Mk 5,35-43 „Ne félj, csak higgy.”
A Jairus leányának történetét olvasva, eltűnődünk azon, hogy mennyire szeretnénk, ha ez a történet mai világunkban, életünkben is megvalósulna, ha nemcsak a Krisztus hallgatósága, tanítványai lennének osztályrészesek a csodatételben, hanem mi is.
Mert betegeink vannak, hallottaink száma egyre nő, fájdalmas hír, ha egy idős ember meghal, még fájdalmasabb, amikor egy gyermek, fiatal költözik el földi világunkból. És mi si sokszor szeretnénk csodát, feltámadást, vigasztalást egymásra találást és örvendezést látni.
Krisztus világosan „levezeti a csoda élményt”. Felszólítja a csodára áhítozó életet: „Ne félj, csak higgy.”. Aztán „bizonyos” tanítványokat megszólít, hogy vele legyenek a csoda átélésében. A csoda „helyszínéről” kiküldi a siránkozókat, zűrzavarkeltőket, jajgatókat és gúnyolódókat. Maga mellé veszi a betegért „imádkozókat”, megfogja a pusztulásra ítélt kezét és CSODÁT TESZ.
Veled és velem is ezt teszi Krisztus percről-percre, napról-napra. Mindég levezet életünkben egy csoda élményt. Bátorít és bíztat „Ne félj, csak higgy.”, vasárnapról-vasárnapra megszólít, hogy együtt éljük át az élet csodáit. De eltaszít az ő csodájától, ha életünk bűnös, hitetlen és kételkedő lesz.
Az imádságban azonban nemcsak mi fogjuk az Ő kezét, hanem Ő is fogja a mi kezünket azért, hogy az ő áldott csodáját feltétlenül megláthassuk.
Hallgassunk tehát ő reá, engedjük, hogy vezessen a csodák világába. Ámen.
Kiss József,
Szatmárpálfalva