Kezdőlap / Napi Ige / 2013. április 25.

2013. április 25.

Ap Csel 7,57 „Felkiáltván pedig nagy fenszóval, füleiket bédugák, és egyakarattal reá rohanának”

Olvasni Ap Csel 7,54-60

Egységben az erő – mondjuk ezt sokszor buzdító szándékkal, nemhiába hiszen valóban így van. Ahol az emberek tudnak összefogni, egységesen tenni egy közös célért, ott nagy valószínűséggel el is érik azt. Azonban nem mindegy, hogy az a bizonyos cél építő vagy romboló szándékú. A pünkösdi történet azzal kezdődik, hogy a tanítványok „mindnyájan egyakarattal együtt valának” (Ap Csel2,1). A tanítványok esetében az egység, vagy  másként mondva az egy akarat a Szentlélek kitöltetésének előzménye volt, István vértanú esetében viszont ez a megkövezés előzménye. Nem biztos, hogy minden összefogás egyben jó is, ezt bizonyítja Jézus szenvedéstörténetében is a sokság „felkiálta az egész sokaság, mondván: Vidd el ezt, és bocsásd el nékünk Barabbást!” (Lk 23,18).

Gyermekkorom vallásórái közül ez az egyik legemlékezetesebb történet. Már akkor felmerült bennem a kérdés: hogy lehetnek ilyen gonoszok az emberek? Ma viszont kevesebb ítélettel és több fájdalommal kérdezem ugyanezt, hiszen nem kell hozzá más csak, hogy bedugjuk fülünket Isten előtt és máris a pusztító tömegben találjuk magunk. Kérjük Istent, hogy szabadítson meg minket az ilyen süketségtől és tévelygéstől, éppen ezért igyekezzünk megtartani Pál buzdítását: „Szüntelen imádkozzatok. Mindenben hálákat adjatok” (1 Thesz 5,17-18). Ámen!

Erdei-Árva István,

Szamoskóród

 

Szóljon hozzá