‘Napi Ige’ kategória

“Akkor tetszék az apostoloknak és a véneknek az egész gyülekezettel egybe, hogy férfiakat válasszanak ki magok közül és elküldjék Antiókhiába…”
(ApCsel 15,22a.)

“És mikor nagy vetekedés támadt, felkelvén Péter, monda nékik: Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy az Isten régebbi idő óta kiválasztott engem mi közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangéliumnak beszédét, és higgyenek. És a szíveket ismerő Isten bizonyságot tett mellettük, mert adta nékik a Szent Lelket, miként nékünk is; És semmi különbséget sem tett mi köztünk és azok között, a hit által tisztítván meg azoknak szívét. Most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk?”

Csel. 15,7-10

Az evangéliumnak nem tud ellenállni semmi, (!?) a pogány sem: Isten Igéje terjed, a gyülekezet gyarapodik napról napra.

„De” aztán az apostolok összegyűlnek, hogy meg-„vitassák” a fejlődést, s hogy a pogányokból lett keresztyének milyen dolgokat kell, megtartsanak az Ószövetség törvényei közül. A vitából vetekedés, veszekedés lesz. Hányszor történt már meg ez, azóta a hívekkel, összegyűlnek és… veszekednek.

Ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek nevemben, – mondja Jézus – és egy akaraton lesznek, bármit kérnek az Atyától, megadja nekik. Ez az „egyakarat” hiányzik, de ez az egy akarat csak akkor valósulhat meg, ha nem a saját akaratomat akarom véghezvinni, hanem hagyom, hogy legyőzzön, meggyőzzön az Isten, ha saját akaratomat alávetem Isten akaratának. Ne magunkhoz mérjük az Istent, ne magunkhoz mérjük a másik embert sem. Nem az én hitem az etalon, még akkor sem, ha én vagyok Isten után a legtökéletesebb.

Sok olyan csoportosulás van ma is a „hivatalos” egyházon belül és kívül is, felekezetek, egyházacskák, szekták, akik szentül meg vannak győződve, hogy ők és csakis ők tudják a „tutit”, csak velük beszél az Isten, és csak őket hallgatja meg. Ezek mind a saját képükre akarják formálni a keresztyén világot. Kérdem én „…mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk?

Isten, a szíveket ismerő… bizonyságot tett mellettük, – mondja Péter, – mert adott másoknak is Szent Lelket, miként nékünk is. Mi csak azzal törődjünk, hogy nekünk adott, s ha még nem kaptuk, kérjük, hogy áradjon le ránk, Isten Élőlelke, közel a Pünkösd kérjük és várjuk a Lelket. Ámen.

Jobb Domokos,

Ombod

„ Jövének azonban Antiókhiából és Ikóniumból zsidók , és a sokaságot eláltatván, megkövezék Pált, és kivonszolák a városból, azt gondolván,hogy meghalt. De mikor körülvették őt a tanítványok, felkelvén, beméne a városba; és másnap Barnabással elméne Derbébe. És miután hirdették az evangéliumot annak a városnak, és sokakat tanítványokká tettek, megtérének Listrába, Ikoniumba és Antiókhiába.” Apcsel 14,19-21

Amikor református és evangélikus hitvalló elődeinket az Adria egyik kikötőjében, mint gályarabokat árulták, gúnyosan jegyezték meg az Őket vizsgálgató katonák: Tőletek sokkal strammabb legények sem bírták egy évnél tovább a gályán. Egy részük kibírta. Az Apcsel 14 tanúsága szerint Pál apostol is a maga testi fogyatékossága ellenére meglehetősen stramm legénynek bizonyult. A történet szerint Barnabást és Pál apostolt először Jupiternek és Merkúriusnak kijáró tiszteletben akarták részesíteni, majd az Antiókhiából és Ikóniumból érkező zsidók gaz uszítására megkövezték Pált. Abban a hiedelemben, hogy Pál életét vesztette, kivonszolták a városból, Ő azonban felkelt, bement a városba, majd másnap Derbébe ment igét hirdetni.

Pál apostol egy energikus személyiség. Ez az energikusság élete korábbi szakaszára is jellemző volt, de a negatív töltetű energiák akkor még pusztították Krisztus egyházát. Életében Jézus Krisztussal való találkozás meghatározó jelentőségű volt, hiszen ezt követően nemcsak, hogy nem pusztította az Anyaszentegyházat, hanem pozitív töltetett nyert energiái révén teljes erőbedobással építette azt. Ezért történhet az meg, hogy a kis híján halálra kövezett Pál nem panaszkodik, nem szidja a zsidókat, nem sértődik meg, nem mondja, hogy Ő nem kér ebből többet, hanem feláll, bemegy a városba, majd másnap továbbmegy Derbébe igét hirdetni. Ezt az igehirdetést áldás kíséri, hiszen gyarapodik a keresztyén közösség.

Mi a baja a mai Keresztyén Közösségeknek? Valaki tisztán üzleti vonatkozásban a következőt jelentette ki: Az a baj, hogy valakinek van egy jó ötlete, s kb. száz érvet sorol fel,hogy miért nem lehet megvalósítani. Vajon az egyházban nem az a baj, hogy inkább az érveket sorolgatjuk, ahelyett, hogy pozitívan állnánk a dolgokhoz? Inkább nyalogatjuk a sebeinket ahelyett, hogy a megbocsátást gyakorolnánk? Inkább teszünk felelőssé mindenkit ahelyett, hogy önkritikát gyakorolnánk? A pozitív hozzáállás Isten ajándéka, Jézus Krisztussal való találkozás természetes velejárója. Kérnünk kell tehát a minden kegyelem Urát, hogy adja meg számunkra is a Jézus Krisztussal való személyes találkozás szentséges ajándékát és tegyen bennünket olyan energikus szolgáló lelkekké, mint Pál apostol volt. Ha ez megtörténik, nem leszünk többé nyavalygó, kényes, gyűrődést nem bíró emberek, hanem Krisztust és az Ő ügyét mindenkor és mindenben szolgáló lelkekké válunk. Ámen

Genda Árpád Szabolcs,

Pettyén

„De a városnak sokasága meghasonlék; és némelyek a zsidók mellett, mások pedig az apostolok mellett valának.” (ApCsel 14,4)

Amikor egy testvérpár volt a földön, már akkor is volt meghasonlás. A fenti igevers képe akár egy vallásháború miniatűr változta is lehet. Erre mondják a mai emberek, hogy ők ezért nem hisznek Istenben, mert ugye volt az inkvizíció, meg a keresztesháborúk, ma pedig Allah nevében robbantanak.

Apropó Allah. A mohamedán vallás kialakulásának, tudomásom szerint, nem kis köze volt mai igében elénk táruló zsidó-keresztyén háborúhoz. Mohamed éppen azt elégelte meg, hogy a zsidók és a keresztyének állandóan háborúskodnak egymással és egy olyan köztes vallást akart kialakítani, ami a kettőből a jót megtartja. Csak azt szeretném ezzel érzékeltetni, hogy a háborúskodásainknak sokszor beláthatatlan következményei vannak.

Ráadásul Jézus a tanítványok kiküldésekor ilyeneket mond: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak az ember és az õ atyja, a leány és az õ anyja, a meny és az õ napa közt; És hogy az embernek ellensége legyen az õ házanépe.” (Mt 10, 34-36) Nagy bűn lenne ezeket a sorokat harcra való buzdításként felfogni. A szekták szoktak erre az igére hivatkozni, amikor miattuk megy tönkre egy család. Jézus egyszerűen elmondja, számíthatnak arra, hogy sokaknak nem fog tetszeni az igazság. Ezért igyekezni fognak arra, hogy „betörjék a fejüket.”

Az ige igazsága nemcsak városokat kavar fel, hanem sokszor felzavarja a belső vizeinket is, abból az álnyugodtságból, közömbös állapotunkból, amiben sokszor vagyunk. Ne legyen ok sohasem Isten szava a háborúra, de nem árt, ha éberré tesz minket. Ámen!

Rácz Ervin,

Erdőd

„Mi is hirdetjük nektek, hogy azt az ígéretet, amelyet az atyáknak tett Isten, beteljesítette nekünk, az ő gyermekeinek, amikor feltámasztotta Jézust.”  (Ap. Csel. 13, 32)

Elolvasni: Ap. Csel. 13, 32 – 52

Emlékszem egy régi magyar filmre, amelyben két úriember valamilyen kölcsön adásában, illetve vételében egyeztek meg. Aki kölcsönadott, megkérdezte a másikat, hogy mi a garancia arra, hogy vissza fogja kapni a pénzét. A kölcsönt kérő egészen természetesen csak ennyit felelt: a becsület szavam, mire a másik: akkor jó, áll az üzlet. Eljátszottam a gondolattal, hogy a mai ember mire menne a becsület szavával. Annyiszor kiáltottuk már a farkast, hogy ha valóban jön, azt már senki nem hiszi el. Annyiszor visszaéltünk egymás jóindulatával, hogy a becsület szavunk, az üres ígéretünk ma már teljesen hitelét vesztette.

Csodálkoztam azon, hogy az Úristen miért pont mára rendelte ezt az igét. Aztán eszembe jutott, hogy ma nagyon sok református gyülekezetben konfirmálás és úrvacsoraosztás van. Mennyi ígéret hangzik el. A konfirmandusok ígérik és fogadják, hogy Krisztus igaz követői, Anyaszentegyházunk holtig hűséges, engedelmes és áldozatra kész hívei lesznek. Hogy virágozna a mi református Anyaszentegyházunk, ha ezt minden konfirmáló komolyan venné egy életen keresztül. Pedig mennyi emlékeztető videó és fénykép készül az ünnepélyes fogadalomtételről. Úrvacsora vétele előtt azt ígérjük, hogy hálából a kapott kegyelemért, életünket az Úrnak szenteljük és az Ő dicsőségére élünk, mint az Ő megváltottai. Sokszor még haza sem érünk a templomból máris civakodunk, haragszunk, káromkodunk, és sorolhatnám a végtelenségig bűneink sorát. Jakab apostol szavát parafrazálva azt kell mondanom, hogy nem kellene ennek így lennie atyámfiai, mert az Úrnak tett fogadásunk számon lesz kérve.

Milyen kegyelem, hogy a mi hazug ígéreteink és fogadásaink ellenére, Isten megtartja szavát. Mi lett volna, ha nem könyörül rajtunk, ha nem küldte volna el egyszülött Fiát, hogy aki hiszen Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen?! Mi lett volna, ha nem hagyja Őt megkínozni és meghalni a kereszten?! Mi lett volna, ha nem támasztotta volna fel a halálból?! Mi lett volna, ha nem tölti ki az Ő Lelkét, és nem értenénk az igét?! Még belegondolni is borzasztó, mi lett volna, ha Isten nem tartotta volna be szavát.  Ravatal mellett nem lenne vigaszunk, betegségben és nyomorúságunkban nem lenne támaszunk, mélységes útvesztőinkben nem lenne vezetésünk. DE VAN. Ez serkentsen bennünket ma arra, hogy Istenhez hasonlóan mi is hűek legyünk ígéreteinkhez. Ámen.

Nagy Róbert,

Apa

Ap Csel 13,26 „Atyámfiai, férfiak, Ábrahám nemzetének fiai, és kik ti köztetek félik az Istent, ez üdvösségnek beszéde néktek küldetett.”

Olvasni Ap Csel 13, 13-31

Pál Pisidába ér a missziói útja során, ahol a zsinagógában felkérik, hogy szóljon az ott lévőkhöz. A hallgatóság – már csak a helyszínből adódóan is – nyilvánvalóan zsidókból állt, akik látszólag nyitottak a keresztyénség felé, éppen ezért az apostol azzal kezdi beszédét, hogy bemutassa Jézus Krisztust, mint Dávid király leszármazottját. Ezeknek az embereknek látniuk kell, hogy Jézus nem egy új istenség, a keresztyénség nem egy új vallás, hanem benne teljesedett be a sok prófécia, amely a Messiásról szólt. Ő az, aki így szólt a hegyi beszédben: „Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem” (Mt 5,17)

Az apostol azonban minket is megszólít beszédében: „kik ti köztetek félik az Istent, ez üdvösségnek beszéde néktek küldetett”. Jó lenne, ha ezt naponként felelevenítenénk. Sajnos túl sokszor beszélünk általánosságban a hitünkről: Jézus Krisztus a világ Megváltója, Ő meghalt a világ bűnéért, helyet készít az övéi számára az Atyának házában. Inkább azt kellene mondanunk, hogy Jézus az én Megváltóm is, az én bűneimet is elfedezi és nekem is helyet készít, az üdvösségnek beszéde nekem is küldetett. Úgy érzem nagy szükség van az egyházban és gyülekezeteinkben a személyes hitvallásra. Kérjük Istent, hogy az ige szava reánk vonatkozóan is igaz legyen: „ néki bizonyságai a nép előtt” (31v). Ámen!

Erdei Árva István,

Szamoskóród

“Az Istennek igéje pedig növekedik és terjed vala.” ApCsel. 12,24

Isten Szentlelkének a kitöltetése után, valamint az apostolok szolgálata által az első keresztyéneknek sok mindennel szembesülniük kellett. Az elindulás egyáltalán nem volt könnyű: voltak benne nehéz időszakok, kegyetlen kivégzések, börtönbüntetések. De nemcsak szomorú napokat kellett megéljenek az akkoriaknak, hanem Isten Szentlelke által rengeteg csodában és tanításban is részük volt. Ebben a fejezetben is Péter csodálatos szabadulásáról olvashattunk, meg arról is, hogy Heródes király uralkodásának hogyan lett vége. Ez a 24. vers, annak ellenére, hogy megszokottnak tűnhet az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyvben, két üzenet is magába foglal a mai napon a mi számunkra.

1. Egyfelől azt, hogy Isten Igéjének terjedését nem akadályozta az ellene és az apostolok ellen szervezett akció, sem a kard s a börtön. Bárhogy is gondolkodjon az ellenséges oldal, Isten akarta minden időben megvalósul. Lehet, hogy ennek van ára: valaki életét veszíti (István vértanú), másokat börtönbe vetnek (Péter, majd Pál), szíthatnak a keresztyének ellen lázadást, Isten terve akkor is célba jut. Emberi érzés és cselekedet is lehetne az, hogy miután negatív dolgokat él át az ember, és ezt saját bőrén kell megtapasztalja, akkor a kitűzött céltól inkább eltér, de itt úgy megnyugtatóan lehet olvasni azt, hogy a történtek ellenére Isten Igéje terjed.

Tegyük fel a kérdést, hogy vajon ma milyen akadályok kerülnek Isten Igéjének a terjedése, növekedése elé. Mert hogy vannak, az biztos! Gondolhatunk a munkamániánkra, s az ebből fakadó fáradságra. Nincs erőm sem meg kedvem, hogy Bibliámat elővegyem és tanulmányozzam. Akadály lehet, a technikai cikkeknek a sokasága, akadály lehet, valamilyen szenvedély betegség, hóbort. De a legnagyobb akadály a bennem lévő bűn az, ami gyakran a növekedést, a lelki gyarapodást meggátolja. Ez ellen kellene valamit tenni!

2. Másrészt azt szemlélteti ez az Igevers, hogy az antiókhiai gyülekezet küldöttei, miután Jeruzsálemben teljesítették szolgálatukat, egy új munkatárssal tértek vissza. Isten gondoskodik az igeszolgálat személyi feltételeinek biztosításáról. Nem is akárkit küld: Márkot. Azt a tanítványt, aki Krisztus mellett minden csodának és tanításnak a közeli résztvevője lehetett.

Annyira jó azt látni, hogy ahol baj van, vagy a Krisztusban való összetartozás ereje meggyengül oda Isten helyez valakit, aki “fel tudja dobni” őket. Megtapasztalhatjuk ezt ma is, amikor lelkipásztoraink nyugdíjba vonulnak, vagy más gyülekezetbe kerülnek, vagy a presbitérium összetétele megváltozik, akkor az tapasztalható, hogy Isten Szentlelke a gyülekezet életét felpezsdíti. Igen, van amikor ez a pezsgés elcsendesedik, mert megfáradtunk, nem látjuk a gyümölcstermést. De a növekedéshez ez is hozzá tartozik: a gyümölcs fa is egy két hétig virágzik, látszólag nem történik semmi, de ami az emberi szem számára láthatatlan, nagyon sok minden azért csak előre halad a fejlődésben. Aztán elhullnak a szirmok, kialakul a gyümölcs, és hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy szakítsunk a fának a gyümölcséből. Közben a növekedést adó áldás Isten kezében van. Ha azt érezzük, hogy meglankadt bennünk valaki, és az Úrtól küldött szolga sem tud kimozdítani ebből az állapotból, akkor továbbra is azért imádkozzunk, hogy ez a mai Ige újból bátorítson minket arra, hogy a növekedés az Úr Isten kezében van, Nála pedig minden lehetséges. Ámen

Kovács Mátyás Péter, Sándorhomoki lkp.

„És ímé az Úrnak angyala eljöve, és világosság fénylék a tömlöcben: és meglökvén Péter oldalát, felkölté õt, mondván: Kelj jöl hamar! És leesének a láncok kezeiről.” (ApCsel 12,17)

Börtönmisszióba járok és az ige elolvasása után rögtön az jutott eszembe, hogy a mostani rabok is szívesen fogadnának egy ilyen angyalt, aki kivezeti a szabadba őket.

Valaki a napokban azt mondta nekem, hogy széllel szembe nem lehet „dolgunkat végezni”, mert a hatalom nem engedi. Én biztos vagyok abban, hogy nem földi hatalmak döntik el azt, hogy honnan fúj a szél, hanem a Szentlélek a leghatásosabb szél (a Biblia ősnyelvei így nevezik a Szentlelket) ezen a világon, akinek a munkáját érzékelhetjük és láthatjuk. Amíg tehát Isten velünk van, sokan vannak ellenünk, de Istennel egyedül is többségben vagyok.

Így indult el Péter is, és a többi apostol is, nem félve a mártírhaláltól, nem rettegve az ősellenségtől, hanem bízva a szabadító Istenben, aki örökre lerázza a bilincseket. Akarod-e ezt a szabadságot? Ámen!

Rácz Ervin,

Erdőd

Át-adás

A tanítványok pedig elhatározták, hogy a szerint, a mint kinek-kinek közöttük módjában áll, küldenek valamit segítségül a Júdeában lakozó atyafiaknak.

(ApCsel 11,29)

Antiókiában a gyülekezeti tagok nemcsak hallgató tagjai, de cselekvői is az Igének, ugyanis arról hallunk, hogy a gyülekezeti tagok adományt gyűjtenek a Júdeában lakó testvéreknek. (tudomásunk van Palesztinában lévő éhínségről Kr. u. 46-48 között). Eszünkbe juthat Jézus figyelmeztetése: „Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” Tehát nem csak az a fontos, hogy az ember cselekedjen, hanem az, hogy az Isten akaratát cselekedje. De mi az Isten akarata? – tehetjük fel a kérdést. Erre több helyről kapunk választ a Szentírásból: Isten akarata, hogy a bűnös ember megtérjen és éljen, hogy megszentelődjünk, hogy Őt hallgassuk, hogy egymást szeressük.

A fönti Igében az antióchiai gyülekezet, – melyet a páli misszió lelki bázisának is szoktunk nevezni, – úgy kereste Isten akaratát, hogy tettében embertársai felé fordult és segített. Sokszor várjuk el, hogy rajtunk segítsenek; panaszkodunk, hogy ez is, meg az is hiányzik életünkből. Nem azt vesszük észre, hogy Isten mit adott, hanem azt, hogy még mi hiányzik. Olyan ez, mint az Édenkertben élő első emberpár magatartása: mindenük megvolt, de mégis hiányzott valami az életükből: annak a bizonyos fának a gyümölcse.

Az ember sokszor elégedetlen, s úgy érzi, hogy akkor lenne boldog, ha kapna, ha segítenének rajta. Az igazi boldogság azonban ad, ajándékoz, megoszt, továbbadja azt, amit korábban Istentől kapott. Nem háláért ad, hanem hálából.

Néhány aktuális kérdés feléd: adsz-e Istennek egy napot a hétből, egy órát? Adsz-e elég időt önmagadból hitvesednek, gyermekednek, szüleidnek? Adsz-e időt az imádkozásra? Adsz-e időt az egyházadnak, a közösségnek, a közösségért? Adsz-e időt önmagadnak, hogy lásd: Isten a legtöbbet adta néked és érted. Mit adsz cserébe?

Ámen!

Király Lajos,

Batiz