kárhoztasson, hanem Uradnak örömébe küldjön az Ige.

Rácz Ervin,

Erdőd

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2015. március 1.

“Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, aki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek. És tudom, hogy az ő parancsolata örökélet.”

Ján. 12,49-50

Közel a keresztre feszítés ideje. Jézus nemsokára oda kerül és kiszenved, s meghal: de előbb még kiáltva mondja, hangosan hogy mindenki meghallja, Ő az Atya akaratát cselekszi, a Teremtő és Mindenható Isten parancsolatait tölti be.

Isten parancsa az Örökélet.

Hogy Jézus tényleg engedelmeskedik, a Húsvétban látszik meg, mikor legyőzi a halált, az Embernek fia. Mert ha az Isten akarata élet, örökélet, akkor a halál nem tarthatja fogva azt, aki Isten parancsolatait beteljesíti. Nem a halál elől menekül, hanem meghal s legyőzi a halált.

Az Örökkévaló Úr nekünk is azt parancsolja, hogy éljünk örökké. De ne ügy, hogy próbáljuk meghosszabbítani nyomorult életünket lopott napokkal, egészséges életmóddal, kicselezve a halált, hanem úgy hogy elvesztegetjük másokért életünket, hogy megnyerjük azt. Tehetünk az Isten kedvére és élünk vele, érte és egymásért, vagy eltűnhetünk a süllyesztőben önzőn és végleg. Élhetünk, vagy hallhatunk. Jó meghallani azt, hogy az Örökélet, nem jutalom, hanem cél ahova el kell jutnunk, elvárás velünk szemben, amit Isten támaszt, az Ő szent akarata.

Úgy élhetünk örökké, ha hiszünk abban, akit Ő, a z Atya küldött, az egyszülött Fiúban, Jézus Krisztusban, aki legyőzte a halált.

A napi parancs tehát életed minden napjára: Élj örökké! Ámen.

Jobb Domokos,

Ombod

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2015. február 26.

“Most az én lelkem háborog; és mit mondjak: Atyám, ments meg engem ettől az órától? De hát az a cél, hogy erre az órára jussak. Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet!” (Ján. 12,27-28)

Az ezt megelőző sorokban Jézus arról beszél a tanítványainak, hogy közel van már az idő, mikor meg kell halnia!

„…Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az embernek Fia. …Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem. Aki szereti a maga életét, elveszti azt; és aki gyűlöli a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt.” (Ján. 12,23-26)

Közel a halál, s a halál közeledtével az életösztön fokozottabban beindul. Előjön a félelem, a rettegés, a lélek háborog. A sarokba szorított vadállat mindent megtesz, hogy megszabaduljon. Vannak olyan állatok, amelyek lerágják saját lábaikat, hogy csapdákból kimeneküljenek, az emberben talán még inkább él ez az életösztön.

Én nem félek a haláltól, s nem csak azért, mert hiszek a feltámadásban és az örökéletben, de azért sem mert úgy gondolom nincs is közel még e földi életből való elköltözésem, túl fiatal vagyok. Persze megőszülve, öregen, vagy gyógyíthatatlan betegként, a halál tornácában annak bűzös lehelettét érezve, talán inamba szállna ez a bátorság és siránkoznék, könyörögnék: Ne még! Uram ne még! Szabadíts meg…

Jézus 100%-ban ember volt és ő is félt akkor ott a haláltól, nem baj az, ha kicsit mi is félünk tehát. Persze nem az a cél hogy féljünk, hanem épp ellenkezőleg: hogy szeressünk. A cél hogy meglássuk Jézus nem futott meg. Azért jött, hogy elhordozza az embervilág bűneit, hogy megfizessen helyettünk, és mert szeretett, vállalta értem és érted a halált. Megette, amit az Atya várt tőle, a mi szabadulásunkért, és Atyja dicsőségére. mert szerette az Atyát. A Teremtő azért várta el ezt az engedelmességet és áldozatot a Fiútól, mert bennünket szeret.

Ismerve Istenünk szeretetét és Jézusunk áldozatát, vajon te mit teszel Istenünk dicsőítéséért? Áld és magasztald Istenünk háromszor szent nevét, és ne félj, csak higgy! Ámen.

Jobb Domokos,

Ombod

A ki nékem szolgál, engem kövessen; és a hol én vagyok, [rész 14,3. 17,24.  1 Thess. 4,17.] ott lesz az én szolgám is: és a ki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya.

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2015. február 25.

„A sokaság azért, a mely ő vele vala, mikor kihívta Lázárt a koporsóból és feltámasztotta őt a halálból, bizonyságot tőn. Azért is méne ő elébe a sokaság, mivel hallá, hogy ezt a csodát mívelte vala” Jn. 12, 17-18

Az evangéliumokban időnként arról olvashatunk, hogy Jézust emberek sokasága követte, néha olyan sokan vették körül, hogy nem lehetett megközelíteni, máskor ő alig tud átmenni a tömeg között. A mai ige szintén sokaságról szól, akik Jézus érkezésének hallatán összegyűltek Jeruzsálemben, hogy ünnepi körülmények között fogadják. A kérdés az, hogy kit vártak ennyire? Jézust a megváltót vagy a csodatevőt és gyógyítót? Ez esetben az utóbbi lehetőség igaz, hiszen az emberek azért gyűltek össze, mert hallották Lázár feltámasztásának hírét.

Te kedves testvérem kit akarsz megismerni Jézusban? Ő minden bizonnyal gyógyító és csodatevő is, de ha csak ennyi kell, akkor neked egy ügyes orvos és egy varázsló elegendő. Jézus ennél sokkal többet adott az embernek, sőt a lehető legtöbbet adta, amikor meghalt az ember üdvösségéért. Egykor sok embert mozgósított Lázár feltámadásának híre és biztosan ma is mindenki csodájára járna egy halott ember feltámadásának. Különös, hogy a saját feltámadásunk nem hoz ennyire lázba.

Jézus kijelentette magát, megismerhető lett minden ember számára, kérjük az Atyát, hogy mi is megismerjük őt teljes valójában. Ámen!

Erdei Árva István,

Szamoskóród

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2015. február 24.

„Mária ekkor elővett egy font igazi, drága nárdusból való kenetet, megkente Jézus lábát és a saját hajával törölte meg. A ház pedig megtelt a kenet illatával” János 12,3
Olvasandó: János 12,1-11

A bethániai vacsora a hálaadás, szeretet és boldog együttlét áldott alkalma, – amely Jézus, a korábban feltámasztott Lázár, a felszolgáló Márta-testvér és a nárdus olajjal Krisztus-lábat mosó Mária hallgatásának, – a szolgálat és pazarló szeretet-cselekvés helyszíne.
Lázár az, aki az asztalnál ül és hallgat. Még mindig felfoghatatlan számára, hogy miként is térhetett vissza az életbe. Vacsoráját úgy fogyasztja el, hogy „ambivalens ízek” érzései kavarognak szájában: tudja mit jelent meghalni és feltámadni, ismeri a halált és az életet. Álmélkodásával, Krisztusra-csodálkozásával hálálja meg Jézus tettét.
Márta fölszolgál, sürög-forog az asztal körül. Cselekedetének motivációja szintén a hála és a csodálat, hiszen visszakapta testvérét.
Mária meglepetésszerű tettének viszont hármas dimenziója van: hála a múltért, a kapott ajándékokért; ennek a jelenben feltétlenül hangot adni akaró, „pazarlónak” látszó cselekedet; és a jövőbe mutató, Krisztus halálára készülő balzsamozás-motívum.
Milyen jó lenne, ha a te és az én hajlékom is gyakrabban megtelne a szeretet, hálaadás, hallgatás, szolgálat, múltat-jelent-jövőt együtt látó Krisztustól kapott Élet „illatával”. Veszekedés helyett tudnák hallgatni, lustaság helyett cselekedni, önsajnálat és panaszkodás helyett áldozatot hozni. Ó, milyen jó lenne, ha nem önmagunkra, hanem Krisztusra tudnák figyelni…
Ámen!

Király Lajos,

Batiz

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2015. február 23.

„…elment onnan a pusztához közeli vidékre…” Jn 11,54

Olvasásra Jn 11,53-57

Böjtfő vasárnapja után sokak lelkében ott él még a puszta gondolata, ahol az Úr Jézust a gonosz kísértésre szánta. Sokszor gondolkodunk el azon, milyen is lehet az a puszta, milyen egy élettelen helyen eltöltött hosszabb időszak? Böjt szempontjából biztosan célravezető, hisz az ember nem lát, nem kíván meg mást. De mégsem lehet egy idilli hely.

És miről szól a mai ige? Jézus, a betániai csoda, az életre keltés csodája után az élettelenhez közeli helyre vonul vissza, Efraim városába, a puszta szélére.

Óriási a kontraszt, mégis nagyon szépen beszél Jézus Krisztus szolgálatáról: az életre támasztott halott barát után újra az élettelen felé veszi az irányt. Mert a puszta, a maga szegényes vegetációjával, kitűnő hely az elcsendesedésre, gondolatok rendezésére, a gonosz világ időleges elhagyására. Mert mindig van egy-egy puszta(élet), ahol Rá van szükség.

A böjti úton, vajon mellénk lép-e? Észreveszi életünk sivárságát, és azt, mekkora szükségünk van nekünk is az Atya közelségére? Mert a tanítványi életbe ezt hozza: Isten jelenlétét.

Varga Botond,

Kisbábony

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2015. február 22.

„Egy pedig közülük, Kajafás, aki főpap vala abban az időben, monda nékik: Ti semmit sem tudtok. Meg sem gondoljátok, hogy jobb, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen.” (János 11,49-50)

Amikor Jézus feltámasztotta Lázárt a halálból sokan voltak jelen az eseményen. Közülük sokakra nagy hatást gyakoroltak a látottak, melynek következtében elindultak a hit útján. Ez a csoda felfedte előttük Jézus isteni mivoltát. De voltak ott olyanok is, akikre ellenkezőleg hatott az, amit láttak: még jobban megkeményítették a szívüket és maradtak továbbra is a hitetlenségben. Ahol Jézus engedelmességet és alázatot talál ott ma is hitet ébreszt, de aki készakarva ellene áll, annak a szíve bizony méginkább megkeményedik.

Ez utóbbiak már is szaladnak a farizeusokhoz és mindenről beszámolnak előttük. Összehívják a Nagytanácsot( Szanhedrin) és beszélni kezdenek Jézusról. Teljes tanácstalanság uralkodik el rajtuk, és azt kérdezik: Mit cselekedjünk? Egymástól kérdezik, nem Istentől. Mindig ezzel van a baj. Te kitől kérsz elsősorban tanácsot, ha egy konkrét esetben nem tudod mit tegyél, ha nem világos előtted, melyik utat kellene választanod? Kire hallgatsz: az emberekre, vagy egyedül Istenre?

Érdekes módon, hogy még az ellenség tábora is elismeri, hogy „ez az ember sok csodát mível”, ennek ellenére vesznie kell, mert valakiknek útjában áll. Kajafás szerint Jézus viselkedése magukra vonja a rómaiak haragját és ennek mind ők, mind a nép megissza a levét. A gonoszság  mindig igyekszik jónak álcázni magát, hogy megtévesszen másokat így rejtve el igazi alattomos szándékát. Báránybőrbe bújt farkasok ők. Óvakodj tőlük! Isten ments, nehogy te is az légy!

Kajafásék valójában a koncot féltik a rómaiaktól, nem a népet , a pozíciójukat, amelyből olyan jól kiélhetik zsarnoki hajlamaikat. Vallásosságuk csak máz, hisz már rég nem érdekli őket Isten. Kajafás istentelen volta ellenére egy óriási  jelentőségű proféciát mond úgy, hogy nem is tud róla: „Jobb, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen”. Ő nem próféciának szánta, de Isten igen. Isten kézben tartja a kajafásokat is, és irányítja őket, ha akarja, ha neki úgy tetszik. Kimondatja vele  Jézus földi küldetésének a lényegét: Jézus életét áldozza a népért és azért, hogy „az Istennek elszéledt gyermekeit egybegyűjtse”. Téged és engem is.

Isten minden eseményt kézben tart az életünkben. Neki hatalma van arra, hogy az ellenségeit is eszközként használja terve megvalósításában. Téged hogyan használt az Úr eddig: ellenségeként vagy engedelmes gyermekeként? Isten gyermekeként élsz vagy még mindig félted valamidet Tőle? Átadtad-e már Neki életed teljes irányítását? Ne féltsd semmidet Tőle, hisz ha Ő a tied és te az Övé vagy, mindened megvan. Ő nem az ellenséged, hanem a jóakaród. Csak higgyél Benne s mindezt megtapasztalod. Ámen.

Szilágyi Balázs

Szatmár-Láncos

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Főszerkesztő:
Rácz Ervin-Lajos
refszatmar@freemail.hu
Tel.: 0740-483-375

Szerkesztő:
Kovács Mátyás Péter
matyi_p@yahoo.com
Tel.: 0740-140-380

Esperes:
Kovács Sándor
kovacs_is@yahoo.com
Tel.: 0769-668-719

Hivatal:
Szatmárnémeti, Kálvin tér 2. szám
Tel.: 0261-711-816

Szeretettel várunk adományokat a
következő folyószámlára:

RO 86 OTPV 280000383726 RO 01
OTP Bank, Satu Mare