Kezdőlap / Napi Ige / 2011. szeptember 13.

2011. szeptember 13.

Olvasandó: János 19:25-30
“És ettől az órától magához fogadá azt az a tanítvány.”

19:27b

Jézus Krisztus saját szenvedései közepette figyelte szerettei további sorsát. Az emberi szenvedés és megaláztatás állapotában gondot visel azokról, akik ott állnak a kereszt alatt. Mária, az édesanya előtt, úgy mutatja be a szeretett tanítványt, Jánost, mint aki ezután nála a fiú helyét fogja elfoglalni. János ezzel a jézusi akarattal azt a feladatot vállalja el a következőkben, hogy gondoskodjék Máriáról, mintha saját édesanyja lenne. János engedelmeskedett, és Máriát befogadta saját otthonába.

Ezeket a sorokat olvasva egy történet jut eszembe. Egy édesanyának egyetlen fiúgyermeke volt, akit férje korai halála miatt nehéz, de becsületes munkahelyen helytállva egyedül nevelt. Teltek az évek… A fiúcskából legény, a legényből hamarosan meglett férfi lett. Eljött a házasság pillanata, az egyetlen féltve örzött gyermek családot alapított. Az édesanya könnybelábadt szemekkel hallgatta végig a tiszteletes esketési prédikációját. “Most azért megmarad a hit, remény és szeretet, e három….” A továbbiakban már hárman laktak a két szobás családi házban, ahová hamarosan megérkezett Isten áldása, a gyermek, az unoka. A két szobás lakás ugyanakkor már kicsinek bizonyult, valakinek költöznie kellett. A feleség azzal kezdte zsarolni férjét, ha nem teszi ki anyját a házból, akkor felbontja a házasságot, és elköltözik gyermekével együtt. A sok-sok fenyegetőzés következménye bekövetkezett: A férj összecsomagolta anyja ruháit, és kipakolta az otthonból az édesanyát, akinek megdermedt holttestét egy téli reggelen a rendőrök a közeli park padjainak egyikén megtaláltak.

Jézus nem nézte a földre való eljövetele előtti kényelmet. Ő vállalta érettünk a szenvedést, és a szörnyű kín állapotában is, íme cselekszik, mert fontosak vagyunk számára. Olykor saját kényelmünkből egy darabkát sem vagyunk képesek föláldozni, hogy esetleg másokon segíthessünk, hogy életünk valóban keresztyéni élet lehessen vagy kifejezhessük hálánkat, ahogyan mindez a fenti történetben sem valósult meg. Kéjük ezért Istent, hogy adjon nekünk látó szemeket, halló füleket és érző szívet.

Ilonczai Zsombor

Szárazberek

Szóljon hozzá