Archive for the Category » Napi Ige «

Velünk az Isten! – 2014. szeptember 2.

“Ez az a szövetség, melyet kötök velük ama napok után, mondja az Úr: Adom az én törvényemet az ő szíveikbe, és az ő elméjükbe írom be azokat, azután így szól: És az ő bűneikről és álnokságaikról többé meg nem emlékezem. A hol pedig bűnök bocsánata vagyon, ott nincs többé bűnért való áldozat.” (Zsid. 10,16-18)

Érdekes dolog, hogy bár a bűn vonzó, csábítja az embert, az ember tudja, hogy hibát készül elkövetni, ha a bűn útjára lép, valahol érzi belül. Lehetne ezt arra fogni, hogy a társadalmi együttélés eredményezi, hiszen az ember beleszületik egy hagyományrendszerbe, ahol vannak tabuk és illetlenségek, akarva akaratlanul is a társadalmi normák ott vannak a fejében, épp ezért meghatározzák gondolatait, cselekedeteit.  Igen ám, de egész apró gyerekeknél észrevehető, hogy ha rosszalkodni akarnak, úgy teszik ezt, hogy a felnőttek ne lássák, van, hogy kiküldi a szülőt csak, hogy kedvére követhesse el csíntevéseit. S még beszélni alig tudó gyerkőcökről van most szó, akik nem szoktak le a pelusról sem, tehát a társadalmi szabályok aligha befolyásolják tetteiket.

A lelkiismeret az, ami megmozdul, valami, ami bennünk van. Az ige szerint Isten, a szívbe és az elmébe írja be a törvényt. Több tíz kötetet tehetnek ki egy-egy államjogi kódexei, törvénytárai. Hogy ezek menyire jók vagy rosszak teljesen lényegtelen, inkább a folyamatos változásuk, ami igazán megfigyelhető. Csak a közlekedési szabályok tekintetében évente vannak újítások, ehhez képest az Isten törvényei nem változnak, állandóak. A törvény egyfajta tükör, mérték, amihez képest meg tudom állapítani, hol vagyok, milyen vagyok. Ha őszintén nézek bele, mindenképp meglátom hiányosságaimat, azt hogy vannak gyengeségeim, de mondjuk ki tisztán, bűnös vagyok.

Ha el is szomorít a gondolat, ne sokáig tegye, hisz a mai ige arról is szól, hogy van bűnbocsánat. Azt mondja Isten: És az ő bűneikről és álnokságaikról többé meg nem emlékezem. Ámen.

Jobb Domokos,

Ombod

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2014. szeptember 1.

„Ekkor ezt mondotta: Ímé itt vagyok, hogy cselekedjem a te akaratodat. Eltörli az elsõt, hogy meghagyja a másodikat,… Azután így szól: És az õ bûneikrõl és álnokságaikról többé meg nem emlékezem. A hol pedig bûnök bocsánata vagyon, ott nincs többé bûnért való áldozat.” (Zsid.10, 9.17-18)

Olvasandó Zsid.10,1-18

Újkenyér Ünnepe alkalmából az úrvacsorai közösségben újból érezhettük Jézus Krisztus legnagyobb jótéteménye: a bűnbocsánat, a gyógyítás, a bűntől való szabadításunk. Isten levett a vállunkról egy nagy terhet, a bűn súlyát. Isten csodálatos szava szólt az emberek felé – MEGBOCSÁTOK!

,,És az ő bűneikről és álnokságaikról többé meg nem emlékezem” Az ószövetség idején ez a bocsánat sok mindenhez hozzá volt kötve, így a tulkok és bakok feláldozásához, különböző ceremóniák elvégzéséhez. Amikor Jézus Krisztus eljött a földre, meghalt a mi bűneinkért, és halála nyomán megtörtént a lehetetlen nagy dolog: a bűneink bocsánata. Isten megbocsátott. Érezted-e ezt, átjárta-e szívedet ez a boldog felismerés?!

Vétkeztünk, hibáztunk, akarva-akaratlanul bántottuk Istent, hűtlenek voltunk az Anyaszentegyházhoz, megrontottuk egymás életét, sok vétkünket nem tudjuk sehogy sem elrendezni, nem tudjuk megváltoztatni a múltat. Bűneink nyomán csak ítéletet érdemlünk, és Ő megbocsát. Nem tudsz olyat tenni, olyat gondolni, érezni, amire ne volna elég Jézus vére.

Ő nem azért keresi a bűnt, hogy megbüntesse, hanem, hogy megbocsássa! Nincs többé bűnért való áldozat, Jézus minden bűnünk terhét magára vette! Az Úrvacsora felismerteti velünk Istennek irányunkban tanúsított örök érvényű irgalmát.

A Szentírásnak e verseiben benne van az érettünk szolgai formát felvett, helyettünk a keresztfán meghalt, feltámadása által a mi halálunkat legyőző és az Atya jobbján ülő Krisztusunk dicsőséges szolgálatának tökéletessége. Ez az, amiért áldanom kell Jézust naponta! Ne feküdj le anélkül, hogy meg ne kapd a bocsánatot! Fogadd el Tőle!

Ámen.

Nagy Erika

Sárközújlak

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2014. augusztus 31.

„Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásba ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe előtt értünk.” Zsidók 9, 24

Elolvasni: Zsidók 9, 15-28

Régi bölcsesség, hogy az érmének két oldala van, azaz minden eseménynek van egy látható és egy láthatatlan oldala, ezért nem mindig az történik, ami látszik. A mára kijelölt Igerész a nagypénteki eseményekről beszél, ám nem úgy, mint ahogy azt sok ember látta és látja ma is. Miről is van itt szó?

Nos, nagypénteken nem kimenetel, hanem bemenetel történt. Látszólag, a Golgota, Jézus utolsó útja, ahol a sötétség legyőzi a világosságot. Jézus kimegy ebből a világból, de nem dicsőségesen, mint Illés, akihez oly sokszor hasonlították, nem szép csendesen, mint Mózes, akivel a halála előtt beszélgetett a megdicsőülés hegyén, hanem gyalázatosan két gonosztevő közé feszítve, mintegy egyenlőség jelet húzva, hogy Ő sem különb, mint a másik kettő. A szentíró azonban másképp vélekedik az eseményekről. Számára mindaz, ami történik, a nagy kiengesztelési ünnep. Szeme, a mezítelen Jézuson főpapi köntöst lát, aki átszögezett kezén kicsorduló vérét méltósággal viszi Isten elé a mennybe, engesztelésül a mi bűneinkért. Bárcsak ne szégyellnéd töviskoronás Uradat, akinek halála nem csúfos kimenetel, hanem mennybemenetel, hogy majd te is odajuthass.

Látszat és valóság feszültsége között élünk mi is, ezért igyekszik a Lélek ma a szívünkre helyezni a drága üzenetet, hogy ne csupán a látszat szerint ítélj. A látszat szerint Isten elhagyta Jézust, holott hagyta magát, hogy Fiával együtt odaszögezzék a keresztfához. Sokszor talán az életed olyannak tűnik, mint a golgotai kereszt: nagy kudarc, összedőlt remények halmaza, de vegyél példát Jézusról, aki a legnagyobb sötétségben is mert így kiáltani: én Istenem, én Istenem. Mikor úgy érezte, hogy Isten távozóban van tőle, Ő akkor is Isten felé ment. Hidd el, hogy életed legnagyobb fájdalma és kudarca sem bizonyítéka annak, hogy elhagyott az Isten, hiszen Fiát azért engedte a keresztfára, hogy téged, a bűnöst sohse kelljen elhagynia. Semmiféle sötétség, a legmélyebb mélység sem jogosíthat fel arra, hogy elhagyd az Istent, mert ezekkel az élethelyzetekkel nem eltaszítani akar, hanem magához vonzani.

Mire alapozom állításom? Arra a szóra, mely így hangzik: értünk. Értünk adta Őt Isten, értünk lett bűnné, értünk és helyettünk szenvedte el bűneink büntetését. Bízz abban, Aki ennyi mindent vállalt értünk, s aki ennyi mindennel ajándékoz meg. A legnagyobb ajándék még hátra van: azért ment be a mennybe, hogy neked és nekem is legyen bemenetelem oda. Arról tanúskodnak a mai Igeversek, hogy megjelenik majd azoknak, akik várják Őt. Sokan azt gondolták, és gondolják ma is, hogy a keresztre feszítéssel és felszínes vallásos élettel a Krisztus ügy el van intézve. Ó, ha csak egy pillanatra eszükbe jutott volna, hogy egyszer majd szemébe kell nézni a leköpött, kigúnyolt megostorozott gonosztevőnek, bizony meggondolták volna, hogy mit cselekszenek. De te ne felejtsd el, várjad Őt! Jézus ma mindent eltűr, de egyszer mindent számon kér! Lásd minden mögött Isten atyai kezét, magasztald és készülj a vele való találkozásra. Ámen!

Nagy Róbert,

Apa

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2014. augusztus 29.

“Mikor újról beszél, óvá tette az elsőt, ami pedig megavul és megvénhedik, közel van az enyészethez” (Zsidók 8,13).

Isten nem mond le az emberről, még akkor sem, ha az ember hátat fordít az ő Urának. Mindig újabb és újabb esélyt ad neki, a megtérésre, a visszafordulásra.
Jogos a panasza Istennek: “ők nem maradtak meg az én szövetségemben” (9.vers). Az újszövetség-kötés újabb kísérlet felénk. Ez már nemcsak szó, tett igazából. Isten nekünk adta önmagát szent Fiában, halálra is adta értünk, érted.
Érted te ezt egyáltalán? Te aki oly sokszor szakítod el magad Istentől, mégsem vagy kitaszított, kitagadott, meg akar tartani a te mennyei Atyád annak, amivé teremtett: az ő gyermekének. Van esélyed, lehet életed, de vigyázz, mert el is veszítheted ezt a kegyelmet, ha nem hiszel, nem szereted a te Istenedet és nem fogadod el a megváltást. Az esély előtted van,használd ki.
Isten közelében maradj,
hiszen az ő gyermeke vagy.
Csintalan, szófogadatlan,
akkor is az övé maradsz.
Az Újszövetségben,
az újjá teremtésnek
részese te vagy. Ámen.
Fodor Lajos,
Halmi
Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2014. augusztus 27.

„Minthogy a törvény semmiben sem szerzett tökéletességet; de beáll a jobb reménység, a mely által közeledünk az Istenhez” Zsid. 7,19

A keresztyén ember sokszor vívódik önmagában, mert nem érzi az Isten közelségét, nem látja az Atya jelenlétét a mindennapi életében. Az általános emberi elképzelés, hogy Isten fent a mennyben van azt is sugallja, hogy valójában távol van tőlünk. Távol az ember hétköznapi gondjaitól, az erőnket felemésztő gondoktól vagy azoktól a külső-belső harcoktól, amelyekbe már eleve vesztesként indulunk. Az eredmény pedig egyértelmű: csüggedés, kilátástalanság és az állandó vívódás, hogy mit rontottunk el hívő életünkben, illetve mi hiányzik abból. A mai igénk arra tanít, hogy Krisztussal „beáll a jobb reménység”, mert a régi törvény nem szerzett tökéletességet. Az  ószövetség idején az áldozatok megismétlése azt jelentette, hogy ezek nem szerezhetnek mindenkori bűnbocsánatot, ugyanis ezt egyedül Jézus Krisztussal kaphatjuk meg. Ha nem látjuk Isten gondoskodását az életünkben, az azért lehet, mert rossz úton próbálunk közeledni Istenhez. Jézus ezt mondja önmagáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam” (Jn 14,6). Istenhez mi nem közeledhetünk csak Jézus Krisztus által, benne van jobb reménységünk. Isten egykoron így szólt az Ő prófétája által: „És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem” (Jer 29,13). Ha így keressük, akkor bizonyosan meg is találjuk Őt. Ámen!

Erdei Árva István,

Szamoskóród

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2014. augusztus 26.

A mai igénk a keresztyén élet egyik fontos részét szemlélteti, mely szerint Ábrahám zsákmányából önként tizedet adott Melkisédeknek, amelyet Melkisédek áldása követett. Egyházi életünk talán legérzékenyebb pontja a köznyelvben csak így használt megnevezés: „egyházadó” Ez az, amelynek összegét minden esztendő végén a presbiterek meghatározzák, mert ez alapján lehet tervezni, építkezés esetén adományokat gyűjteni. Sok helyen a templomi adakozás kedvét vagy az istentiszteleti látogatást is ez határozza meg: Nem adakozok, mert nagy az egyházadó. Nem megyek többé templomba, mert sok pénzt kér a pap. Kérdés a következő: Kinek adakozunk? Miért? A Szentírás minden esetben a tized megnevezést használja, amikor az egyház anyagi fenntartásáról van szó. Ábrahám Melkisédekkel való találkozásának története (1 Mózes 14:19-24) nagyon sok mindenre megtanít. Ábrahám őszinte szívből „adakozik”. Ábrahám magatartása azt is bizonyítja, hogy magánál nagyobbnak és hatalmasabbnak ismerte el Melkisédeket, hiszen mint papot maga és Isten közé állította, benne a Messiás képmását ismeri fel, sőt jelentőségét is abban látja, hogy Krisztusra mutat. Ábrahám elfogadta Melkisédek áldását. Az áldás az a hatékony szó, amely Isten minden javában részesít. Melkisédek azt adja Ábrahámnak, amit ő, mint ember itt a földön nem tud semmiképpen sem megszerezni, az isteni áldást. Ez az, amit nagyon sok ember eldob magától, mert éppenséggel az általa elképzelt „sokat” akarja Istennek adni, közben Isten szemében mindez semmi, távol áll a bibliai értelemben vett tizedtől vagy az egyházközség vezetősége által meghatározott egyházfenntartói járuléktól. Isten áldása sokkal többet jelent ennél! Legyünk hűséges sáfárai Istennek és szeressük egyházát, amelyet tulajdon fia vérén szerzett. Ámen!

Ilonczai Zsombor,

Szárazberek

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2014. augusztus 22.

“… Krisztus sem maga dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, …  Ki az ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könnyhullatás közben járult ahhoz, aki képes megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott az ő istenfélelméért, s ámbár Fiú, megtanulta azokból, a miket szenvedett, az engedelmességet; és tökéletességre jutván, örök üdvösség szerzője lett mindazokra nézve, akik neki engedelmeskednek,…” (Zsid. 5,5-9)

Az emberek világában vannak pozíciók, amelyek egyesek szemében olyan tisztségek, melyeket jó lenne elérni, betölteni, mert dicsőséget hoznak, s nem csak hírnevet, de a „konyhára” is csurran cseppen valami.

Könnyebb ilyen zsíros „álláshoz” jutni, ha az embernek van háttere, ha olyan a családja, ha vannak támogatói.

Az Úr Jézus, Isten Fiának született, jó család, nagy befolyás, minden esélye megvolt rá hogy messzire jusson, vagy, hogy elszálljon tőle, de nem szállt fejébe a dicsőség. Milyen hetykén felelgetett, a Sátánnak a pusztában a negyvennapi böjt után.

Sok úri csemete félre nevelődik, a kényelem, a jólét…, de Jézus nem ilyen, később is az Atya, (atyja) akaratát teljesíti, még ha kiáltás és könnyhullatás, meg sok könyörgés párosul az út mellé, mert „megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet”.

Ezzel a munkával nem magának akart hírnevet szerezni, hanem nekünk üdvösséget és tökéletességre jutva meg is szerezte. Bártan mehetünk hozzá, mert Isten kegyelme ő nekünk! Keressük Őt és engedelmeskedjünk neki!

„Lévén annak okáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz. Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt.

Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül.” ­Ámen!

Jobb Domokos,

Ombod

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2014. augusztus 19.

„Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon” (Zsid 3,13)

Olvasandó: Zsid 3, 7-19

A buzdítás ellentéte az elkeserítés és elcsüggesztés. Tudjuk, hogy már gyermekkorban fontos szerepe van a „jó időben” és helyesen mondott buzdításnak, ugyanis a gyermeket magabiztossá, önállóvá és öntudatossá formálja. Ezzel szemben, ha egy gyermeket állandóan korholnak, „nagy felkiáltójelekkel” róják fel hibáit, szorongóvá és bizonytalanná válhat.

A szentíró arra biztatja levelének címzettjeit, hogy Krisztusban és Krisztusért buzdítsák egymást a gyülekezeti tagok, azokat, akiket a pusztában vándorló Izraelhez hasonlóan – fenyegeti a hitetlenség (12a. és 19. v.), ami egyúttal engedetlenség is (18.v), és a kezdetben meglévő bizalom (14. v.) elvesztésében nyilvánul meg. Az egyes ember számára a veszély abban áll, ha nem növekszik, ezért szükség van egymás naponkénti testvéri szerető, intő buzdításra (13. v.)

Az emberi buzgóság pozitív jellemvonása, ha Istenen, illetve az Ő akaratán, az ő törvényén tájékozódik (1Kir 18,21kk). Nagy elismeréssel szól a Szentírás a missziós, a kegyelmi ajándékok elnyerésére irányuló, a másokat szerető, illetve javukon fáradozó buzgalomról (1Kor 13,4).

Ma neked szól a kérdés: elcsüggesztesz vagy buzdítasz másokat?  Mikor dicsérted és buzdítottad utoljára gyermekedet, hitvestársadat, munkatársadat és miért ne -önmagadat? Krisztus által minden lehetséges, őbenne rejlik buzdításunk ereje, hite és valósága.

Ámen!

Király Lajos,

Batiz

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2014. augusztus 18.

“Mert ez nagyobb dicsőségre méltattatott, mint Mózes, a mennyiben a ház építőjének nagyobb a tisztessége, mint a háznak.” (Zsid 3,3)

Jézus nagyobb, mint Mózes. A ház építője, tisztességre méltóbb, mint a ház. Eléggé veszélyes kijelentés volt ez akkor a szentírótól. Mózes csak eszköz, és a mindenség Ura minket is fel tud használni célja eléréséhez. Mi pedig sokszor annyira leragadunk az eszköznél, hogy az már bálványimádás.

Az ige semmit sem von le Mózes érdemeiből, aki hibáival együtt elvégzi az Istentől kapott feladatot, de ő csak kesztyű a Mester kezében, Jézus pedig a Mester. Olyan sokszor látom magunkon is, hogy fontosabbnak tartjuk az eszközt, mint a küldőt, a körülményeket, mint a lényeget, a formát, mint a tartalmat. Sokaknak fontosabb a templom, mint Isten, pedig Isten nélkül az sem több, mint egy múzeum. A házat az Építője szenteli templommá, jelenlétével.

Van amikor magunkat tartjuk előtérben és a mi munkánkat, mintha mi épitenénk a házat. Pedig tudjuk Salamontól, hogy: “Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői.” (Zsolt 127). A Jézus szerinti élet nem foglalkozik azzal sem, hogy ki kapja az elismerést. Valójában az a jézusi, ha tudunk örülni mások jó szerencséjének. Ha a másikat előnyben részesítjük, magunkat pedig háttérbe szorítjuk. Amikor szolgálunk, nem szabad azzal foglalkoznunk, hogy megkapjuk-e érte az elismerést, hanem csak azzal, hogy Istené legyen a dicsőség. Neki jár minden dicséret és hála. A szolgálat célja nem az, hogy jó képet mutassunk magunkról, hanem hogy az emberek figyelmét Istenre irányítsuk. Ne becsüljük alá, de túlságosan sokra se tartsunk magunkat. A dicsőség, tisztesség és hálaadás egyedük Istené. Ámen!

Rácz Ervin,

Erdőd

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2014. augusztus 17.

„Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.”

Zsid. 2, 14-15

Elolvasni: Zsid. 2, 5-18

A mai Ige, egy mindnyájunk számára aktuális témáról szól, mégpedig a haláltól való félelemről. Nincs a világon még egy olyan valami, ami az emberiség teljességét mindenféle faji, nyelvi, népbeli különbség ellenére annyira összetartozóvá tenné, mint a haláltól való félelem. A gazdagnak és a szegénynek, az Isten-hívőnek és az Istent tagadónak az élete gyertyája egyformán leég egyszer. Igaza volt annak a bölcs atyánkfiának, aki így fogalmazott ezzel kapcsolatban: minden ránk esteledő éjszaka, figyelmeztetés életünk közelgő estéjére. Erre figyelmeztet minden betegség, minden öreg, ráncos arc, és, még ha nem is akarunk rágondolni, bizony úgy van, ahogy az Ige mondja: a haláltól való félelem miatt teljes életünkben rabok vagyunk.

Rabságunkról való, sokszor tudat alatti meggyőződésünket bizonyítja az a sok-sok menekülési terv, amellyel az ember szeretné elkerülni a halállal való találkozást. Újabb és újabb gyógyszerek jelennek meg, melyekkel késleltetjük a halál eljövetelét. Ma már egyre divatosabb a lélekvándorlás hitébe menekülni, mintha a lefolyt homokórát visszafordítaná egy titokzatos kéz. Sorolhatnám még azokat a dolgokat, amikbe az ember belekapaszkodik akkor, amikor az elmúlásról hall, de azok csak a vergődő ember hiábavaló próbálkozásai, hisz a halál félelmének rabságából ezekkel nem tud kiszabadulni.

Mi hát a megoldás? Az örök rabságnak, az állandóan emésztő félelemnek az elhordozása egy életen keresztül? Az Ige arról beszél, hogy van szabadulás a halál rabságából, de nem a mi módszereink, hanem Jézus Krisztus által, aki saját halálával és feltámadásával kiszabadított rabságunkból. Mi méltán vagyunk rabok, hisz a bűn zsoldja a halál. Jézusban azonban nem volt bűn, ezért halála által nem a saját bűneiért fizetett, hanem a mienkért. Egy örömhírt szeretnék átadni neked kedves testvérem: Jézus halála és feltámadása óta, már nem a halálé az utolsó szó, hanem Jézus Krisztusé, aki azt mondja: ne félj, mert neveden ismerlek téged, enyém vagy! Aki Krisztusban hisz, az a testi halál ellenére is reménykedhet az örök életben, hisz a halál után ugyanaz a Jézus vár majd a túlsó oldalon, akit az innenső oldalon elfogadtál, megszerettél. Jézus feltámadása nemcsak olyan csoda, ami Ővele történt meg egyszer valamikor régen, hisz a benne hívőt olyan emberré formálja át, akiben a halál erőit legyőzte az Élet, ezért neked is részed lehet benne, ha hiszel Krisztusban. Rettegés helyett tehát örvendezzünk, vigadjunk, hisz Krisztus lett a vigaszunk! Ámen.

Nagy Róbert,

Apa

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Főszerkesztő:
Rácz Ervin-Lajos
refszatmar@freemail.hu
Tel.: 0740-483-375

Szerkesztő:
Kovács Mátyás Péter
matyi_p@yahoo.com
Tel.: 0740-140-380

Esperes:
Kovács Sándor
kovacs_is@yahoo.com
Tel.: 0769-668-719

Hivatal:
Szatmárnémeti, Kálvin tér 2. szám
Tel.: 0261-711-816

Szeretettel várunk adományokat a
következő folyószámlára:

RO 86 OTPV 280000383726 RO 01
OTP Bank, Satu Mare