Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / Csiha Kálmán, magyar vándorprédikátor
{{{ alt }}}

Csiha Kálmán, magyar vándorprédikátor

Forrás: Harangszó

Csiha Kálmán 1929-ben született és 2007. novemberében halt meg. A két évszám között egy jellegzetes, mondhatnánk: tipikus sors áll előttünk, melyben a 20. századi kisebbségben élő magyarok és magyar keresztyének egész életvalósága benne foglaltatik. Mégis, Csiha Kálmán személyisége és egész életműve méltó arra, hogy a „Magyar Örökség” címmel is megörökítsük nevét.

Csiha Kálmán 1929-ben Érsemjénben született földbirtokos családban. Iskoláit Érmihályfalván, Sárospatakon, Debrecenben, újra Érmihályfalván, Zilahon és Nagyváradon végezte. Iskoláinak gyakori változása a család sorsát tükrözi, hiszen a boldog és derűs gyermekkor után a II. világháború, majd az azt követő kommunista hatalomátvétel kamaszkorától vándoréletre kényszerítette. Középiskolái befejezése egybeesett családja kitelepítésével, melyet ő maga csak azért kerülhetett el, mert éppen nem tartózkodott otthon. Teológiai tanulmányait Kolozsvárt végezte, félig-meddig illegalitásban, hiszen miután nem vitték el családjával együtt a kényszer lakhelyül kijelölt Csíkszeredába, személyi igazolványát nem újíthatta meg, és családjával is csak a legnagyobb titokban találkozhatott. Lelkészi szolgálatát 1954-ben kezdte Aradon, ahol megszervezte az arad-gáji gyülekezetet. 1957-ben koholt vádak alapján letartóztatták, és koncepciós perben tíz esztendei börtönre ítélték. Szabadulásáig megjárta Románia legrettegettebb börtöneit és internáló táborait, – több helyen fordult meg rabként, mint diákkorában iskolásként. Nem sokkal letartóztatása után született meg kislánya, akit csak szabadulása után, 6 évesen láthatott először. 1964-ben általános amnesztiával szabadult, és először Gógánváralján, majd Marosvásárhelyen szolgált lelkészként. Itt öt új gyülekezetet szervezett húsz esztendei szolgálata során. 1975-ben teológiai doktorátust szerzett, 1980-ban esperessé választották, majd 1990-től 2000-ig az Erdélyi Egyházkerület püspöke.
Ez az életpálya – mint korábban mondottam –, minden vonásában jellegzetes, a szomorú és rettenetes 20. század fényében, majdhogynem átlagos. Csiha Kálmán azonban messze kiemelkedik kortársai közül, és nemcsak az általa elvégzett egyházszervezői és egyházkormányzói munka révén. Természetes feladatának tartotta, hogy minden szolgálati állomásán szervezze és elevenítse a kisebbségben élő magyar református gyülekezeteket. Ennek folyományaként fáradozott a Romániában bekövetkezett változások után mind a kárpótlásban, mind pedig új lehetőségek kiépítésében minden jó lehetőséget megteremteni egyháza és nemzete javára.
Nevének méltó megörökítése azonban mindenek fölött igehirdetői tevékenységéhez kapcsolódik. Egyik utolsó interjújában, a Budapesti Református Teológián mintegy örökségül hagyta azt a vallomását, melyben igehirdetői pályafutására is visszatekintett. Itt arról vallott, hogy igehirdetéseire minden esetben mondandója teljes átélésével készült. Ez teremtette meg azt a különös hatást, hogy miközben korának egyik legfelkészültebb és legtudósabb bibliamagyarázója volt, prédikációi személyes erővel hatottak. 1990 után 24 könyvet és 57 jelentős tanulmányt publikált, melyek azonban csak a jéghegy csúcsát jelentik, hiszen püspökként végiglátogatta egyházkerülete gyülekezeteit, ahová elsősorban nem hivatalos vendégként ment, hanem minden esetben igehirdetőként. 2000 után püspöki tisztségét letéve az egész Kárpát-medencei magyarság igehirdetőjévé lett, és élete végéig több száz gyülekezetben szolgált nemcsak egy-egy alkalom erejéig, hanem egész hetes igehirdetés-sorozatokkal. Igen jellemző, hogy akik szerették volna meghívni, csak évekre előre tudtak időpontot egyeztetni vele.
Titka és népszerűsége azonban nemcsak abban rejlett, hogy mindig átélt üzenetet mondott, hanem abban is, hogy sosem akart más lenni, mint igehirdető. Üzenete minden esetben a konkrét hallgatósághoz szólt, abban a konkrét helyzetben, melyben őket látta. Egyszerre volt pap és próféta. Mint pap, népe sorsát hordozta, mint próféta, népe jövőjét kereste. A 2004. decemberében tartott tragikus kimenetelű népszavazás után, mikor az anyaország állampolgárai közönyösségükkel elvesztegették erkölcsi jogukat arra, hogy anya-országnak nevezzék magukat, mert rettentő mostoha-anyának bizonyultak, még nagyobb igyekezettel járta Magyarország gyülekezeteit. Üzenete egyértelmű és világos. A magyarság válsága spirituális gyökerű. Ebben kell megújulnunk, és erre nézve az evangélium az egyetlen lehetőség. Csiha Kálmán ezzel a szolgálatával a magyarság vándorprédikátora lett. Ez a minősítés – régi időkbe visszatekintve is – csak azokat illette, akik tudták és gyakorolták, hogy lelki-szellemi, politikai-földrajzi szétszórtságban élő népüket újra és újra fel kell keresniük, és a vigasztalás és remény evangéliumát kell hirdetniük. Csiha Kálmán már gyermekkora és fiatalsága hányattatásaiban megtanulta, hogy egy szétszórt nép sorsát hordozza magában, s hogyha a politika és a történelmi adottságok nem engedik a nemzet újraegyesülését, az isteni szó és az élő hit megteremtheti azt. Méltó a „Magyar Örökség” címre nemzetünk talán utolsó vándorprédikátora.
Adja Isten, hogy támadjon új prófétánk, ki Csiha Kálmán örökségét mintegy Illés palástjaként felveszi, hogy az élet beszédét hirdesse nekünk!

Budapest, 2007. december 11

Bogárdi Szabó István dunamelléki református püspök