Kezdőlap / Prédikációk / Az Úr megjelent nékünk

Az Úr megjelent nékünk

Alapige: Lukács 2,15-20

Ha pásztor lennél és kétezer évvel ezelőtt éltél volna, kedves ünneplő testvérem, vajon mit tennél, ha a megszólított vagy örömhírt kapott ember csoportjába tartoznál? Hogyan reagálnál a hallott üzenetre, mi lenne az első lépésed?

Sokan azt válaszolnák, hogy nem tudják megmondani, mert ilyen élményben még nem volt részük. Valóban nagy megrázkódtatás érte a pásztorokat, hiszen közülünk kinek jelent meg angyal az égből, hogy valami üzenetet átadjon?  Mi ahhoz vagyunk szokva, hogy az embertársainktól kapjuk az üzeneteket, egy gyülekezet ahhoz van szokva, hogy lelkészétől kapja az isteni üzenetet, ahogyan olvashatjuk Malakiás próféta könyvében is „ a papnak ajkai őrzik a tudományt, és az ő szájából törvényt várnak, mivel a Seregek Urának követe ő”.

Mások azt mondanák, hogy nem tudnak mit kezdeni az ilyen üzenettel vagy azzal mentenék magukat, hogy ők csak egyszerű emberek, akik nem értenek az isteni üzenetekhez, nem végeztek teológiát, sőt még templomba sem járnak, hiszen erre nekik nincs idejük.

Mindezek mellett én mégis hiszem, hogy lennének olyan emberek, akik a betlehemi pásztorokhoz hasonlóan még kiváncsiságból is elmennének, félretéve minden félelmet és szorongást, és azt mondanák egymásnak: „menjünk el mind Betlehemig és lássuk meg e dolgot, amelyet az Úr megjelentett nékünk”. Olyan szép volt akkor a pásztorok részéről, hogy mind elmentek. Nem mondták azt, hogy küldjünk egy delegációt a tények megállapítására, vagy hogy osztódjunk kétfelé, egy része menjen be a városba, a másik meg maradjon a nyáj mellett. Mind elmentek. Jó lesz tanulni tőlük. Jó lenne nekünk is ezeknek az egyszerű embereknek a viselkedéséből tanulnunk és példát merítenünk.

Milyen szép lenne, ha az „én és az én házam népe” alapon mindenki a családból eljönne a templomba, nemcsak ezen a Karácsonyon, hanem minden istentiszteleti alkalmon, hogy találkozzon Isten ajándékával, Jézus Krisztussal, akit az Atya a váltságunkra és üdvösségünkre ajándékozott nekünk. Karácsony annak az ünnepe, hogy Isten úgy döntött, hogy minden képzeleten és mértéken felül megajándékoz minket. Ő volt az, aki az első karácsonyi ajándékot Jézusban elkészítette. Ezt akkor még kevesen tudták, és ma is kevesen gondolnak így Jézusra. Azonban Isten ajándékozásának a célja az is volt, hogy örömet szerezzen mindazoknak, akik Jézust, az Ő legnagyobb ajándékát megkapják, a vele való találkozás által személyesen megtapasztalják. Olyan jó lenne, hogyha Isten elmondhatná személyesen mindannyiunknak azt, hogy Ő valóban örömet szerezni hozott ide bennünket ma is, hogy arról beszéljen velünk: hogyan lehet az életünk még teljesebb. Hogyan lehet Jézus által a sokfajta szűkölködésünk betöltött kereséssé? Hogyan válhat a sokfajta nyugtalanságunk egyfajta belső megállapodássá?

Sokan vannak, akik azért próbálnak egyik pillanatról a másikra élni, mert úgy látják, hogy nincs értelme annak, hogy hosszabb távú célokat keressenek az életben. Nincs okuk az örömre. Annyi fajta nyomorúság éri őket, hogy ez bőven elég lenne több embernek is. Jó, ha valahogy elhordozhatják, de semmi okot nem látnak az örömre. Számtalan ember van, aki úgy gondolja, hogy Istennek mást kellett volna tennie, mint amit tett. Mást kellene volna adnia, mint amit adott. Soroljuk a saját kis listánkat, hogy Uram, mi mindent kellene, hogy elvégezzél az életemben. Mi mindent kellene, hogy megadj. Úgy gondoljuk, hogy Isten valahogy nem találta el azt, amire szükségünk lenne. Gyakran lehet ezzel találkozni.

Az a tragédia az ilyen gondolatban, hogy a világ legnagyobb ajándéka mellett hajlamosak vagyunk időnként elmenni. Isten legnagyobb szeretetének a jelét, amit nem lehet felülmúlni, képesek vagyunk lekicsinyelni, és úgy szűkölködik az életünk, hogy közben Isten mindent elkészített már, amire csak szükségünk lehet.

Hatalmas ajándékot készített nekünk Isten, és sokszor mégis azt tapasztaljuk, hogy szűkölködik az életünk.

Ha úgy érezzük, hogy az életünk nem olyan boldog, bővölködő, mint amilyen szeretnénk, hogy legyen, engedjük, hogy Ő meggazdagítson minket Krisztus által. Vigyük elé mindazt, ami nyomaszt, és adjunk hálát, hogy Ő már betöltötte szükségeinket.

A betlehemi pásztorok tehát fogták magukat és mind elmentek. Még útközben sem tanakodtak egymással, hogy azért jó lenne szólni az egyházi főméltóságoknak, mert azért mégis ők az illetékesek  e dologban, ők kellene intézkedjenek a továbbiakról, az örömhír továbbadásáról, az ószövetségi prófécia beteljesedésének a kihirdetéséről. Vagy gondolhattak arra is, hogy a főpapok és az írástudók már előbb hozzájutottak az angyali üzenethez és befogják jelenteni a jeruzsálemi templomban mindazoknak, akik várva várják a Megváltó születését.

Felolvasott igénk 16. verse azt mondja, hogy sietséggel mentek el, nem tétováztak, nem teketóriáztak, hanem siettek be a városba. Gondolhattak arra is, hogy tumultus lesz a betlehemi jászol körül, vagy hogy mások már hamarabb eljutottak, mint ők. Nem tudhatták azt, hogy  az angyalok csak nekik hozták el az örvendetes hírt. Amikor megérkeztek az angyalok által megadott helyre, akkor láthatták, hogy az istálló ajtaja előtt nincs tolongó tömeg. Kívülről szemlélve a dolgokat úgy néz ki, mintha semmi rendkívüli dolog nem történt volna. De amikor bementek az istállóba, akkor meglátták Isten ajándékát, a megígért Szabadítót, aki ott feküdt bepólyálva a jászolban úgy, ahogy az angyal megmondta nekik.

Ó, milyen csodálatos hír, amit hallottak és milyen csodálatos látvány, melyben részesültek. Ők voltak az elsők, akik láthatták a saját szemükkel Isten drága Ajándékát, akit küldött számunkra, elesett, bűnben fetrengő és bűnökkel küszködő emberek számára. A próféták elhallgattak, az Ige testté lett, Krisztus közénk jött, az övéi közé.

Amikor szeretünk valakit, vágyunk találkozni, együtt lenni vele. Vágyunk kifejezni, éreztetni szeretetünket. Figyelünk rá, együttérzünk vele. Ha bajban van, segíteni próbálunk neki. Jézus Krisztus azért jött közénk, hogy közel jöjjön hozzánk Isten szeretete, hogy velünk legyen maga Isten. Ő vágyik arra, hogy velünk legyen, hogy éreztesse, hogy kifejezze szeretetét. Együttérez velünk. Tudja, hogy nehéz a sok kérdés, gond, teher, amelyekkel nap, mint nap szembesülhetünk. Nehéz a betegség, a gyász. Sokszor nehéz egymást elhordozni vagy a magunk nyomorúságát, bűnét cipelni. Végtelen szeretettel jön, hogy megszabadítson, hordozzon, erőt adjon, megtartson.

Szenved Isten értünk. Szenved, amikor mi szenvedünk és szenved értünk kereszthalált halt Fiában, Jézusban. Azt szeretné, hogy örüljünk, öröm legyen ez az élet, és azt, hogy megtartson, hogy örök életet adjon.

Isten szeret, Isten szenved értünk. Ő segíteni akar. Ismer minket, tudja, kik vagyunk, milyenek vagyunk. Tudja mennyi bennünk a jóindulat, a lelkiismeretesség, az egymással való törődés. De ismeri hibáinkat, hanyagságunkat, szándékosan vagy akaratlanul elkövetett bűneinket. Ismer és így is szeret.Isten szeret minket. Nekünk  küldte, értünk küldte, miattunk küldte egyszülött Fiát. Isten szereti a világot, az embert. Isten szeret téged és engem. Olyan jó lenne, ha ezek a bizonyságtételek minden ember ajkáról elhangzanának.

Otthagytad-e szívedet a karácsonyi gyermeknél?- feltehetjük a kérdést. Leborulni és tisztességet tenni Előtte ma sem jelent mást, mint Nála hagyni a szívünket. Jézusnak nem azokra a kincsekre van szüksége, amit például a bölcsek vittek elé, hanem a mi szívünkre. Te, kedves testvérem, hol hagytad, kinél hagytad a szívedet? Egy beteg koldus ült az út szélén és kezét a járókelők felé nyújtva koldult. A legtöbben észre sem vették. Aztán valaki megállt és ezt mondta: Nagyon szívesen adnék neked valamit, de most veszem észre, hogy egyetlen fillér sincs nálam. A koldus erre így válaszolt: Többet adtál nekem sok-sok fillérnél, mert te a szíved egy részét hagytad nálam. Ezt várja tőled a karácsonyi Gyermek! Őelőtte leborulni és tisztességet tenni azt jelenti: otthagyni a szívünket.

Kedves testvéreim bizonyára sok Karácsonyt megértetek és megünnepeltetek már, szeretném tőletek megkérdezni, hogy mit tettetek az Isten testben eljött szerelmes Fiával, hogyan fogadtátok Őt?

János evangélista leírta, hogy Jézus az  övéi közé jött, de az övéi (az akkori Izráel népe) nem fogadták be Őt. Ha valaki befogadta Őt, hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek azok, akik az Ő nevében hisznek. Gondold el, milyen szép hivatás, amelyre az Úr hív bennünket. De azokhoz is szeretnék szólni, akik már elfogadták Jézus Krisztust személyes Uruknak és Megváltójuknak. Ugyancsak János apostol írja a levelében, hogy most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivÉ leszünk. Tartsatok ki a hitben és az Úr Jézus iránti szeretetben. Fussátok meg az előttetek lévő küzdőteret, nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére, Jézus Krisztusra, hogy tudjátok elmondani ti is, mint Pál apostol, hogy futásomat elvégeztem és a hitet megtartottam, nem lettem sem hitehagyott, sem szakadár.

Azt olvassuk a pásztorokról, hogy hirdetni kezdték, ami nekik a Gyeremek felől megmondatott. Elmondták ott az istállóban Józsefnek és Máriának, hogy milyen szép, de ugyanakkor félelmetes élményben volt részük. Elmondták azt is, hogy ez az öröm nemcsak a szülőké, nemcsak a Betlehem város lakosaié, hanem az egész népnek az öröme. Mi pedig hozzátehetjük azt is, hogy nemcsak Izráel népének az öröme, hanem minden népé és nemzeté, amely a földkerekségen lakozik, mindazoké, akik belátják, hogy Jézus földrejövetele  és váltsághalála nélkül mind elveszett emberek lennénk és semmi reménységünk nem lenne az üdvösségünk felől. De így, ha Jézus eljött, hogy meghaljon a mi bűneinkért, akkor nyitva áll a menny kapuja és még mindig tart a kegyelmi idő azok számára, akik még nem tették meg a életedbe, mert az idő, az Ő eljövetelének az ideje közel van. Ne találjon benneteket felkészületlenül vagy hitetlenül.

Azok, akik hallották, a pásztorok beszámolóját, elcsodálkoztak rajta. Lehet, hogy azt furcsállták, hogy miért épp a pásztorokat választotta ki Isten a csodálatos örömhír meghallására és továbbadására.  Gondolhattak arra is, hogy vannak Izráel népének oly emberei, akik illetékesebbek lettek volna erre a feladatra és e szolgálat elvégzésére. Mit teszel te, kedves karácsonyt ünneplő testvérem, ha Isten csodálatos eseményeket hoz nyilvánosságra számodra és veled ismerteti meg ezeket? Tovább tudsz-e adni egy isteni örömüzenetet? Képes vagy-e elvégezni azt a feladatot, amit Isten reád bízott? Vagy mentegetőzöl mint Mózes és Jeremiás, vagy vállalod az engedelmes szolga szerepét, mint Jónás, de közben nem oda mész, ahova a küldetés szól? Sose mondd azt, hogy te nem vagy képes semmire, hogy vannak náladnál felkészültebb emberek, mert te egy egyszerű szakképzetlen ember vagy. Akkor a betlehemi pásztorok mit kellett volna mondjanak, mennyire ellene kellett volna álljanak a Szentlélek indíttatásának és ne menjenek sehova. De ők nem ezt tették. Nem tanácskoztak testtel és vérrel, ahogy Pál apostol mondja, hanem elmentek mind, hogy szemtanúi lehessenek a csodálatos kijelentésnek.

Máriáról azt olvassuk, hogy a pásztorok által hallott igéket megtartja és szívében forgatja. Sokat mond ez a 19, vers számunkra. Elsősorban elhitte, hogy amit a pásztorok mondottak, az mind igaz. Tudta, hogy azok angyali üzenetet adtak tovább és úgy fogadta őket, mint igéket. A pásztorok elmondták, hogy Megtartó született, aki Úr és Krisztus, tehát Felkent, olyan Valaki, akit sokan vártak, nemcsak Jeruzsálemben, hanem Júdeában is és Izráel minden területén az ószövetségi próféciák beteljesedését váró emberek. Egy cseppet sem gondolta Mária azt, hogy ezen írástudatlan emberek beszédét nem kell komolyan venni, hanem megtartotta és a szívében forgatta.

Te hogyan viszonyulsz a hallott igéhez, testvérem? Elszántad-e már magad arra, hogy megtartsad Isten igéjét és aszerint is élj? Ha ezt megteszed, akkor boldog keresztyén lehetsz. Az első zsoltár szavait idézve olyan leszel, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejekorán megadja gyümölcsét, levele nem hervad el,- minden munkádban jó szerencséd lesz. Máriáról még azt is olvassuk, hogy az igéket a szívében forgatta. Nemcsak meghallgatta, megcsodálta és utána elfelejtette, hanem sokat gondolkozott rajta. Milyen jó lenne, ha az ünnep elteltével mi sem feledkeznénk meg Isten csodálatos kijelentéséről és mennyei ajándékáról, akit Jézusban, a mi Urunkban kaptunk.  És ugyanúgy ne feledkezzünk meg egyetlen igéről sem, amit akár az istentiszteleti alkalmakon hallunk vagy amit otthon olvasunk a bibliai vezérfonalból. Forgassuk mi is azokat a szívünkben, mélyüljünk el benne, gondolkozzunk el azon, hogy mi Istennek a hozzánk intézett személyes üzenete.

Felolvasott igénk utolsó versében azt hallottuk, hogy a pásztorok visszatértek dicsőítvén és dícsérvén Istent mindazok felől, amiket hallottak és láttak, amint nekik megmondatott. A szívükben még ott csengett a mennyei kórus éneke: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek és a földön békesség és az emberekhez jóakarat”. Egyszerűen fogalmazva azt mondhatom, hogy énekelve vonultak végig Betlehem utcáin, vissza a munkahelyükre, a nyáj mellé. Éneklésük hangja betöltötte a város utcáit. Innen származik az a szokás, hogy Karácsonykor, főleg falun, megtelnek az utcák Istent dicsőítő gyermek- és felnőtthanggal egyaránt. Bárcsak olyan szívből jövő és örömteli dicsőítés lenne a mi éneklésünk is, mint akkor régen volt. Azért voltak boldogok, mert látták saját szemükkel az Üdvözítőt. Mi is megláthatjuk lelki szemeinkkel az Úrvacsora kenyerében és borában ezen az ünnepen is azt, aki kegyelemből leszállt a mennyekből minden népek üdvére. Most még annyit kell megtenni annak, aki még nem tette meg, hogy zárja a szívébe Jézust és legyen ez lelkének örömére.

A karácsonyi történet sem mese. Én is csak azt hirdetem, amiről egészen meg vagyok győződve. És Isten erre a bizonyosságra akar elsegíteni mindnyájunkat. Ehhez végig kell járnunk a pásztorok útját. Ebben a lármában és hajszában is, amiben a legtöbben élünk, meg kell tanulni biztosítani egy kis csendet, hogy Isten beszélhessen velünk és meggyőzhessen minket. Igét kell hallgatni nemcsak nagy ünnepen, hanem amikor csak lehet mindig. A templomtól el kell jutni Jézusig, vagyis egyszer ki kell mondanunk: Úr Jézus, eddig gyakorlatilag nélküled éltem, mostantól kezdve veled szeretnék. Gyere be az életembe, és te legyél ott az úr. Aztán, ha Ő lesz az úr, akkor már vele együtt leszünk ott az Őt még nem ismerők között, és meggyőződéssel tudjuk hirdetni, kicsoda Ő, mit tett velünk és mit ígér mindazoknak, akik hisznek benne.

Mondtam az imént, hogy a pásztorok visszamentek a munkahelyükre Istent dicsőítve. Pár nap múlva lejárnak az ünnepek és te is, kedves testvérem, visszatérsz a munkahelyedre: az iskolások az iskolába, az egyetemisták az egyetemre, a munkások a gyárba. Szeretném hinni, hogy az ajkatokon akkor is ott lesz az Istent dicsőítő ének, és remélem ez nem fog elhalkulni soha. Legyen az egész életünk Isten dicsőítésének szánva mindaddig, amíg a mennyei kórusban fogjuk dícsérni drága Urunkat egy örökkévalóságon át. Ámen.

 

 

Szóljon hozzá