Kezdőlap / Nőszövetség / „Hány kenyeretek van?” – Keresztyén világimanap, 2011. március 4.

„Hány kenyeretek van?” – Keresztyén világimanap, 2011. március 4.

Kép: harangszó

Forrás: Harangszó

A világon már 1887 óta tartják az asszonyok által kezdeményezett világimanapot, minden március első péntekén, csaknem 200 országban. Hazánkban és a Kárpát-medence magyar ajkú keresztyénei körében 26. éve. Idén a „Hány kenyeretek van?” címet adták a szervezett imádkozásnak a dél-amerikai Chilében élő asszonyok. Március 4-én, pénteken, nők és férfiak, idősek és gyermekek együtt ünneplik ezt a napot, imával, énekszóval, igemagyarázattal, spanyol és nemzeti nyelvű magasztalásokkal.

Chile gyönyörű ország – árnyoldalakkal

Chile sokszínű  ország, földrajzilag, de politikailag is, gazdasági értelemben véve, és társadalmát tekintve is. Egyrészt gyönyörű a változatos természet, gazdagságával és ásványi kincseivel. A liturgikus füzetben okkal hangzik el ez az imádság:  „Köszönjük Istenünk, hogy olyan országban élünk, amelynek földje természeti adottságokban gazdag. Köszönjük a tavakat, a folyókat, az óceánt. A hófödte hegycsúcsokat, a völgyeket és dombokat, a pusztát és a ligeteket, a kis és nagy állatokat, ezt a csodálatraméltó környezetet, amivel megajándékoztál bennünket”.
Ennek ellenére szenvedi a lakosság azt a korszakot, amit a Pinochet-diktatúra neoliberális gazdaságpolitikája okozott. Egyes néprétegek végzetesen elszegényedtek és mély szakadék keletkezett a gazdagok és a szegények között. 2010-ben a súlyos földrengés élesen rádöbbentette a chileieket  arra, hogy össze kell fogni és amijük van, meg kell osztaniuk egymással. Erről is őszintén, szépítgetés nélkül írnak a füzetecskében: 1810 óta, mikor létrejött nemzetünk, a társadalmi ellenőrzés mechanizmusai az elnyomás és öldöklés szintjén működtek. 1907-ben a salétrombányák munkásai, családostól átkeltek a világ egyik legszárazabb vidékén, az ország északi részén található Atacama sivatagon. Közös erővel próbáltak volna jobb életkörülményeket kiharcolni a hatalmon levő rétegnél. De a fegyveres katonaság hátba támadta őket, és mintegy 2000 embert mészároltak le a Santa Maria Iquique iskolánál. Tragikus haláluk mélyen tudatára ébresztette a chileiek millióit katasztrofális sorsukra. Az emberek elkezdtek szerveződni és jogaikért küzdeni. Sok „sareptai özvegyasszony” segítségével élte csak túl ezeket az időket a nemzet. Ők álltak helyt a szétszaggatott családok életében hosszú éveken át.

Kenyér – szolidaritás – önbecsülés

Miután 1997-ben az utolsó szénbányát is be kellett zárni Lotaban, a bánya és környéke az ország legszegényebb vidéke lett. Az 52 000 lakosú város egy harmada létminimum alatt élt. De a lotabeli asszonyok összefogtak, hogy családjaik fenntartását átvállalják. A közösségi kemencéket újra működésbe hozták és elkezdték sütni a tipikus hosszúkás kenyereket a bányászoknak. 2010 februárjában a földrengés és a cunami keményen megrázta Lotát. Mint mindenütt az országban, így itt is szolidaritás jellemezte a lakosságot.
«A kenyér megosztása a Jézus Krisztusba vetett reménység és a szolidaritás jele», jelzik a chilei világimanapi  bizottság tagjai. A kenyér jelenti Chilében a fő táplálékot. Egyik étkezésből sem hiányozhat. «A legszegényebb kunyhóban is vendégszeretetünk jele, amikor kávét, máte-teát és kenyeret kínálunk» – mondják az asszonyok, és Márk evangéliumára hivatkoznak. «Hány kenyeretek van?» – kérdezi  Jézus a tanítványokat a 6. fejezet  szerint. Nem törődik a pénzre vonatkozó válaszokkal, hiszen a tanítványoknak nem volt elég pénzük, hogy annyi élelmet vásárolhassanak, amire a tömegnek szüksége volt. De rávezeti őket arra, hogy azt gyűjtsék be, amijük van. Azután megmutatja nekik, hogy jut mindenkinek elég kenyér, ha megosztják, amijük van, és Istenben bíznak.
Súlyos társadalmi probléma a nők elleni családon belüli és kívüli erőszak is, aminek leküzdéséért a keresztyén nők összefogtak. Concepciónban megemlékeztek 2009-ben az áldozatul esett nőkről. Mind az 55 nevet és esetet hangosbemondóban felolvasták, és a felolvasók viharlámpásokkal a kezükben a csend perceire felsorakoztak néma kegyeletadásra. A fekete-sárga színű plakáton «NO +FEMICIDO» – felirat volt olvasható: «Nőgyilkolás soha többé!» Soha többé női genocidiumot! Femicidiumot! – skandálták a nők. Ez bizony a női önbecsülés nemes küzdelmének a megnyilvánulása volt.

Gracias a la vidad y Dios – köszönet az életnek és Istennek

Izgalmas az ország történelmének és vallásfelekezeti felépítésének ismertetése az imanapi anyagban, és nagyon szép Violeta Parra, chilei művésznő éneke, amely az élet ajándékairól szól magával ragadóan. A „Gracias a la vida” kezdetű éneket Violeta Parra szokta énekelni. „Köszönöm az életet, amely annyi mindent adott nekem” – ezt az éneket választották ki a chilei asszonyok a 2011-es világimanapi istentiszteleti liturgiához. Dicsérik mindazt, amin keresztül Isten az életben megajándékoz, legyen az fájdalom, nevetés, sírás vagy öröm, szerencse vagy boldogtalanság.
Bár a lakosság többségében katolikus, de él közöttük 2,5 millió protestáns is, akik szervezett, élő gyülekezetekben gyakorolják hitüket. Érdekesség: 2008 óta október 31-e, a reformáció napja hivatalos állami ünnep Chilében.  Ezen kívül még Szlovéniában piros betűs állami ünnep a reformáció napja.

Mindenkinek van, mit adnia, és elfogadnia

Lehetőség szerint vegyenek rész gyülekezeteinkből az idén is minél többen a világimanapon, különböző felekezetekből együtt vagy saját közösségükben, még a börtönökben is, ahogyan ez már négy éve egyre intenzívebben folyik. Imádkozzunk együtt, egymásért, hiszen egy nagy keresztyén család tagjai vagyunk, s bár különbözőek életfeltételeink és lehetőségeink, mégis ugyanannak az Istennek a gyermekei vagyunk, akik az Ő országában reménykedve, tenni is akarunk egymásért. Gondoljunk csak a 33 chilei bányász bányaszerencsétlenségekor megmutatott összefogásra, arra a felülről érkező segítségre, amelyre vártak napokon, hónapokon át, s mikor végre megérkezett a segítség, egyikük így fogalmazott az ünneplés és öröm közepette: „Többé már nem leszünk, mi chileiek, olyanok, mint voltunk. Mindnyájan megváltoztunk.” Történelmet írtak a résztvevők, és ezt nem lehet egyhamar feledi. Unokák és dédunokák fogják tovább mesélni. Példaértékű és nagyszerű
dolog ez,  mert Jézus nekünk is felteszi a kérdést: „Hány kenyeretek van?” Mid van, amit meg tudnál osztani testvéreddel? A Nemzetközi Világimanapi Bizottság egyik chilei tagja így válaszolt erre a kérdésre: Mindenkinek van, mit adnia, és van mit elfogadnia.

Néhány gyakorlati útbaigazítás

A korábbi évekhez hasonlóan a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) és ennek Női Bizottsága készítette a világimanap színes anyagát. A MEÖT gazdagon igyekszik ellátni az imanapot ünneplő gyülekezeteket, közösségeket, intézményeket liturgiai füzettel, plakáttal, könyvjelzővel, képeslappal, amin idén német testvérünk, a Chilében járt Gerd Becker akvarelljei láthatók. Mindez megrendelhető a MEÖT hivatalos honlapján: www.meot.hu – illetve levélben vagy telefonon (1117 Bp., Magyar tudósok körútja 3., telefon: 06-1-371-26-90, e-mail: oikumene@meot.hu).
Norma Ulloa heteken át dolgozott az «Ötezer ember megvendégelése» hímzett képen. Az öreg parasztasszony Concepción közelében levő kis házában órákat ült és öltögette a kézimunkába a szálakat, precízen, türelemmel, mintegy meditációként. Amikor a kifordított liszteszsák anyagán először a rajzvázlatot elkészítette, még nem gondolta, hogy egy nap az egész világ megcsodálja majd kézimunkáját. «Komoly betegen feküdtem a klinikán, de nem gondoltam, hogy hímzésemet választják ki a világimanap címlapjára» – mesélte fél évvel halála előtt. Amikor 2010 februárjában földrengés rázta meg Chilét, úgy besokkolt, hogy néhány héttel azután szívelégtelenségben elhunyt. 77 éves volt. De a mély hitű, katolikus asszony kézimunkájában tovább él, s a világimanapon világszerte megismerik őt.
Ezen a napon gondolkodjunk el kicsit azon, mi marad utánunk: színes szőttes vagy szürke, szakadt ruhadarabok? Tudunk-e úgy élni, hogy kicsit szépüljön, magunkban és másokban is összeálljon a világ, s maradjon meg így azok élete, akik körülöttünk, mellettünk vannak, utánunk jönnek? Mert mindenkinek van mit adnia, és elfogadnia – hangzik felénk a chilei asszonyok üzenete. Köszönet az életnek és köszönet Istennek – Gracias a la vidad y Dios. Szép, tartalmas imanapot kívánok Kedves Olvasóinknak!
Dr. Békefy-Röhrig Klaudia

Szóljon hozzá