Archive for the Category » Napi Ige «

Velünk az Isten! – 2014. július 22.

„Végezetre, atyámfiai, legyetek jó egészségben, épüljetek, vigasztalódjatok, egy értelemben legyetek, békességben éljetek; és a szeretetnek és békességnek Istene lesz veletek” 2Kor 13,11

Olvasandó: 2Kor 13

Pál búcsúzik a korinthusi gyülekezet tagjaitól. Utolsó szavaiban olyan „útmutatást” ad számukra, mely az élet lelki-testi harmóniájának, a Krisztushoz tartozás jeleinek gyümölcsét teremthetik meg bennük.

1. Legyetek jó egészségben! Napjainkban is gyakran használjuk ezt a köszönésformát, ugyanis nagyon drága kincs számunkra az egészség. Pál apostol jól ismeri a teremtéstörténetet, ahol arról olvashatunk, hogy Isten az embert „tökéletes szentségben és igazságban teremtette”, reá is azt mondta, hogy „”, a bűn azonban megrontotta ezt a harmóniát, az ember engedetlensége belekontárkodott és elrontotta azt. Mindezek ellenére Krisztusban új lehetőség adatott, hiszen „az ő sebeivel gyógyulunk naponta”. Kedves olvasó: adjon neked az Áldott Orvos egészséget, a betegségből gyógyulást, a kereszthordozásban imádkozó türelmet.

2. A szeretet Istene veletek lesz. Élesen ugyan nem elválasztható a testi és lelki (pszichoszomatikus) betegség, mégis a vers második részében olyan utasításokat kapunk az apostoltól, melynek megtartása lelki egészségünk „immunitását” segítik. Azt tanácsolja, hogy „épüljetek”, „vigasztalódjatok”, „egy értelemben legyetek”, „békességben éljetek”. Kevés itt a lehetőség arra, hogy egyenként ezeket a tanácsokat kibontsuk, de úgy érzem, hogy nem szorulnak különösebb magyarázatra.

Kedves testvérem! Kívánom, hogy jó egészségben légy szeretteiddel együtt, és Krisztusban épülj, vigasztalódj, egy értelemben és békességben légy másokkal. Ha ezt megéljük, egy nagyobb csodát is megtapasztalhatunk, mégpedig azt, hogy a „békesség Istene velünk” van.

Ámen!

Király Lajos,

Batiz

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2014. július 20.

„Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam. (…) Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem.”  2Korintus 12, 7 és 9

(Elolvasni: 2Korintus 12, 1 – 10)

Távol áll a mai embertől az a fajta életfelfogás, amellyel Pál apostol itt az élet árnyoldaláról beszél, azaz a szenvedésről. Ma mindenki igyekszik odafigyelni az egészségére, és mindent megtenni annak érdekében, hogy a legkisebb fájdalom, legyen az testi vagy lelki, elkerülje az embert. Pál azonban megtanulta Krisztustól, hogy számolni kell a tövisekkel, az erőtlenségekkel, hisz Jézusnak nemcsak boldogmondásai voltak, hanem szenvedésmondásai is. Aki Őt követi nem vonogathatja cinikusan a vállát: majd csak lesz valahogy, nem menekül a halálba, hogy ne kelljen szenvednie, hanem elfogadja a szenvedést, beépíti életébe és fel is használja, úgy, ahogyan a sas az orkán erejét, mely fölrepíti a viharzóna fölé.

Pál apostol, a tövisét és erőtlenségét az Úr elé vitte, s miután azt a választ kapta, hogy minden marad a régiben, azaz hordoznia kell azokat, Istenre figyelve, átalakította őket pozitív erőkké. Ezt teszi a kagyló is, amelyik a két héja közé beékelődött piszkot addig izzadja és szenvedi körül, míg fájdalmai középpontjában igazgyöngy lesz. A bölcső és koporsó kettős héja közé bekerült tövisekkel és erőtlenségekkel, erre akar megtanítani bennünket a mai Ige. Honnan tanulta Pál ennek a csodálatos átalakításnak a technikáját? Jézus Krisztustól, aki nemcsak prédikált róla, de életével be is mutatta.

Kísértése bizonyságtétellé válik, amikor a piszokba akarják letaszítani, arról beszél, hogy a mennyei Atya, hogyan emeli ki a piszokból az elveszetteket. Egy írástudó nevetségessé akarja tenni, s ebben az embertelen helyzetben születik meg a legragyogóbb példázat az emberségről: az irgalmas szamaritánus története. Még Júdás árulása sem töri össze, s bemutatja, hogy a szeretet csak akkor szeretet, ha nem változik attól sem, hogy a másik megváltozott: ezért nevezi barátjának. A kereszten nemcsak szenvedett, használta azt, a legutolsó szilánkjáig, szögéig: legnagyobb fájdalmában is a bűnösökért könyörgött és az elveszettnek életet kínált. Így alakult át a véres kereszt trónná, a vég kezdetté. Látván Pál apostol életútját, úgy érzem Mesteréhez hasonlóan alakította át ő is tövisét és minden nyomorúságát szeretetteljes szolgálattá, a benne élő Krisztus erejéről való bizonyságtétellé.

Kedves testvérem! Szenvedések ostromolnak? Tövisek kínoznak? Fogadd el, építsd be életedbe, használd föl, alakítsd át, s míg átalakítod, magad is átalakulsz új emberré, mert csak így juthatsz Isten országába. Ámen!

Nagy Róbert,

Apa

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2014. július 18.

„… hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává.”

2 Kor. 11,14

Ezerarcú, mindenki ismeri, nélküle nincsen…” SÖTÉTSÉG!!! – Nem.  Nem „a” Gálvölgyiről van szó, a Sátánról, aki el szeretné hitetni, hogy ő valójában nem is létezik, pedig a földre vettetik „És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, a ki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ő vele levettetének. Jel. 12,9.

Pál óvja a korintusiakat, hogy óvakodjanak a tévtanítóktól, mert a Sátánt szolgálják, aki ha akarja, világosság angyalának is kiadhatja önmagát, sőt nem ritkán teszi ezt. De vigyázat ez méreg, mint a piros búza, amit az egereknek dobnak: búzának, eledelnek, életnek látszik – de méreg, HALÁL.

Pál részéről az óvás célja a féltés, ami szeretetből fakad. A veszély ma is és mindenkor míg tart a kegyelmi idő, valós , ma is. Nem akarom falra festeni az …-t, de sokszor közel jön majd hozzád, fel kell ismerned és el kell kergetned.

Mert a Sátán célja ma is az, mint az Éden kertben: „emberölő volt kezdettől fogva,” Igen és csak világosságnak tűnik de nam az: „ és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.” Ján. 8,44. Álarcot visel, settenkedik, rémítget de ne félj, mert ha Jézus közelében élsz, fölötted nincs hatalma: „Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben. Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak. Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok …, és … megállhassatok. Álljatok hát elő, körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába, és felsarúzván lábaitokat a békesség evangyéliomának készségével; Mindezekhez fölvevén a hitnek paizsát, a melylyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; Az idvesség sisakját is fölvegyétek, és a Léleknek kardját, a mely az Isten beszéde” Eféz. 6,11-17

Ámen!

Jobb Domokos,

Ombod

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2014. július 11.

“….szívünkben vagytok, hogy együtt haljunk, együtt éljünk” (2.Kor. 7: 3).

Az egyik lelkipásztor miután nyugalomba vonult, felkereste azokat a gyülekezeteket, amelyekben szolgált aktív lelkészként. Bizonyára, amikor találkozott régi ismerőseivel, átmelegedett a szíve, a megszépítő messzeségben a régi feszültségek is feloldódtak. Az élő hívek között voltak olyanok, akik már unokáikat mutathatták be, akiket már más lelkipásztor keresztelt az ősi templomban és nevelt a vallásórákon. Olyanok is voltak, akik elmondták: “Tiszteletes úr, a temetőben nyugvó édesapám sokat emlegette önt”. Visszajöttek az emlékek is, amelyekben megelevenedtek az együtt eltöltött évek történései.
Kölcsönösen elmondhatták egymásról, hogy az idő eltelte ellenére is egymás szívében maradtak.
Az idősebb lelkipásztorok azt vallják, hogy az első gyülekezet, az első szolgálati hely olyan életükben, mint az első gyermek. Eleinte csak szokják  de idővel annyira  megszeretik egymást, hogy életük folyamán mindig szívükben hordozzák a kicsi és nagyobb gyülekezeteket egyaránt, azoknak minden egyes  tagját. Később, ha jó hírt hallanak, együtt tudnak velük örülni, rossz hír hallatán, együtt éreznek velük. Össze forr  Krisztus szolgája a  Krisztus testével, legyen az a világ bármelyik táján.
Vajon majd hogyan emlékeznek majd reánk gyülekezeti tagjaink, ha elmegyünk?
Az együtt eltöltött idő összekapcsol, az élet minden vetületével, de egy másik tudat is ott motoszkál bennünk: ugyanaz lesz sorsunk: meghalunk.
Vigyük tovább a gondolatot: együtt is támadunk fel Krisztussal és újból találkozunk.
Szívünkben hordozzuk
azokat, kiket Krisztus
nekünk adott,
halott kapcsolatok nem léteznek,
csak elfeledett pillanatok.
Ámen!
Fodor Lajos,
Halmi
Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2014. július 10.

2Kor. 6,11-18

„Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, a mint az Isten mondotta: Lakozom bennök és közöttük járok; és leszek nékik Istenök,” (2 Kor. 6, 16)

Az intelem magyar történetünkkel egyidejű. Államalapító Szent István királyunk, fiának, Imre hercegnek pontos leírást ad arról, mit kell cselekedjen ahhoz, hogy élete hosszú és szép legyen:

„Hallgass, fiam, atyád intelmére,
s ne vedd semmibe anyád tanítását!…

[Hallgasd hát meg, fiam, fogadd el szavaimat,]
akkor nagy lesz száma élted éveinek.”

Számunkra azonban létezik egy sokkal közelebb álló intelemcsomag, amit éppen édesanyánk, édesapánk, vagy nagyszüleink mondtak el minekünk, azt akarva ezzel, hogy az élet folyamán tapasztalt problémákat, próbatételeket minél könnyebben át tudjuk vészelni, megtaláljuk az azokból kivezető utat.

És jó emlékezni azokra az intelmekre, amiket őseink hátrahagytak, jó meglátni azt a láncolatot, ami hosszú évszázadokon keresztül azért erősödött, csiszolódott, hogy nekünk minél tökéletesebben adja át elődeink jó tanácsait.

Pál apostol a korinthusi gyülekezet szívét keresi második levelében is. Az igehirdetés szépsége mellett megfogalmaz bizonyos intelmeket is a második levét 6. rész 11-től 18-ig terjedő verseiben, mely szakasz nem igazán illik bele a szövegkörnyezetébe, mégis nagyon határozottan beszél arról, hogy az idegen isteneket el kell vetni azoknak, akik Krisztusba oltatnak.

Az intelemben jó meglátni az ígérő és nem fenyegető Pált. Pál ugyanis nem kezd el fenyegetőzni, Isten haragját előrevetíteni, hanem ígéretet fogalmaz meg: és én magamhoz fogadlak titeket,
18. És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.”

Ha az általunk nem ismert bizonytalan jövőnkbe akarunk tekinteni, akkor egy dolgot mindenképpen meg tudunk határozni: mindegy hogy jó, rossz, boldog vagy boldogtalan, egészséges vagy beteg időszak vár ránk egy a fontos hogy Krisztussal együtt legyünk.

Fogadjuk el tehát az intelmeket, tudjuk szívünket Istenünknek átadni és benne megőrizni. Ámen!

Kiss József,

Szatmárpálfalva

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2014. július 8.

„Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát” 2Kor 5,18

A mai Ige rávilágít arra, hogy nem a haragvó Istent kellett megbékíteni, hanem ő békéltetett meg, azaz ő maga készítette el az őt megtagadó világ számára a békességhez vezető utat. Megbékéltető cselekedetéhez, amely a tőle elválasztó bűnt kiiktatta, hozzátartozik a békéltetés igéje is, amely Isten békességére hív. Ahogyan Isten Krisztusban a megbékéltetés munkáját teljességre vitte, úgy hív a teljességre vitt megbékélés elfogadására az evangéliumi üzenet által. Isten tehát az, aki a békéltetés szolgálatát elsősorban elvégezte.

Az Ige második részében azonban felénk fordul Krisztusunk, és reánk is bízza a békéltetés szolgálatát. Jézus a hegyi beszédében mondja a következőt: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.” (Mt 5,9) Nyersebb fordításban így hangzik: boldogok a „békecsinálók”. Nem egyszerű feladattal biz meg tehát bennünket Isten, akik mindennapi találkozásunk alkalmával a „Békesség Istentől” köszönésformával üdvözöljük egymást. Ezt a szolgálatot csak Isten Szentlelkével és Krisztus nevében lehetséges elvégezni.

A szomszédos országban dúló fegyveres harcok, a rokonságban, esetleg a családban felmerülő kisebb „háborúk” békekövetei kell legyünk. Feladatunk az, hogy az embereket Istenhez és egymáshoz vezessük. Hídépítőkké akar tenni téged Krisztus, aki az emberek és Isten, ember és ember közötti szakadék fölött hídként állsz, aki lelki falakat bontasz le szolgálatoddal és imádságoddal. Ebben Krisztus adott számunkra példát, aki ember és Isten között a legnagyobb pontifex (hídverő, hídépítő).

Béketeremtő vagy indulatosan háborúskodó, hídépítő vagy szakadékot ásó akarsz lenni?

Legyen feleletünk énekeskönyvünk 330. éneke: „Adj békességet, Úr Isten, / A mi időnkben a földön”.

Ámen!

Király Lajos,

Batiz

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2014. július 7.

„Mert hitben járunk, nem látásban.” (2Kor 5,7)

Maradi, szűklátókörű, felhő fölött járó. Hasonló megjegyzéseket mondanak a keresztyénekre, amikor a hit szemüvegén keresztül nézik a dolgokat. Pedig éppen ellenkezőleg! Pál más helyen az mondja, hogy nemcsak a láthatókra néz, hanem a láthatatlanokra. Márpedig aki többet lát, nem mondható szűklátókörűnek. Sőt!

A hitben járás egészen más életmódhoz vezet. Ez az igazán teljes életmódváltás. Számolni Istennel és számítani rá, még a halál árnyékának völgyében is, még ha elbomlandóban van a földi sátorházunk is, mert épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökké való házunk a mennyben. (1v.) Hiszem, hogy nem felelőtlenség ezzel a hittel járni az élet útjain.

Egyszer egy montanai szervezet ötezer dolláros díjat tűzött ki minden egyes élve elfogott farkasért. Két vadász úgy döntött, hogy nekivág a hegyeknek, és keres egy kis pénzt farkasok elfogásával. Éjjel-nap­pal járták a hegyeket, kutatva értékes zsákmányuk után. Háromnapi sikertelen vadászat után kimerülten lefeküdtek és elaludtak. Az éjszaka közepén az egyik egyszer csak arra ébredt, hogy vagy ötven farkasból álló falka veszi őket körül. Vörös szemük csak úgy lángolt, és vicsorogva morog­tak a két vadászra, ugrásra készen. Ez oldalba bökte a másikat, és így szólt: „Hé, ébredj! Gazdagok leszünk!” Néha, amikor úgy tűnik, hogy sok nehézség vesz körül minket, lehet, hogy valójában sok lehetőség van körülöttünk. Csak nézőpont kérdése. A hitben járás nézőpontja ez. Ha legközelebb pácba kerülsz, jusson eszedbe: „Gazdag leszel!” Lehetőséged nyílik arra, hogy tanulj és növekedj, és hogy megtapasztald Isten kegyelmét és erejét abban a helyzet­ben. Ilyen helyzetek nem adódnak minden nap!

Ez a világ sokmindent láttatni akar velünk, de nemcsak az aggodalmakat, hanem mások hibáját is. “Amit látni akarunk, azt mindig látni fogjuk. A hibák mindig vastagok ott, ahol vékony a szeretet. A fehér tehenet is feketének látod, ha úgy akarod.” (Charles Haddon Spurgeon)

A hitben járás a győztesek diadalmenete. Azoké, akik tudják, valaki meggyőzte a halált is, hogy nekünk, akik benne hiszünk, örök életünk legyen. De ez éppen nem csak arról szól, hogy valamikor a mennyben jutalmunk lesz, hanem arról, hogy Isten már e földi életpályánkat is meg akarja áldani. Ez vigasztalja és erősítse a sikertelenül érettségizőket, de buzdítsa azokat is, akik most választanak maguknak életpályát. Sok sikert! Ámen!

Rácz Ervin,

Erdőd

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2014. július 6.

„Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt, ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra.” 2Kor. 4, 16

Elolvasni: 2Korinthus 4, 7-18

Egyik ismerősöm, nagy örömmel újságolta, hogy beszállt egy „tuti” üzletbe: ezentúl, olyan gyógyszereket és krémeket fog árulni, melyek lelassítják az öregedés folyamatát, segítségükkel több, mint száz évet is élhet az ember. Komolyan megkérdeztem tőle: te szeretnél száz évnél tovább élni? Mire a válasz: NEM.

Mikor Pál apostol azt mondja, hogy a külső ember megromlik, akkor nemcsak az egészségre és a testre érti ezt. Az öregedésnek nemcsak az a problémája, hogy meggyengül az ember látása, megnehezedik a hallás, nehézkesebb a járás, a szív zörgővé válik. Ez a megromlás olyan vonatkozásban is érvényes, hogy az embernek, az öregedéssel együtt a többi emberek között való helyzete is megromol. Azt kezdi érezni, hogy nincs már rá szükség, a sürgő – forgó fiataloknak útjában van, a valaha ünnepelt nagyság, szerény nézővé válik. Régi barátok, kortársak egymás után elhalnak, egyedül marad. Lehet, hogy a ráncokat el lehet tüntetni a krémekkel, de a belső érzéseket semmilyen gyógyszer nem gyógyítja. Éppen ezért, akinek a külső ember a mindene, a testi kondíció, meg a társadalmi rang, aki az egész életnek csak a külső oldalát látja és éli, annak a számára „a külső ember megromlása” valóságos tragédia.

Pál, a mai Igével épp az ilyen kétségbeesett embereket bátorítja: nem csüggedünk, azaz nem abba kapaszkodunk, ami elmúlik, hanem abba, ami megmarad, helyesebben: AKI megmarad. Ne tűnő ifjúság, vagy az odalett erő, szépség és hírnév után kapkodjunk, hanem ragadjuk meg Jézus Krisztust, aki azt mondja: ha valaki hisz énbennem, ha meghal is él az. Micsoda a belső ember? Az a valaki bennem, aki Jézusra néz, aki az Istennel kapcsolódik össze. Ez az ember naponta megújul, azaz fejlődik, növekszik. Valaki úgy fogalmazta meg ezt az állapotot, hogy ez olyan, mint mikor az ember a hegyoldalon halad egyre feljebb, mind messzebb lát, tisztább levegőt szív, megszabadul az alacsonyabb rendű lét hiábavalóságától, és nagyobb távlatból szemléli az eseményeket.

Minden kornak megvan a maga ajándéka és feladata, a hívő öreg koré az, hogy Isten barátjává lesz az ember. A szolgálat és feladat sem csökken, csak változik. Több időt lehet tölteni imádságos lélekkel az Úr előtt. Az ilyen ember, mikor eljön a túlsó partra való kikötésnek az ideje, azt veszi észre, hogy teljesen megfiatalodott, hisz újszülött lesz az örökkévalóságban. Ne félj hát testvérem, a külső sátorház megromlásától, hiszen ha ez Krisztusra irányítja a tekintetünket, általa a belső napról – napra újul, az igazi élet egyre növekszik, míg az örökkévalóságban beteljesedik. Ámen.

Nagy Róbert,

Apa

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2014. július 5.

„Mert nem magunkat prédikáljuk, hanem az Úr Jézus Krisztust; magunkat pedig, mint a ti szolgáitokat, a Jézusért.” (2Kor 4,5.)

Az előző fejezet nyitó gondolatai szerint a keresztyén szolgálattevőknek semmi szükségük magukat „ajánlgatni”, azaz jó színben feltüntetni, megszerettetni másokkal, hiszen a Jézus Krisztusért végzett szolgálatban tanúsított hűség és odaadás által az Úr Isten ezt megteszi helyettük. És most a negyedik rész első gondolatai szintén erről szólnak, amikor az apostol a Krisztusért végzett szolgálat nemes és emberi érdekek felett álló voltáról beszél.

A régi mondás szerint minden szentnek maga felé hajlik a keze. De a Jézus Krisztusért folytatott munkában, az evangélium terjesztésében ez nem állja meg a helyét. Az, aki Neki szolgál, nem magát prédikálja. Azaz nem magáról tesz bizonyságot, hanem Krisztusról.

Beszélgetéseink, hitvallásaink, bizonyságtételeink nagy veszélye, hogy úgy kezdünk el beszélni Krisztus bennünk elvégzett munkájáról, hogy közben magunkat állítjuk a középpontba: milyen nagy hitem volt nekem bizonyos élethelyzetben, milyen bölcsen tudtam dönteni, vagy hogyan szolgáltam Istennek. Veszélyes az ilyen „prédikálás”, mert Jézus Krisztusról a hangsúly az emberre tolódik. Az apostolok az Úrért vállalt küldetésben sohasem magukra hívták fel a figyelmet, hanem a megváltó Úrra.

Ha mégis beszélnünk kell magunkról, akkor azt nagyon óvatosan és szerényen kell megtennünk, hiszen ugyanolyan gyarló emberek vagyunk, mint mások: kegyelemből megtartott bűnösök. Ezért magunkról legfeljebb úgy szólhatunk, mint akiken könyörült a Jézus Krisztus és véghezvitt valamit másokért („Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék. 2Kor 10,17.”). Az ember megváltása és megszentelése ugyanis sohasem öncélú, hanem másokért van. Nem azért hívta el Krisztus tanítványait, hogy önmaguknak szolgáljanak, hanem másoknak. Ezáltal válik a megbízatás szolgálattá. Ez nemesíti meg a Krisztus ügyét.

A fejezet folytatása ezt a gondolatot bontakoztatja ki, amikor arról beszél az apostol, hogy különféle megpróbáltatásokban a keresztyén ember csak a Krisztusba vetett hit által képes megmaradni, és nem önmagából hozza elő azt a szükséges lelki erőt, amely megőrizné őt. Mi sem magunkban bízzunk tehát, hanem az Úr hatalmában, ne önmagunkról beszéljünk, hanem Isten gondviselő és mindeneket megtartó szeretetéről. ÁMEN!

Kürti Tamás,

Szatmárgörbed – Aranyosmeggyes

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2014 július 4.

“Azért ilyen reménységben nagy nyíltsággal  szólunk; És nem, miként Mózes, aki leplet borított az orcájára, hogy ne lássák Izráel fiai az elmúlandónak végét. De megtompultak az ő elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tűnik el; Sőt mind máig, a mikor csak olvassák Mózest, lepel borul az ő szívökre. Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel. Az Úr pedig a Lélek; és a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság. Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől.” (2 Kor. 3,12-18)

Sok minden áll közénk és Isten közé életünk folyamán, hogy a tőle való függést ne vegyük elég komolyan, vagy egyáltalán ne figyeljünk rá. Pál egy helyen így fogalmaz: „most tükör által homályosan látunk” (1. Kor.13.12). Tompulnak az agyak ma is, s nem csak a kocsmákban. A világ próbál butítani, elhitetni, vagy elhallgattatni minden bizonyságtevőt.

Mikor Mózes, Istennel találkozott a Sinai hegyen, a közeli kapcsolat következtében arca sugárzott, de mikor lejött, el kellet fedje arcát, mert a nép félt tőle. Aki Isten közelbe kerül annak is mind-mind sugároznia, ragyognia kéne és nem takargatni a jeleket, még akkor sem, ha kilóg a világ sorából, mert a legfontosabb, hogy Istenhez tartozik s ezt nem hallgathatja el.

Sokaknak a hitük okoz gondot, olvassák mózest és nem jutnak el Krisztusig, várják ma is a Messiást. Vagy tisztelik máriát, az „istenszülőt” s nem figyelnek a Fiúra, aki megelevenít, de egyedül csak Ő. Mások olvassák s nem értik az írást: „mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.” (2 Kor. 3,6)

Biztos receptet nem tudok, de arra kell figyelni, hogy Szentlélek akarata érvényesüljön, mert: „Ahol az Úrnak Lelke ott a szabadság!” Ha Isten Lelke vezérel, és Isten fiai vagyunk fedetlen arccal, és leplezetlenül áldjuk a Teremtő Atyát és hirdetjük Istenünk kegyelmét.

Ha magunk Isten közelbe kerültünk arra figyeljünk még, hogy mi ne takarjuk el senki elől Istent. Ámen!

Jobb Domokos,

Ombod

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Főszerkesztő:
Rácz Ervin-Lajos
refszatmar@freemail.hu
Tel.: 0740-483-375

Szerkesztő:
Kovács Mátyás Péter
matyi_p@yahoo.com
Tel.: 0740-140-380

Esperes:
Kovács Sándor
kovacs_is@yahoo.com
Tel.: 0769-668-719

Hivatal:
Szatmárnémeti, Kálvin tér 2. szám
Tel.: 0261-711-816

Szeretettel várunk adományokat a
következő folyószámlára:

RO 86 OTPV 280000383726 RO 01
OTP Bank, Satu Mare