Archive for the Category » Napi Ige «

Velünk az Isten! – 2015. január 28.

“Akarják vala azért őt megfogni; de senki sem veté reá a kezét, mert nem jött még el az ő órája.” (János 7,30)

Gyakran vagyunk úgy kedves testvéreim, hogy szeretnénk imádságainkkal, kéréseinkkel valamire rábírni az Úr Jézust. Szeretnénk valamit elérni Nála, pedig Ő jobban tudja, mire van nekünk szükségünk, vagy mikor jön el annak a „kairosa”, legalkalmasabb pillanata, amikor imádságaink beteljesülhetnek.

Krisztus arra hívja fel a figyelmünket hogy az órák jönnek és mennek, telik vagy múlik az idő, de az igazi nagy kérdés, életünket teljes mértékben meghatározó kérdés, az, hogy meg tudjuk-e ragadni a múló idő sodrásában  a „kairosokat”, azokat az alkalmakat, amelyeket Isten készített a számunkra. Jól használni az időt azonban csak azok képesek, akik lényükkel rá vannak hangolódva Istenre, az Ő Igéjére.

Jézus mindenkori tanítványainak alapmagatartása a felfelé figyelő, Istenre figyelő élet. Ez tanít meg bennünket arra, hogy el ne mulasszuk el az alkalmas pillanatotokat, a Jézusra való figyelést.

Ha megfigyeljük az evangéliumok gondolatvilágát, akkor reádöbbenhetünk arra, hogy Jézus többször is beszél az evangéliumban az Ő „idejéről”. Az eredei görög szöveg a „kairos” szót használja, amely a lehető legalkalmasabb pillanatot, döntő időpontot jelenti, amelyet az embernek nem szabad elmulasztania. A „kairos” kifejezés a sorstól meghatározott és éppen ezért sorsszerűen titokzatos pillanatot jelöli. Az evangéliumok ezt a szót az Isten által adott „időre” vagy „alkalomra” vonatkoztatják, tehát a „kairos” az Isten által adott és meghatározott időpont, döntő alkalom, amely egyben döntés elé állító  is. Ez pedig nem jelent sem többet sem pedig kevesebbet ránk nézve sem, mint azt, hogy akkor amikor Isten hívása megszólít bennünket, arra valamiféleképpen válaszolni kell. A „kairos” olyan időt jelent, amelyben Isten az ő kegyelmes ajándékát adja nekünk,

Az emberek java része úgy tekint a saját maga egyéni életére, hogy az a saját kezében van, halad a maga választotta pályán előre, a lépéseket maga határozza meg. A keresztyén ember azonban tudja, hogy a pályát Istentől kapjuk, életünk értelmét és célját nem önmagunkban, hanem Jézusban találjuk meg, ezért életünket az ő kezébe tesszük és tőle kérjük a vezetést, tőle tesszük függővé minden lépésünket.

Gyökössy Endre, azt mondja, hogy „óriási különbség van abban, hogy az idő múlik vagy telik.” Mert van, aki számára csak múlik az idő, vagyis a múló időben egymás után mulasztja el élete és örök élete „kairosait”, Istentől kapott, soha vissza nem térő alkalmait és lehetőségeit. És van, akinek telik az ideje, vagyis miközben a naptári idő múlik, ő maga és élete megtelik Isten ajándékaival, Igéjével, Jézussal.

Adja az Úr, hogy a múló időben tovatűnő éveink Jézussal teljenek meg.

Ámen!

Elek Arnold Zoltán

Szatmárnémeti – Németi

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2015. január 27.

„A ki magától szól, a maga dicsőségét keresi; a ki pedig annak dicsőségét keresi, a ki küldte őt, igaz az, és nincs abban hamisság.” (Jn 7,18)

Kálvin nyomán gyakran hangoztatjuk mi lelkipásztorok, akár egy-egy jól sikerült prédikáció, vagy elért siker után, hogy: Egyedül Istené a dicsőség, Soli Deo Gloria! És ez így is van jól, ha őszintén gondoljuk, és nem leplezni akarjuk vele a magunk dicsőségvágyát.

Azonban Isten Igéje nem tiltja meg az egészséges elégedettséget. Az elvégzett munka öröme minket is tovább éleszt, erőt ad számunkra. Nyugodtan meg lehet köszönni egymásnak is a fáradságot, a jó szót is jó szóval, de tudni kell minden ilyen esetet a helyén kezelni. Emberé a köszönet, Istené a hála.

Az az ember, aki a maga dicsőségét keresi, beteg ember. Nemrég olvastam egy graffitit ezzel kapcsolatban: Vannak emberek akik, ha az egójukról az ikujukra esnének, szörnyet halnának. Az önhittség éppen ott gyökerezik, ahol az önbecsülés hiánya. Helytelen önértékelés, zavar. Az énközpontú ember fél attól, hogy nem becsülik meg, ezért ha nem kap pozitív visszajelzést, kiköveteli magának, vagy elmondja ő azt, amit más nem. Ez az, amit látunk a magától szóló, önmaga dicsőségét kereső embertől.

Az Isten dicsőségét kereső ember azonban nem görcsöl, nem pánikol, mert nem sikerorientált. Tudja, hogy minden jó az életében Istentől származik, és a rosszat sem kell egyedül megvívnia, mert Isten gondot visel róla, és nem hagyja magára. Nem az embereknek, nem önmaga szeszélyének akar megfelelni már, hanem arra figyel, aki küldte őt. Éljünk mi is úgy, hogy Isten nevére dicsőség, ily módon mireánk pedig áldás térjen! Ámen!

Rácz Ervin,

Erdőd

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2015. január 26.

„Az én időm még nem érkezett el…” Jn 7,1-13

Folyamatában olvasva a János evangéliumát, az embert egy nyomasztó érzés keríti hatalmába: hányan elhagyják Jézust, mennyien nem értik, és fordulnak ellene! Az előző részben a jóllakott sereg hagyja ott, itt meg a júdeai zsidók lelkében él ott az ölési vágy. És még a Jézushoz közel állók, testvérei sem hisznek Neki, küldenék, menjen az ünnepre, mutassa meg magát a világnak, kezdjen már valamit magával!

És ekkor hangzik az isteni kijelentés: az én időm még nem érkezett el. Jézus nem fél, hisz majd felmegy az ünnepre, de nem ez az őszi, nem a lombsátor ünnepe az ő ideje, amikor az emberért meg kell halnia. Az az idő még nem érkezett el. Az Atya még nem tette nyilvánvalóvá. És ebbe az embernek nincs beleszólása!

Mit üzen ez mára? Először arra figyeljünk: ünnep és gyilkolási ösztön, mély vágy jelenik meg egymás mellett. Ne csóváljuk a fejünket, minden ünnepünk ebben a hangulatban telil el ma is! Tele vagyunk feszültséggel, és ha nem robban az ünnepen az idegrendszerünk, visszük magunkkal a feszültséget a hétköznapokba! Nem csak egymásra, Jézusra is haragszunk ilyenkor!

Másodszor, akik közel vannak, sokszor nem a legközelebbiek! Nem érezted még, hogy akivel csak úgy futólag találkozol, jobban megért, mint akivel évek-évtizedek óta ismeritek egymást? Ahogyan az igazi barát érték, az igazi tanítványtárs is az! De lássuk meg uganakkor azt is, Jézus mellett megváltozhatnak életek, és a testvérek közt itt megszólaló Jakab, hogyan válik oszlopává az őskeresztyén egyháznak!

Harmadszor – a krisztusi idő. Miért kell Neki az időt kivárnia? Hisz isteni hatalmánál fogva bármikor megválthatná az embert! De kell ez az idő, hogy türelemre intsen téged is, és megtanítson: azért várta ki az Atya által rendelt Időt, hogy neked legyen időd Hozzá fordulni!

Varga Botond,

Kisbábony

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2015. január 25.

„Ettől fogva sokan visszavonulának az ő tanítványai közül és nem járnak vala többé ővele.” (János 6, 66)

Vannak olyan emberek, akik sokáig éltek egyházközelben, aktívan kivették részüket a gyülekezeti munkából, rendszeresen jártak templomba, hitüket igyekeztek naponta megélni. Olyan életmódot folytattak, amely páldaértékűnek látszott, és bizonyára sokan fel is néztek rájuk. Minden olyan idillinek tűnt, az Istennel való kapcsolat állandónak és bensőségesnek mutatkozott.

Talán az is volt. Csakhogy történt valami és ezek az emberek szinte egycsapásra megváltoztak. Valami, ami egész más színben tüntette fel előttük Istent, olyannak, amilyennek eddig még nem ismerték. Isten hozott valamit az életükbe, amit ők nem értettek, ami nem illeszkedett bele a róla alkotott felfogásukba. Ennek pedig egyenes következménye lett, hogy alaposan megbotránkoztak Istenben és elfordultak tőle. Az egyháztól  és a templomtól is. Szép elindulás, szomorú folytatással.

Valami hasonlóról olvasunk a mai Igében is. Jézus egy alkalommal a kapernaumi zsinagógában prédikált. Milyen irigylésre méltó helyzet: élőben hallgatni a Mestert! Akik ott voltak talán nem is voltak tudatában annak, mennyire kiváltságosak. Sőt, biztos vagyok benne, hogy nem. Még a tanitványok sem, kik szintén ott voltak.

Jézus egymás után fűzi a mondatokat, és ahogy sorjázza gondolatait a hallgatóságból egyre több embernek arcára fagy a mosoly. Nem erre számítottak. Keserű csalódásról árulkodnak az ábrázatok. Sokan megbotránkoznak, még a tanítványok is. Azt mondják: „Kemény beszéd ez; ki hallgathatja Őt?” Legyintenek „és nem járnak vala többé ővele.”    Érthető a kérdés, melyet ezek után Jézus feltesz a tizenkettőnek: „Vajon ti is el akartok-é menni?” Péter a tanítványok nevében szólal meg: „Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van tenálad. És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.”

Nem jó uton jár az, aki egy általa elképzelt Istent tisztel. Magától az ember képtelen megismerni Istent. Ez a megismerés csak akkor lehetséges, ha Isten kijelenti magát az embernek. Jézus Krisztusban ezt meg is tette, akit viszont a Bibliából ismerhet meg az ember, de csak akkor, ha őszintén és vágyakozva keresi. És ha keresés közben valami olyasmit lát, ami ellenkezik természetével, akkor a hivő magatartás nem a megbotránkozás, hanem a feltétlen engedelmesség. Akkor is, ha nem értem Istent, vagy nem világos előttem minden cselekedete. Péter válasza is sejteti ezt. Neki sem világos Istennek minden cselekedete, de egyvalamiben nincs bizonytalanság benne, tudniillik abban, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, akin kívül senki nem adhat neki üdvösséget. Péter tekintete nem a Jézustól elpártolókon van, hanem Jézuson. „Ha a hit Krisztusra van alapozva, akkor nem függ majd emberektől és soha nem fog ingadozni, még ha eget és földet is látja összekeveredni” (Kálvin János). Az ilyen ember semmilyen körülmények között nem pártol el tőle.

Péter előtt világos volt, hogy az „életelixír” kizárólag Jézusnál található. Te meggyőződtél-e már erről?

Szilágyi Balázs

Szatmár-Láncos

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2015. január 23.

“…az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital.” (János 6, 55)

Az idei imahét témája az örök életnek a vize, melyet felkínál Jézus nemcsak a samáriai asszonynak, mindenkit ezzel akar megelegíteni. A zsidók nehezen értették mindazt, amit az Isten Fia az életnek eledeléről és italáról tanított, különösen akkor, amikor az eledelt összekapcsolja az ő testével és az italt az ö vérére vonatkoztatja.
Jól tudják, hogy az áldozatot hogyan kell bemutatni, gyakorolják is az ünnepeken, felfogóképességük megreked egy szinten, az ő vallásos gyakorlatuk szintjén. Ha valaki ettől eltérően tanít, néznek reá ártatlanul és értetlenül, ők nem így tanulták, ők másként tudják, a törvény megszegésének, Isten-káromlásnak minősítik. Ezért is a többség nem fogadta el Jézust Messiásnak.
Mi tudjuk és értjük, miről beszél Jázus: az önmaga megáldoztatásáról, az Úr szent vacsorájáról, melyet ő maga szerzett. Az Úr szent vacsorája nem értelmezés kérdése, amelyen oly sokat vitatkoztak a reformátorok is, inkább elfogadás kérdése, ugyanakkor üdvösség kérdése is. Az Ő teste eledel az üdvösségre, vére pedig ital az örök életre. Lehetőség az ezzel való élés, nem kényszerűség, de aki nem él vele, az üdvösség elől zárja el önmagát. Idegent ritkán vagy szánalomból engedünk be otthonunkba, de aki megvendégel vagy akivel mi osztjuk meg asztalunkat, az az ember mindig szívesen várt és látott vendég nálunk.
Éljünk az Isten-adta lehetőséggel!
Uram, te mindig hívsz
szent asztalodhoz,
megosztod önmagad
testedben és véredben
velünk,
hisszük, te vagy a mi
üdvösséegünk.
Ámen.

Fodor Lajos,

Halmi

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2015. január 22.

“Én vagyok az életnek kenyere.” (Jn. 6,48) – Olvasandó igeszakasz: Jn. 6,41-51

Jézus Krisztusunk „ÉN” mondásai közül olvashattuk ma az egyiket: „Én vagyok az életnek kenyere.” A zsidók számára ez fennakadást is jelentet, hiszen emberi oldalról próbálták megközelíteni Jézus szavát, hogy Ő a mennyei kenyér, táplálék. Azon gondolkoztak, hogy hogyan mondhat ilyet, amikor az apja József az ács, az anyja meg Mária volt. Ugyan olyan emberek, mint ők maguk. Csak a valóságnak hittek, felfelé való tekintésük pedig nem volt, ez által az életük szegényebb lett, mint azoké, akik ezzel a mennyei kenyérrel akartak megelégülni. Gondold csak végig, hányszor meg történik veled is az, hogy földi dolgokról kezdesz el filozofálgatni, és az apró részletek kidolgozása miatt, elfelejtkezel a lényegről. Miért ilyen az életem, amilyen? Miért vagyok elhagyatott? Sikertelen? Nem vesszük azt észre, hogy eltávolodtunk az élet adójától és megszentelőjétől, és a miatt a sorsunk olyan, amilyen, bűnökkel teli.
Jézus azt mondja, hogy az ember a múlandó dolgokhoz kötődik. És hogy jobban megismertesse ezt, az őt támadó zsidókkal a pusztai vándorlás idején kapott mannát hozza fel példának. A manna mulandó élelem volt az atyáiknak, mert nem szabadította meg őket a haláltól. Így a lelkünk sehol máshol nem találja meg azt a táplálékot, amivel a lelki életre tápláltatik, csakis Benne. Ezért szól így Jézus, hogy Én vagyok ez amennyi kenyér. Magamat adom nektek. Nem földi mannát, vagy kenyeret vehettek magatokhoz, hogy ideig-óráig éljetek általa itt a földön, hanem maradandó táplálékot adok nektek.
Jézus ad! Az első adás, amiről korábban beszélt, napi rendszerességgel történik, mikor Krisztus Magát kínálja nekünk. Másodszor jelöli ez azt az egyszeres adást, ami a kereszten történt, mikor áldozatul adta Magát az Ő Atyjának, mert akkor átadta Magát a halálnak, hogy az embereknek életük legyen, s most arra hívogat, hogy élvezzük az Ő halálának gyümölcsét. Számunkra ugyanis semmi haszna sem lenne annak az egykor kínált áldozatnak, ha most nem vennénk részt a szent lakomán.
Napjainkban sajnos sokan vannak még olyanok, akik a zsidókhoz hasonlóan kételkedő, meg nem értő gondolatokat, érzéseket támasztanak a mennyei kenyér iránt. Te ne tedd ezt, hanem mihamarabb fogadd el a mennyei kenyér tápláló erejét. Jézus mondja: „Én vagyok az életnek kenyere.”
Kovács Mátyás Péter,
Sándorhomok
Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2015. január 20.

“Mit cselekedjünk, hogy az Isten dolgait cselekedjük?” (János 6,28)

Olvasandó János 6,28-34 versek

Megszaporodott a kenyér. Megtörtént a csoda, amelynek híre messze földre eljutott és ennek hallatán keresik Jézust. Mi a fontos ezeknek az embereknek? A csoda nagyszerűsége, – amelyben megszaporodott a kenyér, jól lakhatott mindenki,- abban áll az emberek életében, hogy a látvány miatt elkezdik kutatni a Mestert.  Mi maradt meg az egész napi Jézus-tanításból? Hová hullott az Ige morzsája? A mai élet nagyon sokat ad a látványra… A média, a színház, a show műsorok nagyon sokat költenek a külsőségekre. Olykor az üzenet, a lényeg és tartalom teljesen háttérbe szorul, de a lézer, a reflektor teljesen magával ragadja az embert, mert a szemnek és a fantáziának az ilyesmi elengedhetetlenül kell. Ezek az emberek, akik most Jézust kérdezik, pont ezt látják, pedig a lényeg, az egész életnek az “IZE” ott van előttük, semmi mást nem kell tenniük, csak meghallani és magukévá tenni azt, amit a Mester nekik tanított. A sorrend mindig ez: hit és csak ezután következik a cselekedet. Ők azonnal cselekedni akarnak, emberi erő, emberi feszítés és hajsza, ami által valami istenit cselekedhetnek. Sokan ma is ebbe fáradnak bele, ezért verejtékes az arc és a kéz, mert először cselekedni és cselekedni akarunk, majd vasárnap elcsendesedni és egy kicsit hinni. Észre sem veszi az ember, hogy a kettő ilyen formában és sorrendben nem működik. Ha hitem nincs ott a hétköznapokban, ha nincs ott a mindennapi életben semmit sem ér. Krisztus azt ígérte, hogy velünk van életünk minden napján. Ezt úgy is kell értenünk, hogy mellettünk van, akár most az őt kérdezők előtt. Hisszük-e ezt? Hisszük, amit Ő naponta üzen? Hisszük a gyakorlati életre vonatkozó kijelentéseit? Ha ezekre a kérdésekre nem válaszoltál, akkor ne cselekedj, mert áldás azon soha nem lesz!

Ilonczai Zsombor,

Szárazberek

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2015. január 19. (b)

Te miért keresed (követed) Jézust?

„Felele nékik Jézus és monda: Bizony, bizony mondom néktek: nem azért kerestek engem, hogy jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek ama kenyerekből és jóllaktatok.”

János 6, 26

Amíg az ember gyakran burkoltan, homályosan, nem egyértelműen beszél felebarátjával, esetleg jóízűen csámcsogva rajta kibeszéli őt a háta mögött, addig Jézus az emberek lelkébe látva, egyértelműen szemükbe mondja: Nem a jeleket látva kerestek, hanem mert ettetek ama kenyerekből és jóllaktatok. A rest hasú, csak saját hasznát szem előtt tartó nép Jézusban csak a potya, az ingyen jóllakás lehetőségét látta. Jézus nem ilyen követőket keres.

A kérdés az, hogy Te testvérem miért követed Jézust?  Talán azért, mert egy kis ál- áhítatosságtól azt várod, sőt: elvárod, hogy meglegyen a betevő falatod? Talán vizsga előtt álló diákként egy kurta- furcsa imádságtól azt várod, hogy minden áldozat meghozatala nélkül éltanuló legyél?  Munkahelyi esetleg házassági gondjaid lévén azt gondolod, hogy Jézus csak a te füttyentésedre várva már ugrik is, s neked nincs semmilyen kötelezettséged?  Jézus nem ilyen követőket keres

Ha Jézusban az Isten által megígért Immanuelt látod, aki engedelmességével és alázatával Neked az engedelmesség és alázat útját megmutatta, akkor jól látod. Ha Jézusban azt a Megváltót látod, aki nem aranyon vagy ezüstön, hanem drága vére hullásán váltott  meg, akkor jól látod, s ha úgy látod és szívedben is érzed, hogy Jézust nem, mint olcsó potya lehetőséget akarod magad mellé láncolni, hanem megváltott életedet  élő hálaáldozatul Neki akarod  szentelni: Akkor jól látod és teszed. Jézus ilyen követőket keres. Ámen!

Genda Árpád Szabolcs,

Pettyén

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2015. január 19.

„Munkálkodjatok ne az eledelért, a mely elvész, hanem az eledelért, a mely megmarad az örök életre, a melyet az embernek Fia ád majd néktek; mert õt az Atya pecsételte el, az Isten.” (Jn 6,27)

Jézust újból keresik. Keresett ember lesz, főleg miután ötezer embert megvendégel. Ilyen király kell nekünk, aki kenyeret ad ingyen, ilyen embert igényelünk, akinél nem kell dolgozni. Jézus azonban így kezdi a mai Igénket: munkálkodjatok! Azonban felemeli a tekintetünket a kenyérről, ami fontos ugyan, de van ennél sokkal szükségesebb: eledel az örök életre.

A II. világháború végén orosz hadifogságba hurcolták el az egyik katonát (többek között). Ez a katona, ahogy teltek-múltak a hetek és hónapok ott a hadifogságban, természetesen szép lassan mindenét valamiképpen ételre cserélte, hogy hátha képes lesz túlélni. Végül semmi más értéke nem maradt, mint egyedül a karikagyűrűje. Az a gyűrű, amit a felesége húzott az ujjára ott és akkor, amikor ő házasságot kötött. Aztán látta ott az egyik őr, hogy ezen a férfin még ott van a karikagyűrű. Azt mondja „Jöjjön ide! Na tudja mit, nem veszem el ezt a gyűrűt, ajánlok magának egy üzletet. Maga odaadja ezt a karikagyűrűt, én meg adok magának egy akkora cipót, ami belefér a tenyerébe.” Akkor ez a férfi már napok óta éhezett, nem evett semmit, mert nem volt mit. már nagyon sok kilót vesztett a súlyából, és tudta azt, hogy minden nap, amivel segíti valahogy a túlélését, hát talán ez az, amibe lehet kapaszkodni. Elgondolkodott ezen „Hát oda kéne adnom.” S akkor a következő jutott eszébe. „Nem, én ezt a gyűrűt nem adom oda, mert ezt a gyűrűt a feleségem húzta az ujjamra akkor, amikor házasságot kötöttünk. Hogyha én ránézek erre a gyűrűre, akkor benne van az, hogy én haza akarok jönni, hogy én élni akarok, hogy én szeretem a feleségem, a gyerekeim, a családomat, hogy én szeretem a hazámat. Én ezt a gyűrűt nem adom, akkor inkább meghalok.” És hát persze nem halt meg, különben nem tudnánk ezt a történetet. Ő maga mesélte lelkigondozójának: „Tudod, én ott mindig ránéztem erre a gyűrűre, s eszembe jutott a feleségem, az esküvő. Eszembe jutott a hazám, a családom, s ebből merítettem erőt.”

Jézus az Élet kenyere, belőle mindig tudunk erőt meríteni, csak éljünk a lehetőséggel, mig még lehet!

Ámen!

Rácz Ervin,

Erdőd

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Velünk az Isten! – 2015. január 18.

“Be akarák azért õt venni a hajóba: és a hajó azonnal ama földnél vala, a melyre menének.” (Jn 6, 21)

Olvasandó: Jn 6, 16-21

A mindennapok gondjai, terhei annyira kimerítik energiatartalékunkat, hogy egy megterhelő nap után este, amikor hazaérünk, úgy érezzük, nincs erőnk már semmire. Vár ránk a házimunka, a gyereknevelés, a megoldásra váró gondok és este alig várjuk, hogy ágyba essünk, tudjunk pihenni, hogy aztán az új nappal kezdődjön minden elölről.  Rohanó világban élünk – szoktuk mondani, és ezzel mintegy igazoljuk azt, hogy miért nem vesszük kezünkben Bibliánkat, miért nem megyünk el az istentiszteletre, és miért nem imádkozunk. De ha időt is szánunk az Igeolvasásra és imádságra, azt nagyon sokszor lelkiismeretünk megnyugtatásáért tesszük. Nem számít, hogy az Ige szavait nem véssük szívünkbe, vagy, hogy az imádságunk üres és felszínes, lényeg, hogy ezt is kipipálhatjuk, felvettük Istennel a kapcsolatot, Isten ezt felírhatja a jó cselekedeteink közé. Valóban így működik ez?

A tanítványok mikor meglátták Jézust először megijedtek. Miután Jézus megnyugtatta őket, fel akarták venni a hajóra, de nem sikerült, mert addig a partra értek. A tanítványok Jézusnak akartak segíteni, Jézusnak akartak szívességet tenni.

Ha mi a Bibliát a kezünkbe vesszük, azzal nem Istennek teszünk szívességet. Nem Istenért kell Bibliát olvassunk, hanem magunkért. Nem Istenért kell imádkozzunk, hanem magunkért. Ezeket az ajándékokat Isten nem azért adta, hogy Neki jó legyen, és nyűg legyen megtenni, mert fáradtak és időhiányosak vagyunk. Hanem azért adta, hogy ezáltal nekünk segítsen, mert nekünk van arra szükségünk, hogy Bibliát olvassunk és imádkozzunk Istenhez. Mert „nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson.” (Ézs 59: 1) Hanem a mi kezünk túl fáradt, hogy összekulcsoljuk és Bibliánkat kezünkbe vegyük.

Adja meg a mi Urunk, hogy sose legyünk ahhoz túl fáradtak, hogy igéjét olvassuk és imádkozzunk Hozzá! Ámen.

Kala Noémi Katalin,

Szatmár-Láncos

Kategória: Napi Ige  Szóljon hozzá

Főszerkesztő:
Rácz Ervin-Lajos
refszatmar@freemail.hu
Tel.: 0740-483-375

Szerkesztő:
Kovács Mátyás Péter
matyi_p@yahoo.com
Tel.: 0740-140-380

Esperes:
Kovács Sándor
kovacs_is@yahoo.com
Tel.: 0769-668-719

Hivatal:
Szatmárnémeti, Kálvin tér 2. szám
Tel.: 0261-711-816

Szeretettel várunk adományokat a
következő folyószámlára:

RO 86 OTPV 280000383726 RO 01
OTP Bank, Satu Mare