Kezdőlap / Napi Ige / 2013. október 19.

2013. október 19.

„Megfélemlék azért Jósafát, és az Urat kezdé keresni és hirdete az egész Júda országában bőjtöt. (…) Nincsen mi bennünk erő e nagy sokasággal szemben, mely ellenünk jön. Nem tudjuk, mit cselekedjünk, hanem csak te reád néznek a mi szemeink. És a Júdabeliek mindnyájan állanak vala az Úr előtt, gyermekeikkel, feleségeikkel és fiaikkal egyetemben. (…) Így szól az Úr néktek: Ne féljetek és ne rettegjetek e nagy sokaság miatt; mert nem ti harcoltok velök, hanem az Isten.” (2Krón 20, 3.12.13.15.)

1.      Fenyegetés

2.      Félelem

3.      Imádság

4.      Bizalom

5.      Felelet

6.      Isten hadakozik, veszteg legyetek

7.      Istendicséret/istentisztelet

8.      Csoda/segedelem

9.      Hálaadás

10.  Hűtlenség

Címszavakban így lehetne összefoglalni a 20. rész mondanivalóját. Jósafát elődeihez és kortársaihoz képest fiatal uralkodó, aki szeretne az apja örökét követve Isten útján járni. Mindent meg is tesz érte, de őt sem kerüli el a próbatétel: egy nap fenyegetés tör rá és országára. Mit tesz ilyen helyzetben az ember? Nos, ő imádkozni kezd. Tisztában van gyengeségével, az adott helyzettel nem becsüli túl magát, de nem is becsüli alá fontosságát. Most neki bátorságra, erőre, de mindenekfelett útmutatásra van szüksége. És milyen jól teszi, hogy Istennél keres útmutatást.

A felelet nem marad el: Isten csodálatos segítségéről biztosítja a fiatal királyt. Egyszerű a megoldás: semmit sem tenni, hanem Istenre hagyatkozni. De éppen egyszerűsége hordozza a legnagyobb próbatételt: mer-e cselekvés helyett Istenre hagyatkozni? Megteszi, de nem marad tétlen. Ha már nem cselekedhet hadvezérként, cselekszik lelki vezetőként: Isten-tiszteletre szólítja fel a népet. Még a győzelem megtapasztalása előtt megfogalmazódik e hálaadásban a bizalom: Isten mindent aszerint cselekszik majd, ahogyan megmondotta, és beteljesíti ígéreteit.

Isten cselekszik. Csodálatos módon veri le a támadó sereget, és szabadítja meg benne bízó népét a fenyegetéstől. Mit lép a király? Ismét Istent dicséri. Magatartása pedig átragad a körülötte levőkre és mindenki az Istennek ad hálát, és kötelezi el magát az Úrnak való szolgálatra, benne bízó életre.

Azonban megjegyzi a krónikaíró, hogy később Jósafát barátkozni kezd az északi országrész istentelen királyával, amiért is az Úr Isten megbünteti. Neki Istennel kellett volna zavartalan közösségben maradni, mert áldás, és a csodák megtapasztalása csak ott van, ahol az ember az Isten közelében tud maradni.

Tudunk-e kétségbeejtő, vagy aggodalmas helyzeteinkben Istenhez menekülni és tőle kérni imádságban segítséget bízva abban, hogy Ő majd teljesíti? Mert ha igen, akkor a felelet sem marad el, Isten csodálatos módon lesz jelen életünkben és tapasztalhatjuk meg hatalmas munkáját. Csakhogy ne feledkezzünk meg bízni Benne a próbatétel idején, annak megszűnte után pedig hálát adnia a szabadításért. Ne engedjük, hogy bármi közénk és Isten közé álljon, mert akkor eltávolodunk tőle és áldó jelenlététől. Maradjunk meg mindig az Ő közelségében hűséges alattvalójaként. Ámen!

Kürti Tamás,

Szatmárgörbed – Aranyosmeggyes

 

Szóljon hozzá