“…az én népemet tanítsák, hogy mi a különbség szent és köz között, és a tisztátalan és tiszta között való különbséget ismertessék meg velök” (Ezékiel 44:22)
Szolgálatot Isten hajlékában csak a hűséges papok végezhettek, a többiek be sem mehettek a szent helyre. Időközben Isten szolgái is elhajoltak az élő Istentől, sokszor az önmaguk dicsőségét keresték vagy a tömeg kívánalma szerint beszéltek. A lelkipásztori ( papi) szolgálatnak is megvannak a maga buktatói. A szolgálatba is bele lehet fásulni, gépiessé válhat az istentisztelet. Igaza lehet Pál apostolnak is:“hiábavaló beszédre hajlottak“(I. Tim.1:6-b)
Isten Igéje elsősorban az igehirdetőnek szól, az olvasott Ige először az igehirdetésre készülő szolgát szólítja meg és így tevődik fel a kérdés: Mit üzen nekem először a kiválasztott vagy a napi Ige? Hogyan tudom ezt az üzenetet én tovább adni? Állandó kérdés, amely mindig készenlétre kényszerít. Állandó tanulásra van szükség, hogy tanítani tudjunk.
Jézus missziói parancsa így hangzik:“Elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népeket,…tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek…” Sokan azt kifogásolják Isten törvényében, hogy sok benne a tiltás. Mit szabad?- kérdezik.
A próféta arra kéri a tanításra alkalmas papokat, hogy a népet világosítsák fel a különbségekről, ami létezik szent és közönséges, tisztátalan és tiszta között. Tegyük hozzá azt is, hogy a különbség felismerése után következnie kell a döntésnek, ami rajtunk áll. Vállalnunk kell döntésünk következményeit, amelyek az Isten fennhatósága alá tartoznak. Például pirosat mutat a jelzőtábla, lehet, hogy egyszer-kétszer-háromszor…átsétálsz, de az is megtörténhet, hogy elkap a rendőr vagy elüthet egy szabályosan közlekedő jármű. A felelősség a tiéd!
Válasszuk az ÉLETET! Ámen.
Fodor Lajos
Halmi