„… amely asszony féli az Urat, az szerez dicséretet magának!” Péld 31,30
A mai nappal elérkeztünk a Példabeszédek könyvének utolsó fejezetéhez. Aki elolvassa ezt a részt, biztosan eszébe jutnak azok a tanítások, intések, amelyekkel eddig megismerkedtünk. Többször is előkerült a szülői intés: őrizkedj a gonosz, a csalárd asszonyoktól.
Ebben, az utolsó fejezetben azonban már nem a szülői féltés, hanem a hűséges társra rátaláló büszke férj vallomása olvasható, azé, aki derék asszonyra talált. Olyanra, akinek „ára sokkal felülhaladja az igazgyöngyökét.”. Tudjuk, érezzük, nem az ember piaci értékéről és reálhozamáról beszél. Az emberi élet, a hűség, a szolgálatkészség nem fejezhető ki pénzben, értéke messze felülhaladja a drága kincsek által nyújtott örömöket.
Gyermekkorunkban sokat hallgattuk nagyanyáink történeteit: hogyan értek este haza holtfáradtan a gyárból, a mezőről, és ott volt a mosás, kenyeret kellett sütni, amíg az kelt és sült, megfőtt a törtpaszuly a lágykenyérhez, és közben a kisruhákat is kivasalták. És már pitymallott, és várt a szekér, a traktor, az autóbusz, és indult egy új nap. Erőn felül teljesítettek.
De vajon csak ők? Nézz a feleségedre, testvérem! Észre tudod venni azt az erőn felül elvégzett munkát, szolgálatot, amelyet nem magáért, hanem övéiért végez? Ez a csodálatos az asszonyi élt szolgálatában, nem magának él, mindig másoknak. Mint az újszövetségi Tábitha.
Tudjunk örülni, adjon Isten képességet észrevenni, és merjük megdicsérni feleségünket, köszönetet mondani édesanyánknak, nagyanyánknak a szolgálatért. Ne csak az elvesztésük után siránkozzunk a ruhák fölött, hogy már nincs!
Varga Botond
Szatmár-Németi