Kezdőlap / Napi Ige / 2013. augusztus 23.

2013. augusztus 23.

“…és senkinek semmit sem szólának, mert félnek vala” (Márk 16, 8-b).
Gyermek koromban (azt hiszem, így volt ezzel mindenki) féltem a temetőbe menni, ez a hely valami titokzatosságot jelentett, számomra érthetetlen volt minden. Sírhantok, régebbiek, újabbak, gondozottak, elhanyagoltak, a nagy csend, amely megüli a sírkerteket. Emlékek azokról, akiket már csak a név és az évszámok jeleznek.

Három asszony siet húsvét hajnalán Jézus sírjához. A látványtól valósággal ledöbbennek: a zárókő nincs a sír szájánál, a sírboltban Jézus holtteste helyett egy fehér ruhába öltözött ifjút látnak, aki meg is szólal: “Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, aki megfeszíttetett, föltámadott, nincsen itt…” (6. vers). Parancsot is kapnak ettől az ismeretlentől: menjenek a tanítványokhoz és mondják el az örömhírt, hogy Jézus feltámadott.

A parancs szavának, akármennyire is akarják, nem tudnak engedelmeskedni, néma marad az ajkuk, félelmükben szólani sem tudnak. Amikor félünk általában kiáltani szoktunk, segítséget hívunk, mentségért könyörgünk. Örömünkben is kiáltani szoktunk, meg szeretnénk osztani a bennünket ért örömöt mindenkivel.  Itt másfajta félelemről van szó, úgy gondolják, ha elmondják valakinek a látottakat, kigúnyolják őket, eszelősöknek minősítik, vagy rájuk fogják, hogy ezek az asszonyok már megint kitaláltak valamit. “Csak asszonyok mondják”- kevés hitele van az ő szavuknak, különösen zsidó körökben. Beszédes hallgatás ez a javából, annak a ténynek a lereagálása, hogy Jézus feltámadott.

A feltámadott Krisztus negyven napnyi időt ad tanítványainak is, hogy megererősödjenek a hitben, talpra tudjanak állni, hogy a mennybemenetel után tovább vigyék az evangéliumot. Nekünk már nincs okunk a félelemre, bátran énekeljük:

“Nincs már szívem félelmére,

nézni sírom fenekére,

mert látom Jézus példájából,

mi lehet a holtak porából…” Ámen!

Fodor Lajos,

Halmi

Szóljon hozzá