Kezdőlap / Napi Ige / 2013. július 15.

2013. július 15.

„És látá õket, a mint veszõdnek az evezéssel; mert a szél szembe fú vala velök; és az éj negyedik szakában hozzájuk méne a tengeren járva; és el akar vala haladni mellettük.” (Mk 6,48)

Sokszor vesződünk mi is az evezéssel és rémeket látunk, akár az apostolok. Azaz sokszor olyasmiért aggódunk, ami meg sem történt. És ha megtörtént, akkor ott van a segítség, Jézus és a küldöttei. Azaz mi is.

Egy  kaliforniai  középiskola  diákjai  három  hónapon  keresztül  készültek  arra,  hogy  a  húsvéti szünidőre  Mexikóba  utazzanak,  és  ott  segítsenek  a  szegényeken.  Imádkoztak  Istenhez,  hogy használja  őket  csodálatos  módon.  Nagy  várakozással  a  szívükben  el  is  utaztak  egy  Mexicali melletti kis gyülekezethez. Amikor vasárnap reggel megérkeztek a kis faluba, azt látták, hogy a templom, ahol szolgálni akartak,  csúnyán  leégett.  A  tető  beszakadt, már  csak  a  négy  fal  állt.  Óvatosan  léptek  be  az épület maradványai közé, ahonnan egy éneket hallottak  felcsendülni spanyolul. Egy elcsigázott,
csüggedt  lelkész  és  kilenc  gyülekezeti  tagja,  akik  éppen  délelőtti  istentiszteletük  közepénél tartottak, zavart tekintettel fogadta őket. Nyilvánvaló volt, hogy nem érkezett meg hozzájuk az a levél, amelyben a csoport a szolgálati szándékát jelezte, így aztán fogalmuk sem volt róla, hogy a csoport eljön, hogy velük töltse ezt a hetet.
Az ének után a lelkész megszakította az istentiszteletet, hátrament a középiskolás diákokból álló csoporthoz, és azt kérdezte tőlük: „Qué pasa?” (amit a csoport így értelmezett: „Ugyan mi a csodát kerestek ti, gazdag fehér gyerekek, itt, a mi templomunkban?”).
Hosszas hallgatás után az egyik tanuló megszólalt:
–  Keresztyén fiatalok vagyunk, és azért jöttünk ide, hogy szolgáljunk.
Amikor a lelkész ezt meghallotta, a szeme megtelt könnyel.
–  Három  hónappal  ezelőtt  valakik  a  faluból  felgyújtották  a  templomunkat  – magyarázta.  – Azóta imádkozunk, hogy Isten küldjön segítséget, de már feladtuk a reményt, hogy valaha is jön segítség. Dicsőség Istennek!
A harmincöt tanuló döbbent csendben állt. Sokszor hallották már, hogy Isten használni akarja őket,  és  most  életükben  először  meg  is  tapasztalhatták.  Csodálkozásában  az  egyik  tanuló odafordult egy másikhoz, és azt mondta:

–  Ezt nem tudom elhinni. Imameghallgatássá lettünk!

Ha viharos az életünk ne féljünk, mert Jézus mellettünk van. Ha másoknak van szüksége segítségre, akkor pedig mi is lehetünk eszközzé, vagyis Jézus tengereket csendesíthet bennünk és általunk. Még hétfőn is! Ámen!

Rácz Ervin,

Erdőd

Szóljon hozzá