„Emlékezzünk azokra az ifjakra, akik legyőzték a sötétséget és a gonoszt!”

„Emlékezzünk azokra az ifjakra, akik legyőzték a sötétséget és a gonoszt!”


Szatmárnémetiben az István-téri Petőfi szobornál tartottak ünnepi megemlékezést az 1848-as forradalom és szabadságharc tiszteletére március 15-én délután, 17 órai kezdettel. Az ünnepség a Szózat eléneklésével kezdődött, amelyet a Szatmári Református Egyházmegye Lelkészkórusa, a Szatmárnémeti Református Gimnázium Gyermekkórusa és most első ízben a szatmárnémeti Bartók Kórus közösen adtak elő. „A három kórus egyesítésével és közös fellépésével a magyar nemzet összetartozását, elválaszthatatlanságát szerettük volna kihangsúlyozni és a résztvevők szívébe vésni” – nyilatkozta a Harangszónak Higyed Gyöngyi, az egyesített kórus vezetője és karnagya. A kórus, a Szózaton kívül, Petőfinek a „Talpra magyar” megzenésített változatát, valamint a Himnuszt is előadta a több, mint egy órás ünnepség keretében, könnyeket csalva ki a jelenlévők szeméből.

Megható imádságok, ünnepi műsor

A Szózat eléneklése után Ft. és Nm. Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök az egymásra találás fontosságát emelte ki lélekemelő imádságában: „Nélkülözhetetlenül fontos, hogy a magyar nemzet újra magára találjon. Magyar és magyar között, valamint a magyar nemzet és a többi nemzethez tartozó emberek békességben és egyetértésben éljenek egymással” – emelte ki fohászában a római katolikus megyéspüspök.

Ezt követően Nt. Kovács Sándor, a Szatmári Református Egyházmegye esperese szólt a több száz megjelent emlékezőhöz. Az esperes imádságában arra kérte a mindenható Istent, hogy minden magyarban tudatosítsa: erkölcsi kötelességünk minden esztendő március idusán megemlékezni azokról a bátor ifjakról, akik az Úrtól kapott erővel képesek voltak diadalmaskodni a sötétség és a gonoszság erői felett. „Rájuk emlékezünk ma is ez ünnepi alkalommal. Ó, add Istenünk, hogy tudjuk követni a márciusi ifjak példáját és mindannyiunk lelkéből hadd sugározzék szét szerte a nagyvilágba az erő, a hűség és a reménység” – hangsúlyozta ünnepi fohászában a református esperes.

Az egyházi vezetők imádságai után Koncz Krisztina elszavalta Babits Mihály: Petőfi koszorúi című költeményét, majd őt a szatmárnémeti Balcescu-Petőfi Általános Iskola énekkarának szolgálata követte. Az ünnepség díszvendége ebben az esztendőben Dr. Tilki Attila, a Fidesz Magyar Polgári Párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke, Fehérgyarmat város polgármestere volt, aki ünnepi beszédében mindenek előtt csodálatosnak nevezte az 1848-as esztendőt. Az elnök a Fidesz-kormány legfontosabb feladatának a gazdasági és erkölcsi válságból való mielőbbi kilábalást nevezte meg, majd kiemelte: „ Az első Orbán-kormányt követő nyolc év adóssághalmazát kell mihamarabb eltűntetnünk és a gazdasági szabadságért és függetlenségért kell szüntelenül harcolnunk. Olyan jogszabályok megteremtése, valamint egy olyan alaptörvény megalkotása és elfogadtatása a legfontosabb célkitűzésünk, amely elősegíti a magyar nemzet újraegyesítését. Egy kormány számára az a legfontosabb erény, ha hitelesen képes felvállalni 1848 örökségét”. A magyarországi politikus beszéde után Rósza-Molnár Henrietta, az Aurel Popp Zene- és Képzőművészeti Líceum XI. B. osztályos diákja szavalta el Petőfi: „Bizony mondom, győz most a magyar…” című lelkesítő, forradalmi költeményét. Az ünnepi műsor záró mozzanataként a Bartók Béla Hagyományőrző és Kulturális Egyesület ’48-as forradalmi nótákat adott elő. Az István-téri ünnepség Petőfi Sándor szobrának megkoszorúzásával ért véget. Este fél héttől az ünnepelni vágyó közönség a szatmárnémeti Északi Színházban a szabadságharc legfontosabb mozzanatait felelevenítő díszelőadást tekinthetett meg a Harag György Színtársulat művészeinek köszönhetően.

Ifj. Koszta Endre, Harangszó

Vélemény, hozzászólás?