Kezdőlap / Napi Ige / 2013. március 3.

2013. március 3.

I Korinthus 4: 5 verse

„Egyáltalában ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet.”

Szeretet Testvéreim!

„Ne ítélj, hogy ne ítéltessél” elsőre ez a gondolat merült fel bennem az Ige olvasása kapcsán. Az ember könnyen ítéletbe esik, és könnyen mondja a másik embertársa felé, hogy ő nem olyan, mint kéne legyen, nem úgy viselkedik, nem úgy öltözködik más az érdekeltségi köre, beképzeld és még sorolhatnám. Pál inti a korinthusi gyülekezet, hogy nem az ő dolguk ítéletet hozni, hagyják csak ezt az Úrra. Könnyen meg lehet ítélni az embert, de könnyen bele is bukhatunk, mert mi történik, ha mégse úgy van.

Mi keresztyének se vagyunk ezek alól mentesek, hiszen sokszor ítélkezésbe kezdünk mi is. Ha most a környezetbe ilyet látsz, pl. hogy a barátod vagy közeli ismerősöd, kritizál, esetleg kioktat, ne azzal vágj vissza, hogy te se vagy különb, mert akkor te is olyan leszel, mint ő!

A kegyelmi időben inkább arra törekedj, hogy mélyíts jobban el a kapcsolatodat Istennel és Ő rá figyelj. Enged, hogy ő vezessen, és ne ítélkezz. A megoldás tehát az, hogy az Igével győzd, meg a felebarátod ítélkezését, a többi pedig már nem a te hatásköröd. Ha valóban fontos Isten Igéje számára, akkor komolyan veszi, és ma még elgondolkodik rajta, hogy nem e fontosabb az Isten szava az ítélkezésnél. S végezetül Renényik Sándor: Kegyelem- című verséből egy rövid részletet hadd osszak meg a kedves olvasókkal, a vers sorai önmagért beszélnek.

„Istenem, add, hogy ne ítéljek –

Mit tudom én, honnan ered,

Micsoda mélységből a vétek,

Az enyém és a másoké,

Az egyesé, a népeké.

Istenem, add, hogy ne ítéljek.

 

Istenem, add, hogy ne bíráljak:

Erényt, hibát és tévedést

Egy óriás összhangnak lássak –

A dolgok olyan bonyolultak

És végül mégis mindenek

Elhalkulnak és kisimulnak

És lábaidhoz együtt hullnak.

Mi olyan együgyűn ítélünk

S a dolgok olyan bonyolultak…”

 

Ha valóban fontos Isten Igéje fontos számunkra, akkor megszívleljük a ma elhangzottakat s kérjük együtt a költővel, hogy „Istenem, add, hogy ne ítéljek” Járjunk az Ige ösvényén és engedjük, hogy vezessen bennünket Isten életadó lüktető Igéje. Ámen

Kaszaniczki Csongor

Tornyospálca

Szóljon hozzá