Lelkipásztorként elmondhatom, hogy az egyik legkellemetlenebb része a szolgálatomnak az, amikor fel kell olvassam az adakozók névsorát. Nem azért kellemetlen nekem ez, mert nehezemre esik neveket és számokat felolvasni, hanem azért, mert ilyenkor mindig Jézus szavai jutnak eszembe. Okoskodunk, taktikázunk mi lelkészek, hogy ha felolvassuk az adakozók neveit, hátha így többet adnak, ellenben Jézus világosan megmondja, hogy az adakozás titkon kell történjen, mindenféle felhajtás és öndicséret nélkül. Én szégyenlem magam Jézus előtt emiatt…
A Hegyi beszédben nemsokkal ezelőtt Jézus az mondja, hogy látszódjék a mi világosságunk, ebben a fejezetben pedig azt látjuk, hogy Jézus titkon való adakozásra, imádságra és böjtre tanít. Nem zárja ki a kettő egymást, mert a világolásnál mi nem a saját fényünket, hanem a jézusi világosságot közvetítjük, a képmutatóskodás azonban a saját magunk fényezését jelenti.
Lelki szemeim előtt előttem vannak az adakozó sztárok, celebek, a templomban nevüket halló, önmagukat büszkén kihúzó emberek és azok, akik csak akkor kelletik magukat, ha látják őket. Elvették jutalmukat!
1. Ha embereknek adsz, örülj, hogy teheted és tudd: Isten azt nem neked adta, csak nálad tette le.
2. Ha Istennek adsz, végül-is csak valamennyit visszaadsz.
Ne várd, hogy mindezekért megtapsoljanak, vagy “szenté” avassanak. Isten titkon lát, mindezeket tudja és számon tartja.
Egyedül Övé a dicsőség! Soli Deo Gloria! SDG!
Ámen.
Rácz Ervin,
Erdőd