Kezdőlap / Napi Ige / 2012. július 17.

2012. július 17.

Példabeszédek 29:

„A vessző és dorgálás bölcsességet ád; de a szabadjára hagyott gyermek megszégyeníti az ő anyját. (15)”

Ha a foglalkozások, mesterségek szerint akarnánk csoportosítani a Bibliai üzeneteket, bármilyen munkakörben dolgozó ember számára van mondanivalója a Bibliában megszólaló Krisztusnak. A fenti Ige talán leginkább a pedagógusoknak szól, akik életük hivatásává választották azt a szép és nemes, de egyáltalán nem könnyű szolgálatot, hogy gyermekekből a szó nemes értelmében mondott embereket faragjanak. Megszólítja az Ige nemcsak a katedra mögül nevelőket, de minden szülőt, nagyszülőt, keresztszülőt, mindannyiunkat, akik a magunk helyén gyermekeket nevelünk, és sokszor nem tudjuk eldönteni, hogy szigorúak legyünk vagy lazák, egy-egy élethelyzetben pofonra vagy simogatásra van szüksége a felelősségünkre bízott gyermeknek.

Isten Igéje az ilyen nehéz szolgálatokban állókat is sok hasznos tanáccsal gazdagítja.

I.

A mai tanügyi törvények, tiltják a pedagógusoknak, hogy fizikailag vagy lelkileg bántsák a gyermekeket, nehogy azok komoly lelki sérüléseket szenvedjenek. Általános iskolás koromban nagyon csíntalan, sokszor szemtelen diák voltam. Ütöttek is a tanáraim érte rendesen, de nem szenvedtem semmilyen lelki sérülést. Ma már nem is haragszok rájuk, megérdemeltem. Egyszer egy lelkészbeiktató ünnepségen a beiktatott lelkész megköszönte apjának az egykor tanulásra ösztönző pofont, mert „a vessző és dorgálás bölcsességet ád”.

Isten azt akarja, hogy minden jövő nemzedék felelősségteljes és bölcs legyen, ehhez viszont olykor vesszőre és dorgálásra van szükség. Ne akard, hogy a túlságosan szabadjára hagyott gyermeked, majd rossz útra térjen. A Példabeszédek 23: 13-14  szépen alátámasztja fenti Igénket: “Ne vond el a gyermektől a fenyítéket; ha megvered őt vesszővel, meg nem hal.  Te vesszővel vered meg őt: és az ô lelkét a pokolból ragadod ki.”

II.

Hangsúlyos a példabeszédek könyvében, hogy  a gyermek fenyítéséről úgy tanít, hogy az vesszővel történjen. Nem ököllel, vagy lábbal, hanem olyan vesszővel, ami az eredeti szövegben jelent botot, pálcát, amivel „ha megvered őt, nem hal meg”. Másrészt nagy igazság van Gárdonyi Géza soraiban: A pofozkodás nagy bűn. Az emberi arc szent… az ember arca a lélek virága! Aki az arcot megüti, a lelket üti meg!” Az Igei bölcsesség talán arra is figyel, hogy az olykor szükséges testi fenyítésben használjunk vesszőt, a kezünkkel csak öleljük és simogassuk kisgyermekeinket.

Az Ige arra is megtanít, hogy az Isten akarata szerinti fenyítésnek van módja, mértéke és célja. A cél, hogy bölcsességet adjon. Az Efézusi level is figyelmeztet: „Ti atyák ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek azokat az Úr tanítása és intése szerint.”

III.

Isten mint Mennyei Atya sokszor fenyítéssel, próbatétellel akar bennünket jobbá nevelni. Ahogy az ismert zsoltár is megfogalmazza, “a te vessződ és botod, azok vígasztalnak engem” A példabeszédek könyve sem biztat véletlenül arra, hogy „Az Úrnak fenyítését, fiam, ne utáld meg, se meg ne und az Ő dorgálását. Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, és pedig mint az atya az Ő fiát, a kit kedvel.” 3: 11-12  Ámen.

Máthé Róbert

Patóháza

 

Szóljon hozzá